megjelenések

 

Az alábbi oldalon találhatók a Green Policy Center szakmai műhely legfrissebb kutatásai, cikkei, szakpolitikai javaslatai, valamint egyéb megjelenései.

ÖsszesMegjelenésekElemzésekTanulmánysorozatPodcast

Az energiaár-válság kiváltó okai és a hazai zöld átállás előtt álló kihívások – beszélgetés Ságvári Pállal, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökhelyettesével

Tibor Schaffhauser | 2021.11.24.

Örülnénk, ha a megújuló technológiák már ki tudnák váltani a földgázt az energiatermelésből, így egy jövőbeni hasonló földgázpiaci zavar nem lenne ekkora hatással a villamosenergia árára, azonban ehhez még gyerekcipőben járnak – mondta Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökhelyettese a KLíMA – Zöldpolitikai Percek podcast beszélgetésen.

Klímabajnokok – A Green Policy Center rádióműsora – Beszélgetés Takács-Sánta Andrással, a Kisközösségi Program vezetőjével

Tibor Schaffhauser | 2021.11.21.

A Green Policy Center “Klímabajnokok” címmel a Mária Rádió frekvenciáin havi rendszerességgel jelentkező rádióműsorában magyarországi vagy magyarokhoz kötődő zöld jógyakorlatokat mutatunk be meghívott beszélgetőpartnereink segítségével. Harmadik adásunk vendége Takács-Sánta András, a Kisközösségi Program vezetője volt, akivel az ökoközösségekről beszélgettünk.

A glasgow-i klímakonferencia, a COP26 értékelése – az elvárások teljesítése és nem teljesülése egyszerre

Tibor Schaffhauser | 2021.11.15.

A COP26 Glasgow-ban majdnem mindent teljesített, amit lehetett, de nem teljesítette, amit kellett volna. Röviden így lehet összefoglani az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény Részes Feleinek 26. éves konferenciájának, azaz a COP26-nak az eredményeit. A Green Policy Center részéről pontokban összeszedve értékeltük a konferencia eredményeit, illetve a fontosabb témákat hosszabban is kifejtettük alábbi írásunkban, amelynek végén egy személyes benyomásokat bemutató képgalériával is készültünk a konferenciáról.

Zöld útkeresés: érdemben kell beszélnünk róla magas szinten is

Fanni Nyírő | 2021.11.08.

Az elmúlt hetekben a COVID válság miatt háttérbe szorult klímavédelem hosszú idő után ismét bekerült a hazai közbeszédbe. Ennek oka elsősorban az energiaár-válság és a kapcsolódó nyilatkozatok, valamint a ellenzéki előválasztás klímavédelmi vitája volt. A téma ugyanakkor ennél sokkal többet érdemel: a klíma- és ökológiai válsággal ennél jóval alaposabban kell foglalkoznunk, mind szakpolitikai szinten, mind a közbeszédben.

Ki kell-e dobni az EU-s klímapolitikát az energiaár-válság miatt?

Huszár András | 2021.10.27.

A jelenlegi energiaár-válság átmeneti helyzet, amit több tényező szerencsétlen együttállása okoz, emiatt nem kell kidobni az EU-s klímapolitikát. Azonban a kritikákra is hallgatni kell, és szolidárisabbá kell tenni a zöld átállást, támogatni a szegény fogyasztókat. Egy valamit sosem szabad elfelejteni: a legzöldebb energia az el nem használt energia, ezért minden cselekvésnek a takarékosabb felhasználást kell ösztönözni, nem pedig a növekvő igényt kiszolgálni. Elemzésünk az energiaár-válság utáni klímapolitika lehetséges irányairól.

Klímabajnokok – A Green Policy Center rádióműsora – beszélgetés Herner Katalinnal, a KÖVET Egyesület elnökével

Tibor Schaffhauser | 2021.10.22.

A Green Policy Center “Klímabajnokok” címmel a Mária Rádió frekvenciáin havi rendszerességgel jelentkező rádióműsorában magyarországi vagy magyarokhoz kötődő zöld jógyakorlatokat mutatunk be meghívott beszélgetőpartnereink segítségével. Második adásunk vendége Herner Katalin, a KÖVET Egyesület elnöke volt, akivel a városok és az ipar közös alkalmazkodási lehetőségeiről beszélgettünk.

