Magyarország Negyedik Klímasemlegességi Előrehaladási Jelentése

2025

Hazánk 2020-ban iktatta törvénybe, hogy 2050-re klímasemlegessé válik. Ennek elérése ugyanakkor nem valósítható meg egyik napról a másikra, több évtizeden keresztül folyamatos elköteleződést és cselekvést igényel. A klímasemlegességi cél felé történő elmozdulás az egyik legfontosabb nemzeti érdekünk, nem csak klímapolitikai szempontból, hiszen ez az út számos társított előnnyel is jár, azzal együtt, hogy hozzájárul a klímaváltozás legsúlyosabb következményeinek elkerüléséhez. Azonban ahhoz, hogy elérjük a célt, nyomon kell követni a folyamatokat és a szakpolitika-alkotásban is reagálni kell azokra. A negyedik előrehaladási jelentés már négy év adatait (2020-2023) tartalmazza, vagyis kezdenek kirajzolódni a folyamatok a klímasemlegesség felé vezető hosszú úton.

Magyarország közepes teljesítményt nyújt a nemzetközi klímapolitikai rangsorokban.

Magyarország helyezése javult a Climate Change Performance Index (45/64) és az Environmental Performance Index (46/180) rangsorokban, de továbbra is a középmezőnyben maradt. A relatív klímateljesítményt értékelve viszont elmondható, hogy míg hazánk és a vizsgált referenciaországok a globális rangsorban csak a középmezőnyben helyezkednek el mind terület, mind népesség szempontjából, addig a gazdasági termelésük és főként az ÜHG kibocsátásaik szempontjából a felső egyharmadhoz tartoznak. Eszerint relatív összehasonlításban jelentős felelősséggel rendelkezünk a klímaváltozás elleni fellépés területén.

Jelentősen csökkentek az ÜHG kibocsátások 2023-ban, de ezt a csökkenést azonban tartós szerkezeti intézkedésekkel kell megerősíteni, hogy hosszú távon is fennmaradjon.

2022-ről 2023-ra 9%-kal csökkentek Magyarország üvegházhatásúgáz-kibocsátásai, túlteljesítve ezzel a korábbi, 2030-ra kitűzött klímatörvényi célt is. A kedvező eredményhez hozzájárultak az energiaárak által ösztönzött beruházások és viselkedésváltozások, néhány szakpolitikai intézkedés, de döntő tényező volt a gazdasági visszaesés és az enyhe tél is. 

Javuló ágazati teljesítményeket figyelhettünk meg.

Az ÜHG kibocsátás szempontjából szinte minden ágazat javulást mutatott 2022 és 2023 között. Kivétel a földhasználati (LULUCF) szektor, ahol csökkent a szén-dioxid-elnyelés, de még mindig viszonylag kedvező a mértéke.

Az értékeléshez használt 81 indikátor közül 30 esetében volt részleges adathiány, de csak 14 esetben volt ez olyan mértékű, hogy kizárta az értékelhetőséget. Ez az arány (17%) érdemi javulást mutat az előző évekhez képest. Az értékelhetőség fejlődését részben módszertani fejlesztések, részben új adatok elérhetősége segítette.

Csökkent az adathiány mértéke.

Vegyes a kép a hosszú-távú trendekben.

A 11 vizsgált dimenzió közül csak három (Mezőgazdaság és földhasználat; Ipar; Épületek) halad megfelelő ütemben a 2050-es klímasemlegességi cél felé. Három dimenzióban lassú az előrehaladás (Energia, Finanszírozás, Technológia), kettő stagnál (Szén-dioxid kivonás, Klímakormányzás), kettőben romlás tapasztalható (Közlekedés, Életmód), és egy (Igazságos átmenet) nem értékelhető adathiány miatt. A technológiaiterületek húzzák előre a zöld átmenetet, míg a társadalmi-gazdasági („puha”) dimenziókban elmaradás látható.

A Green Policy Center Negyedik Klímasemlegességi Előrehaladási Jelentésének letöltése

A Negyedik Előrehaladási Jelentés ábragyűjteményének letöltése