Az Európai Unió Tanácsa bejelentette, hogy támogatja az EU új klímaadaptációs stratégiáját, amelynek apropóját többek között a koronavírus-járvány adta. Frans Timmermans, az Európai Bizottság Európai Zöld Megállapodásért felelős ügyvezető alelnöke szerint: “A COVID-19 megmutatta, hogy a nem megfelelő felkészülés szörnyű következményekkel jár. A klímaválságra nincs vakcina, de tudunk vele harcolni és felkészülni az elkerülhetetlen következményekre.” Ennek fényében fogadta el az Európai Bizottság nemrég az új adaptációs stratégiáját, amely 2013-ban kiadott alkalmazkodási stratégia ambiciózusabb változata – azonban kérdés, hogy elég ambiciózus-e?

A klímaalkalmazkodás fogalma az elmúlt években vált ismertebbé az EU-ban, de még napjainkban is elhanyagolt területnek számít az éghajlatváltozás kezelésén belül. Helyette a kibocsátások csökkentése dominál, nem csak a köznyelvben, de a hazai és nemzetközi éghajlatpolitikában is. Azonban az üvegházhatású gáz-kibocsátások csökkentése önmagában már nem elég ahhoz, hogy érdemben tudjuk kezelni a klímaválságot. 2020 végén 1,18°C volt a globális felmelegedés mértéke az iparosodás előtti szinthez képest. A jelenlegi felmelegedési illetve kibocsátási tendenciák mellett 2034-re fogjuk elérni a kritikus 1,5°C-ot. Azonban a klímaváltozás hatásaihoz már a jelenlegi szinten is alkalmazkodnunk kell, akkor is, ha a 1,5°C alatt maradunk. Ezért kulcsfontosságú, hogy az EU-ban és globális szinten is nagyobb hangsúly kerüljön a klímaalkalmazkodásra.

Az alkalmazkodás fokozása érdekében az Európai Unió új adaptációs stratégiája három fő célt határoz meg az EU-n belül. Az első az intelligensebb alkalmazkodás, amelyben az Európai Bizottság arra világít rá, hogy az alkalmazkodással kapcsolatos ismereteinkben – bár véleményünk szerint kevesebb, de – még mindig lényeges hiányosságok vannak. Ezért jobban tisztában kell lennünk az éghajlattal kapcsolatos kockázatokra és veszteségekre vonatkozó adatokkal. Ebben fontos szerepet kap Climate-ADAPT platform, az Unió egységes adaptációs tudásbázisa, ami jelentősen fejlődött a 2013-as stratégia óta.

A második EU-n belüli cél a szisztematikusabb alkalmazkodás. Ez komoly előrelépés a 2013-as stratégiához képest, mivel ott még csak a sebezhetőbb kulcságazatokra korlátozódott az adaptáció előmozdítása. Ezzel szemben az új stratégia elismeri, hogy rendszerszintű alkalmazkodásra van szükség, ami talán az egész dokumentum egyik legfontosabb kijelentése. Ennek értelmében a Bizottság minden szinten és ágazatban támogatni tervezi az alkalmazkodási tervek fejlesztését. A stratégia azt is támogatja, hogy a tagállamok világosan és egyértelműen építsék be az éghajlatváltozással szembeni ellenálló- és alkalmazkodási képességet a nemzeti költségvetési terveikbe.

A gyorsabb alkalmazkodás a stratégia harmadik célja, ami a 2013-as stratégiához képest szintén sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az új tervezetben. Leglényegesebb törekvése, hogy felgyorsítsa az adaptációs megoldások bevezetését és megvalósítását az EU-ban és a tagállamokban. Ehhez elengedhetetlen a megfelelő források biztosítása, ezért az Unió 30%-ra emelte az éghajlatváltozással kapcsolatos ráfordítások arányát a 2021–2027-es időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetésében. Ez az arány a 2014 és 2020 közötti időszakban 20% volt, így a 30%-ra való növelés szerintünk fontos előrehaladásnak tekinthető.

Az új stratégia a régivel szemben külön említi azt is, hogy az EU hogyan fokozhatja a nemzetközi klímaadaptáció elősegítését. Ennek értelmében a cél az, hogy az Unió növelje a klímaalkalmazkodásra szánt nemzetközi finanszírozás arányát a mérsékléshez képest (ez jelenleg az éghajlatváltozásra szánt források 93%-át teszi ki világszerte). Azt is hangsúlyozzák, hogy a klímaválság globális jellege miatt fontos a globális együttműködés és az információcsere megerősítése. A stratégia szerint ebben az Unió jelentős szerepet tervez vállalni, ami összhangban van a nemzetközileg is kommunikált úttörő klímapolitikai törekvéseivel.

A 2021-es klímaadaptációs stratégia tehát valóban lényegesen ambiciózusabb a 2013-as verziónál. Vállalásait tekintve a legtöbb aspektusban felülmúlja a korábbit. Ráadásul a nyelvezete valósabb képet fest a klímaváltozásról – például olyan kifejezéseket használ, mint “veszély”, “vészhelyzet” vagy “súlyos”, amik a régi stratégiában alig, vagy egyáltalán nem szerepeltek. Emellett részletesebb és konkrétabb a régihez képest, ami inkább általános érvényű kijelentéseket tartalmazott. Míg a 2013-as stratégia elsődleges eszköze a tagállamok ösztönzése volt, az új tervezet nagyobb szerepet és felelősséget ad magának az EU-nak is, ami véleményünk szerint nem csak a klímaalkalmazkodás, de az uniós integráció terén is előrelépést jelenthet.

Az alkalmazkodással nem csak EU-s, de tagállami szinten is foglalkoznunk kell. Magyarországon jelentősebb a felmelegedés a globális változáshoz képest az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2020-as jelentése szerint. A jelentés leírja, hogy visszafogott emberi tevékenység mellett is növekvő mértékű felmelegedés várható hazánkban a következő évtizedekben. Az embert közvetlenül érintő hatások már Magyarországon is statisztikailag kimutathatóak az egészségügyben – az utóbbi három évtizedben a legjelentősebb hőhullámok 12-52%-kal növelték a napi többlethalálozást. Magyarországnak ezen kívül számos további kihívással kell szembenéznie a klímaalkalmazkodás terén, mind gazdasági, mind társadalmi szempontból. Ezért a klímaadaptációt itthon is komolyan kell kezelnünk, amit már több hazai kezdeményezés is elősegít. Ennek mentén hozták létre Magyarországon a Nemzeti Alkalmazkodási Központ Főosztályt (NAKFO). Az intézmény számos klímaadaptációs projektje mellett 2018-ra elkészítette a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát, amelynek egyik fő eleme a Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia (NAS). A stratégia vizsgálja a klímaváltozás hazánkra vonatkozó hatásait, az egyes területek sérülékenységét, illetve bemutatja Magyarország alkalmazkodási eszközrendszerét is, miközben törekszik arra, hogy összhangban legyen az Európai Unió törekvéseivel.

Fontosnak tartjuk, hogy a végrehajtás során a stratégia mérhető elemeket társítson a kitűzött célokhoz, hogy könnyebben lehessen ellenőrizni, illetve számon kérni a megvalósításban az uniós intézményeket és a tagállamokat. A stratégia sikerét ugyanis elsősorban nem az ambíciója fogja meghatározni, hanem az, hogy mennyi valósul meg belőle.