Zöld épületek a fenntarthatóság jegyében

Vendegszerzo | 2021.10.22.

Erőforrásaink megőrzése, egészségünk szem előtt tartása - a zöld épületek. Manapság viszonylag nehéz nem találkozni a zöld épület fogalommal. De mit is takar pontosan az, hogy zöld épület? Milyen szempontoknak kell megfelelnie egy épületnek ahhoz, hogy fenntartható legyen? Ezekre a kérdésekre kaphatunk választ Nyilas Andrea fenntarthatósági kutató, tanácsadó a Green Policy Center szakmai műhely kérésére készített írásában.

Klímabajnokok – A Green Policy Center új rádióműsora – beszélgetés Sipos Katalinnal, a WWF Magyarország igazgatójával

Tibor Schaffhauser | 2021.09.26.

A Green Policy Center "Klímabajnokok" címmel új havi rendszerességgel jelentkező rádióműsort indított a Mária Rádióval együttműködésben. A beszélgetések során magyarországi vagy magyarokhoz kötődő zöld jógyakorlatokat mutatunk be meghívott beszélgetőpartnereink segítségével. Első adásunk vendége Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója volt, akivel a céges kibocsátásokat semlegesítő hazai projektről beszélgettünk.

Méltányos vagy zöld átmenet? Az új Social Climate Fund és a társadalmi igazságosság paradoxonjai

Fanni Nyírő | 2021.09.21.

Az Európai Unió új Fit for 55 jogszabálycsomagja számos kritikát kapott a megjelenése óta, melyek közül az egyik legerősebb az, hogy túl nagy terhet helyez a szegényebb tagállamokra és a háztartásokra. Ezt a terhet igyekszik ellensúlyozni az Európai Bizottság a Social Climate Funddal, amit a csomag részeként hoznának létre. A támogatási rendszer hatékony működése kulcsfontosságú lehet, nem csak a Fit for 55, de a 2050-es dekarbonizációs célok és az európai integráció sikerességében is. Ennek az új alapnak a működését vizsgálja a Green Policy Center alábbi elemzése.

A Green Policy Center őszi tervei – évadindító podcast adás

Tibor Schaffhauser | 2021.09.17.

Új uniós klímapolitikai jogszabálycsomag, rádióműsor hazai zöld jógyakorlatokról, szakmai vitarendezvények a 2022-es parlamenti választásokra készülve - szakmai műhelyünk izgalmas félévnek néz elébe. Ezekről és a különféle őszi terveinkről beszélgettek a Green Policy Center munkatársai a KLíMA - Zöldpolitikai Percek podcast második évadának első adásában.

„Klímaadó” a fűtésre és a közlekedésre – milyen alternatívák jöhetnek szóba?

Huszár András | 2021.09.10.

Általában és elviekben senki nincs a zöld átállás ellen, ha azonban az embereknek a környezetvédelem érdekében a zsebükbe kell nyúlniuk, könnyen változik a helyzet. Márpedig az új uniós klímaadóra vonatkozó tervek szerint nagyon is mélyen kellene a zsebünkbe nyúlnunk. Az ötletért a tagállamok sincsenek odáig, de még van lehetőség jobb megoldásokat találni. Elemzésünk megmutatja, hogy a kívánt kibocsátáscsökkentés eléréséhez a kivetendő kvóták árának olyan szintet kellene elérni, amely óriási pluszköltségeket eredményezne a háztartások számára.

Perre menő küzdelem – állami felelősség az éghajlatváltozás elleni ambiciózus fellépésben

Vendegszerzo | 2021.09.02.

Milyen fontosabb peres eljárások indultak a közelmúltban, milyen ítéletek születtek és e döntések vajon befolyásolhatják-e a jövőbeni klímavédelmi állami törekvéseket? Jelen cikk célja, hogy röviden felvázolja, milyen fontosabb eljárások indultak a közelmúltban, milyen ítéletek születtek és e döntések vajon befolyásolhatják-e a jövőbeni klímavédelmi állami törekvéseket. Dr. Konstantin Kata, környezetvédelmi és megújuló energia jogász írása a Green Policy Center részére.

