Klímabajnokok – A Green Policy Center rádióműsora – Beszélgetés Takács-Sánta Andrással, a Kisközösségi Program vezetőjével
11.21.2021
Tibor Schaffhauser

A Green Policy Center “Klímabajnokok” címmel a Mária Rádió frekvenciáin havi rendszerességgel jelentkező rádióműsorában magyarországi vagy magyarokhoz kötődő zöld jógyakorlatokat mutatunk be meghívott beszélgetőpartnereink segítségével. Harmadik adásunk vendége Takács-Sánta András, a Kisközösségi Program vezetője volt, akivel az ökoközösségekről beszélgettünk.


Az ökoközösségek hallatán sokan radikális elköteleződésekre asszociálnak. Valójában ezek olyan helyi kezdeményezések, amelyek fenntarthatóbb, a fogyasztói kultúrán túlmutató eszközökkel próbálnak tenni a környezetért és magáért a közösségért. Mit tehetnek az ökoközösségek a klímaváltozás megállításáért?

Többek között erről beszélgettünk a Klímabajnokok november 18-ai adásában Takács-Sánta Andrással, az ELTE humánökológia mesterszak és a Kisközösségi Program vezetőjével, amely beszélgetés az alábbi linken hallgatható meg.

Rádióműsorunk novemberi adásában pedig arról fogunk meghívott beszélgetőpartnereinkkel beszélgetni, hogy a helyi önkormányzatok milyen lépéseket tudnak tenni a klímaváltozás negatív hatásai elleni alkalmazkodás érdekében.



Kapcsolódó bejegyzések

Klímabajnokok – A Green Policy Center rádióműsora – Beszélgetés Szász Anna Dorottya UNICEF fiatal nagykövettel

Klímabajnokok – A Green Policy Center rádióműsora – Beszélgetés Szász Anna Dorottya UNICEF fiatal nagykövettel

A magyar fiatalok 90 százaléka valamilyen szinten szorong a klímaváltozás miatt – de a félelem helyett a cselekvés adhat valódi kapaszkodót. Az UNICEF Magyarország Klímahősök programja abban segít, hogy a fiatalok ne csak beszéljenek a változásról, hanem alakítói is legyenek annak. Szász Anna Dorottya, az UNICEF Magyarország fiatal nagykövete szerint nem tökéletesnek kell lennünk: sok olyan emberre van szükség, aki apró lépésekkel elindul.