Felvetéseink a Magyar Nemzeti Bank „zöld gazdasági helyreállás lehetőségeiről” szóló konzultációjához
09.03.2020
Szerző: Tibor Schaffhauser

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Magyar Nemzeti Bank szakmai konzultációt kezdeményezett környezetvédelmi szakértőkkel, civil szervezetekkel, és intézetekkel a gazdaság környezetileg is fenntartható újraindításáról a koronavírus járványhelyzetet követően, amelyben szakmai műhelyünk is részt vesz. Az alábbiakban ismertetjük felvetéseinket.

Üdvözöljük a Magyar Nemzeti Bank által elindított szakmai-társadalmi konzultációt, amelynek specifikus célja, hogy a COVID-19 járvány által okozott globális gazdasági problémák kezelésére bevezetendő intézkedéseknek minél inkább összhangban kell állniuk a világban zajló ökológiai- és klímaválság megfékezésére irányuló törekvésekkel.

Mivel szakmai műhelyünk kiemelten fontosnak gondolja, hogy a COVID-19 járvány miatt kialakult globális válsághelyzet kezelése és a rövid távon szükséges intézkedések bevezetése mellett meginduljon az az átfogó, a társadalom és a gazdaság minél szélesebb körét bevonó gondolkodás, amelynek eredményeképpen a közvetlenül vagy közvetve a járvány által felszínre került és / vagy hangsúlyosabbá vált rendszerszintű problémák jövőbeli bekövetkezésének valószínűségét csökkentsük, illetve elkerüljük, a szakmai párbeszédhez a Green Policy Center is örömmel csatlakozott.

Az alábbi linken elérhető az a részletes szakmai javaslat, amelyet a Green Policy Center a szakmai-társadalmi konzultáció keretében készített és juttatott el a Magyar Nemzeti Bank részére:

Kapcsolódó bejegyzések

 

Klímaváltozás és Biztonság Magyarországon – eredménybemutató konferencia

Klímaváltozás és Biztonság Magyarországon – eredménybemutató konferencia

A klímaváltozás milyen negatív hatásaira kell felkészülnie hazánknak és melyek azok, amelyek biztonsági kihívásokká válhatnak, amennyiben nem kezeljük őket időben? Ezekre a kérdésekre igyekeztünk választ adni a „Klímaváltozás és biztonság Magyarországon” című projektünk eredménybemutató konferenciáján.

Az Európai Parlament megálljt int a zöldrefestésnek

Az Európai Parlament megálljt int a zöldrefestésnek

Az Európai Parlament január közepén zöld jelzést adott egy irányelvre, amely javítani fogja a termékek címkézését és betiltja a megtévesztő környezeti állítások használatát a jövőben. Mit is takar azonban ez az irányelv és mi a jelentősége?