Rossz spirálok helyett érdemi vitákat a klímaváltozás elleni fellépésről – Reakciók az IPCC különjelentésére

Huszár András | 2021.08.09.

A szélsőséges időjárás lesz az új átlagos az IPCC legújabb jelentése szerint, amely megerősítette a tudományos társadalom eddigi legrosszabb félelmeit. A felmelegedés elkerülhetetlenül erősödik a következő évtizedekben, amely az ökoszisztémára és az emberiségre is egyre súlyosabb veszélyt jelent. Ezért elengedhetetlen, hogy amíg még a kezünkben van a folyamatok irányítása, megtegyünk minden tőlünk telhetőt a következmények enyhítésének érdekében. A Green Policy Center értékelése az IPCC legújabb jelentésének nyomán.

Klímaalkalmazkodás a reflektorfényben? – Az EU új klímaadaptációs stratégiájának értékelése

Fanni Nyírő | 2021.07.28.

Az Európai Unió Tanácsa bejelentette, hogy támogatja az EU új klímaadaptációs stratégiáját, amelynek apropóját többek között a koronavírus-járvány adta. Frans Timmermans, az Európai Bizottság Európai Zöld Megállapodásért felelős ügyvezető alelnöke szerint: “A COVID-19 megmutatta, hogy a nem megfelelő felkészülés szörnyű következményekkel jár. A klímaválságra nincs vakcina, de tudunk vele harcolni és felkészülni az elkerülhetetlen következményekre.” Ennek fényében fogadta el az Európai Bizottság nemrég az új adaptációs stratégiáját, amely 2013-ban kiadott alkalmazkodási stratégia ambiciózusabb változata - azonban kérdés, hogy elég ambiciózus-e?

Klímafinanszírozás és a magyar cégek külpiaci lehetőségei – beszélgetés Örlős Lászlóval, a Nyugat-Balkáni Zöld Központ vezetőjével

Tibor Schaffhauser | 2021.07.15.

Ismét megnyílt a lehetőség hazai szervezetek előtt a Nyugat-Balkáni Zöld Központ támogatásával a magyar zöld technológia és szaktudás alkalmazására a balkáni országok klímavédelmi vállalásainak teljesítése érdekében – mondta dr. Örlős László, a Nyugat-Balkáni Zöld Központ ügyvezető igazgatója a KLíMA – Zöldpolitikai Percek podcast beszélgetése során.

Klímasemlegesség az Energiaközösségben – hajtóerők és szakpolitikai javaslatok

Tibor Schaffhauser | 2021.07.09.

Egyre több ország jelenti be a 2050-re vonatkozó klímasemlegességi ígéreteit, és a nyugat-balkáni országok a Szófiai Nyilatkozat elfogadásával már elkötelezték magukat e cél mellett, azonban a konkrét hosszú távú cselekvési terveiket még ki kell dolgozni. A Green Policy Center új tanulmánya ajánlásokat fogalmaz meg arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet hosszú távú stratégiákat felállítani az Energiaközösség klímasemleges jövőjének elérése érdekében.

Lezárult a Természet könyvének újranyitása tanulmánysorozatunk – Számadás az eredményekről

Fanni Nyírő | 2021.06.30.

Hét tanulmány, hét tanulmánybemutató, tíz szerző - az elmúlt egy év során elkészült a Green Policy Center első tanulmánysorozata, a Természet könyvének újranyitása. A sorozat a konzervatív értékrend és az éghajlatváltozás elleni fellépés közötti kapcsolatot vizsgálja. Egy anonim kérdőíves felmérés keretében értékeltük a tanulmánysorozatot, amely igazolta, hogy a magyar klímasemlegesség elérése érdekében az elméleti megalapozáson túl hasznos lesz további jógyakorlatok bemutatása a jövőben.

Az EU új Fit for 55 klímacsomagja – várakozások a közép-kelet-európai régiónak

Tibor Schaffhauser | 2021.06.20.

Az Európai Tanács a legutóbbi ülésén megerősítette a Bizottsághoz intézett korábbi felhívását, miszerint dolgozzon ki egy jogszabálycsomagot az Unió új éghajlatvédelmi törekvéseinek elérése érdekében. Ez a munka már régebben megkezdődött a „Fit for 55” csomag előkészítésével. A Green Policy Centerben megvizsgáltuk, mit fog tartalmazni ez az új bizottsági csomag, és mit jelenthet a közép-kelet-európai országok számára.

A Magyar Nemzeti Bank és a hazai pénzpiacok szerepe a klímaváltozás elleni fellépésben – beszélgetés Gyura Gábor fenntartható finanszírozásért felelős főosztályvezetővel

Tibor Schaffhauser | 2021.06.16.

Egy olyan országban, mint Magyarország, amely ennyire kitett a klímaváltozásnak, evidens volt, hogy a Magyar Nemzeti Banknak is kell, hogy legyen a klímaváltozás elleni fellépésben teendője, ezért viszonylag korán felkerült a térképünkre a téma – mondta Gyura Gábor, a Magyar Nemzeti Bank fenntartható finanszírozásért felelős főosztályvezetője a KLíMA – Zöldpolitikai Percek podcast beszélgetése során.

Klímafelelősség és a nemzetközi kereskedelem

Vendegszerzo | 2021.05.22.

Nem elég hatékony az üvegházhatású gázok elszámolásának módszertana. Szerzőnk, a Rijksuniversiteit Groningen hallgatója a Green Policy Center részére írt elemzésében bemutat két megoldási javaslatot.

A Green Policy Center tanulmánybemutató rendezvénye – “SDG klímacél és Párizsi Megállapodás: vetélkedés vagy szövetség?”

Fanni Nyírő | 2021.05.12.

Egy hatékony kormányzati klímapolitikának egy rendszerként kell kezelnie a Fenntartható Fejlődési Célokat és a Párizsi Klímamegállapodást, egyesítve az előnyeiket - állapítja meg dr. Zlinszky János, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense a Green Policy Center felkérésére a két nemzetközi dokumentumról írt tanulmányában.

A magyar Kormány hozzáállása az uniós klímapolitikai tárgyalásokhoz, és a földgáz hosszú-távú szerepe – Beszélgetés Steiner Attila államtitkárral

Tibor Schaffhauser | 2021.05.09.

Magyarország támogatta a közös EU-s 2030-as ambíciószint emelését, annak ellenére, hogy ez egyelőre, a részletek ismeretének hiányában, egy ugrásnak tűnik a vakvilágba – mondta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a KLíMA – Zöldpolitikai Percek podcast beszélgetésének folytatásában.

A körforgásos gazdaságról közérthetően

Vendegszerzo | 2021.05.07.

Napjainkban sok szó esik a körforgásos (vagy körkörös) gazdaságról, ugyanakkor meglehetősen nagy bizonytalanság uralkodik afelől, mit is értsünk ezen pontosan. A Green Policy Center kérésére ezt mutatja be írásában dr. Ürge László, a DBH Investment Zrt. ügyvezető igazgatója és a Pannon Egyetem címzetes egyetemi tanára.

A magyar Kormány törekvései a klímasemlegesség elérése érdekében – Beszélgetés Steiner Attila államtitkárral

Tibor Schaffhauser | 2021.05.02.

Habár most a koronavírus okozta válság kezelése áll a tevékenységek fókuszában, a Kormány nem feledkezett el egyéb hosszútávú politikákról és célokról sem. E körben tovább folytatódik a klímasemlegességi cél felé történő elmozdulás – mondta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a KLíMA – Zöldpolitikai Percek legújabb podcast adásában.

Atomerőmű-kapacitások és a karbonsemleges hidrogénelőállítás lehetőségei Magyarországon

Vendegszerzo | 2021.04.28.

Mi fog történni 2038. július 24-e szombatján a magyar energetikában? Mely feltételek mellett célszerű Magyarországon a 2030-as évek második felében a paksi atomerőmű által termelt villamos árammal vízbontással hidrogént előállítani? Balogh Ádám, a bécsi székhelyű Energy Community nemzetközi szervezet energia-infrastruktúra szakértője a Green Policy Center felkérésére készített írásában többek között ezen kérdésekre keresi a választ.

Várakozások és esélylatolgatások Biden magasszintű klímacsúcsát megelőzően – globális ambíciónövelés vagy kötelező diplomáciai körök

Tibor Schaffhauser | 2021.04.20.

Joe Biden amerikai elnök 40 vezető gazdasági hatalom képviselőit hívta meg egy virtuális klímacsúcsra annak érdekében, hogy visszavezesse országát a nemzetközi klímadiplomácia színterére és mobilizálja az országokat a klímaváltozás elleni fellépésre. Vajon fordulóponthoz érkeztünk a nemzetközi klímadiplomáciában, vagy csak a kötelező köröket letudó diplomáciai eseménynek leszünk tanúi? A Green Policy Center elemzése.

Fenntartható finanszírozás III – Zöld pénzügyek napjainkban

Tibor Schaffhauser | 2021.04.11.

Manapság egyre több fórumon hallani a fenntartható vagy zöld finanszírozás fontosságáról, illetve folyamatosan növekvő szerepéről. Annak érdekében, hogy megértsük mit is értünk fenntartható finanszírozás alatt és miért ilyen fontos ez a terület, egy többrészes cikksorozatban mutatjuk be a témát. A sorozat harmadik részében azzal foglalkozunk, hogy napjainkban hogyan állnak a zöld pénzügyek.

Légszennyezettség Magyarországon és a régióban – ki tegye meg az első lépést?

Vendegszerzo | 2021.04.05.

A hideg idő és ezáltal a fűtési szezon beálltával a légszennyezettség kérdése mindig az érdeklődés homlokterébe kerül: az „Elindult a fűtési szezon, rögtön romlott a levegőminőség” és hasonló című cikkek érkezésére gyakorlatilag minden év októberében megbízhatóan számíthatunk. Magyarország szorosan követi a regionális és tágabb európai trendeket, ugyanis szomszédainknál sincs ez másképp (a légszennyezettség európai éllovasai pedig Észak-Olaszország Pó-völgyi régiói). Az állami és szabályozói felelősség kétségtelen, de értelmezhető-e kizárólagosan és rajtuk kívül kinek kötelessége lenne megoldani a problémát?

Fenntartható finanszírozás II – Az ESG – Környezeti, társadalmi és irányítási szempontok a pénzügyekben

Tibor Schaffhauser | 2021.03.28.

Manapság egyre több fórumon hallani a fenntartható vagy zöld finanszírozás fontosságáról, illetve folyamatosan növekvő szerepéről. Annak érdekében, hogy megértsük mit is értünk fenntartható finanszírozás alatt és miért ilyen fontos ez a terület, egy többrészes cikksorozatban mutatjuk be a témát. A sorozat második részében az ESG pénzügyi termékekkel és kialakulásukkal foglalkozunk.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület működésének kulisszatitkai – Beszélgetés Dr. Ürge-Vorsatz Diánával

Máté Olti | 2021.03.28.

A tudományos körökben korábban képtelenségnek tekintett 1,5 Celsius fokos globális felmelegedési célról kiderült, hogy komoly erőfeszítés árán még mindig elérhető ehhez azonban a légköri szén-dioxid kivonására és eltárolására irányuló technológiákba vetett túlzott bizalom helyett a valódi, teljes nulla kibocsátásra kell törekednünk. – állítja Ürge-Vorsatz Diána, a Közép-európai Egyetem professzora, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) III. munkacsoportjának alelnöke a KLíMA – Zöldpolitikai Percek legújabb podcast adásában.

Fenntartható finanszírozás I – Kezdetek

Tibor Schaffhauser | 2021.03.23.

Manapság egyre több fórumon hallani a fenntartható vagy zöld finanszírozás fontosságáról, illetve folyamatosan növekvő szerepéről. Annak érdekében, hogy megértsük mit is értünk fenntartható finanszírozás alatt és miért ilyen fontos ez a terület, egy többrészes cikksorozatban fogjuk bemutatni a témát, elsőként annak kialakulásával kezdve.

A Green Policy Center tanulmánybemutató rendezvénye – “A kapitalizmus ráncfelvarrása”

Máté Olti | 2021.03.23.

Inkluzív kapitalizmus, stakeholder kapitalizmus, igazságos átmenet, körkörös gazdaság - Nemes Gábor, a Mind Mate Inspiration közösség fenntarthatósági témafelelőse, valamint Gyöngy Ádám Nemzetközi Laudato si’ animátor számos alternatív irányzatot mutatnak be, felvillantva egyben annak lehetőségét is, hogy magyar vállalatok hol találhatnak lehetséges kapcsolódási pontokat ezekhez a kapitalizmus ráncfelvarrása során a Green Policy Center (GPC) felkérésére írt tanulmányukban.

Beszélgetésünk a Miénk a Pálya! podcastban

Tibor Schaffhauser | 2021.03.11.

A pályatanácsadással foglalkozó Miénk a pálya! legújabb podcast-részében Olti Máté, a Green Policy Center egyik társalapítója mesél arról, hogy mi lehet az egyik módja az éghajlatváltozás elleni küzdelemnek.

Honnan jön a klímasemlegesség – A párizsi klímakonferencia belülről

Tibor Schaffhauser | 2021.03.09.

A KLíMA - Zöldpolitikai Percek első podcast adásában a 2015-ös párizsi klímakonferenciáról beszélgetünk, hogy honnan is jön a klímasemlegességi a cél. Szakmai műhelyünk munkatársai személyes élményeket és tapasztalatokat is megosztanak a Green Policy Center rendszeres fenntarthatósági podcastjaban.

A zöld fordulat fontossága a koronavírus utáni helyreállításban – Javaslataink Magyarország Helyreállítási és Alkalmazkodási Tervéhez

Tibor Schaffhauser | 2021.03.03.

Az Európai Unió 312,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást tartalmazó helyreállítási alapja jelentős segítséget jelent a tagállamoknak a koronavírus-járvány utáni gazdasági fellendülés elősegítésére, amelyből hazánk 7,2 milliárd eurót, vagyis több mint 2600 milliárd forintot hívhat le 2026-ig.

Gyakornokot keresünk!

admin | 2021.02.28.

A Green Policy Center egy zöldpolitikával foglalkozó szakmai műhely, amelynek egyik kiemelt célja, hogy lelkes, a téma iránt elkötelezett fiataloknak adjon lehetőséget és betekintést a szakmai műhely projektjeibe.

Üdvözöljük a Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület megalakulását

Huszár András | 2021.02.24.

A Green Policy Center üdvözli a Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület (HuPCC) megalakulását mert a tudomány egymás közötti és a döntéshozatallal való szoros nemzeti szintű együttműködése elengedhetetlen az éghajlatváltozás elleni eredményes fellépéshez. Az alapítók között szakmai műhelyünk igazgatója is helyet foglal.

A Green Policy Center tanulmánybemutató rendezvénye – “Az afrikai klímaváltozás okozta kihívások és azok hatása Európára”

Tibor Schaffhauser | 2021.02.23.

Az EU Afrika legfontosabb kereskedelmi partnere ezért a humanitárius megfontolások mellett így az EU saját érdeke is egyben, hogy segítse Afrika fejlődését és stabilitását, az adaptációs folyamatokat – állítja Dr. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója a Green Policy Center (GPC) felkérésére írt tanulmányában.

Elon Musk pénzdíja és a klímaváltozás mesterséges megfékezése

Tibor Schaffhauser | 2021.01.29.

Elon Musk, a Tesla, a SpaceX és megannyi vállalkozás vezetője azzal hívta fel magára legutóbb a figyelmet, hogy 100 millió dolláros pénzdíjat ajánlott fel annak a vállalkozásnak a részére, amely a legjobb széndioxid-elnyelő technológiát fejleszti ki. De milyen technológiáról is van egyáltalán szó? Ennek járunk utána alábbi írásunkban.

A 2021-es ENSZ klímakonferenciához vezető út

Tibor Schaffhauser | 2021.01.23.

Az év legjelentősebb nemzetközi klímapolitikai eseménye a 2021 novemberében megrendezésre kerülő ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény Részes Feleinek a sorban 26. éves konferenciája, a COP26 lesz Glasgowban. A Részes Felek Konferenciája a nemzetközi klímapolitika legfelsőbb döntéshozó fóruma, az itt meghozott döntések alakítják a Részes Felek, vagyis a résztvevő országok nemzeti szakpolitikáit és programjait. A következő írásunkban bemutatjuk, mi várható a konferencián és az oda vezető úton.

A 2021-es év főbb nemzetközi klímapolitikai kihívásai

Tibor Schaffhauser | 2021.01.11.

Az idei év mindenképpen jelentős lesz a nemzetközi klímapolitika szempontjából, mivel rengeteg vállalás, szakpolitika, kötelezettség 2020-ig szólt és az új évvel új időszak, új célok és új viták kezdődnek mind nemzetközi, mind európai uniós szinten. Az alábbi cikkben röviden bemutatunk néhány kiemelt témát, amelyre idén figyelnünk érdemes.

A Green Policy Center 2020-as évértékelője

Tibor Schaffhauser | 2020.12.30.

Ahogy mindannyian, a Green Policy Center és munkatársai sem így képzeltük el a 2020-as évünket! Ennek ellenére 2020 áprilisi megalakulásunkat követően mégis rengeteg eredményt érhettünk el, publikáltunk szakmai cikkeket, tanulmánysorozatot indítottunk, szerveztünk nyilvános rendezvényeket, részt vettünk konferenciákon és aktívak voltunk közösségi felületeinken.

A Green Policy Center tanulmánybemutató rendezvénye – “Megtestelülés és teremtésvédelem – a XXI. századi környezeti kihívások keresztény szemmel”

Máté Olti | 2020.12.20.

A teremtésvédelem kifejezésének, a kereszténység és konzervativizmus kapcsolatának, az igazságosság és a mély inkarnáció fogalmainak értelmezése valamint a karácsonyi történet és teremtéstörténet összefüggései – ezen témákat érinti a Green Policy Center (GPC) felkérésére írt tanulmányban Béres Tamás evangélikus lelkész, Kodácsy Tamás református lelkész és Nobilis Márió katolikus pap.

Gondolataink az Európai Tanács által elfogadott új EU-s 2030-as klímacélok kapcsán

Huszár András | 2020.12.13.

Az Európai Tanács (EiT) 2020. december 10-11-i ülésén elfogadta az Európai Unió új, megnövelt klímacélját 2030-ig. Eszerint a közösség együttesen azt vállalja, hogy az 1990-es szinthez képest legalább 55%-kal csökkenti a nettó üvegházhatású gáz (ÜHG) kibocsátásait a korábbi legalább 40%-os célhoz képest. Az alábbiakban az elfogadott következtetésekkel kapcsolatban öt fontos gondolatot ismertetünk, amely segítheti a tisztánlátást.

A Green Policy Center tanulmánybemutató rendezvénye – “Környezetvédelem mint hazaszeretet”

Tibor Schaffhauser | 2020.12.01.

„A szépről alkotott elképzelések és az esztétikai megfontolások teljesen kiszorultak a közéleti párbeszédből a hasznosságelvű szemlélettel szemben. E szemléletnek környezetünk nem csak vizuális szempontból látja kárát, hanem ökológiai tekintetben is.” – állítja Domaniczky Orsolya, politológus, nemzetközi kapcsolatok és környezetpolitikai szakértő a Green Policy Center (GPC) felkérésére írt tanulmányában.

Az Európai Parlament klímatörvényhez tett javaslata fontos előrelépés lenne a klímacélok teljesülése érdekében

Huszár András | 2020.11.28.

Az Európai Unióban jelenleg zajlik az úgynevezett klímatörvény vitája, ami leginkább arról ismert, hogy a 2030-as magasabb 55%-os vagy 60%-os üvegházhatású-gáz kibocsátás-csökkentési ambíciót is ez a dokumentum írná elő. Ugyanakkor vannak más fontos részei is a tervezetnek, amelyekről kevesebb szó esik. Az alábbiakban egy ilyen kevésbé ismert elemről lesz szó.

Az Európai Bizottság 2021-es munkaprogramja – felgyorsult jogalkotás a megnövekedett klímaambíció árnyékában

Tibor Schaffhauser | 2020.11.21.

2020-at nyugodtan tekinthetjük a nagy bejelentések évének az uniós klímapolitika szempontjából, azonban eddig még konkrétumokról nem sokat hallhattunk. Az Európai Bizottság viszont bemutatta a 2021-es munkaprogramját, ami már sokkal több valós lépést vetít előre. Velük együtt rengeteg potenciális vitaforrást is, ezeknek nézünk utána az alábbi írásban.

A Green Policy Center tanulmánybemutató rendezvénye – “A KLÍMAVÁLTOZÁSÉRT VALÓ FELELŐSSÉG SZINTJEI – A közösségi és a regionális cselekvési lehetőségek Magyarország számára”

Tibor Schaffhauser | 2020.10.28.

Magyarország érdeke, hogy környezeti problémáival legalább Kárpát-medence szintű regionális együttműködés keretein belül küzdjön meg - derül ki a Green Policy Center környezet- és klímapolitikai szakmai műhely szerkesztésében megjelent legújabb tanulmányból.

Hol állunk most? – vitaindító elemzésünk a magyar klímapolitika jövőjéről I.

Huszár András | 2020.10.19.

Az éghajlatváltozás globális problémájára globális cselekvéssel adható eredményes válasz, ami nemzetállami (vagy legfeljebb regionális) válaszok összességének eredménye. A hathatós nemzetállami válasz megtalálása érdekében szerencsére Magyarországon is egyre több szó esik az éghajlatváltozásról és ezen belül a magyar klímapolitikáról.

Globális problémákra globális együttműködés nemzetállami és regionális válaszokra építve – gondolataink Ferenc pápa harmadik enciklikájával összefüggésben

Máté Olti | 2020.10.14.

Október 3-án, Assisiben írta alá Ferenc pápa harmadik, „Mindannyian testvérek” (olaszul Fratelli Tutti) című enciklikáját, amiben gyors nemzetközi együttműködést sürget és célja világméretű társadalmi barátság kialakítása a Covid-19 járvány közepette. Alább olvashatók a Green Policy Center gondolatai az enciklikáról.

Megjelentek javaslataink a Magyar Nemzeti Bank zöld pénzügyekről szóló összefoglalójában

Tibor Schaffhauser | 2020.10.03.

A Magyar Nemzeti Bank március végén kezdeményezett konzultációt környezetvédelmi szakértőkkel, civil szervezetekkel, intézetekkel a gazdaság – a koronavírus-járványt követő - környezetileg is fenntartható újraindításáról. A jegybank konzultációjára 18 civil szervezettől - köztük a Green Policy Centertől is - és környezetvédelemmel foglalkozó tudóstól, éghajlatvédelmi és energetikai szakembertől érkeztek javaslatok.

A Green Policy Center bemutatkozó rendezvénye – “A szép és a hasznos védelmében – a természet megőrzésének konzervatív útja”

Tibor Schaffhauser | 2020.09.28.

Reálisan, a kapitalizmus reformjával kell szembenézni a környezeti kihívásokkal. A tagadás és az alarmizmus a szélsőséges politikai közösségek hibás útjai. Pár kiemelendő gondolat a Green Policy Center első nyilvános eseményéről, amelyre 2020. 09-28-án, online formában került sor a szerzővel, Dr. Bartus Gáborral és beszélgetőpartnereivel.

A Green Policy Center is elkötelezett a „jubileumi feladatok” elvégzése iránt

Máté Olti | 2020.09.19.

Szeptember 1-jére, a Római Katolikus Egyház teremtésvédelmi imavilágnapjára Ferenc pápa egy, a Föld Napja bevezetésének 50. évfordulóját szem előtt tartó üzenetet fogalmazott meg. Az általa 2015-ben bevezetett és idén 6. alkalommal tartott világnapra írt gondolatok keretét a Bibliában leírtak szerinti jubileum fogalom jelenti.  A pápa a jubileumhoz kapcsolódva 5 feladatot fektetett le: emlékezés, visszatérés, megpihenés, […]

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Adatvédelem

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Amennyiben kutatásainkkal vagy tanácsadási szolgáltatásainkkal kapcsolatban kérdései merülnének fel, keressen minket bizalommal!