Az iráni konfliktus ismét megmutatta, mennyire sérülékeny a fosszilis alapú világgazdaság. Amint nőtt a feszültség a Közel-Keleten, az energiaárak azonnal emelkedni kezdtek, mert a piacok az ellátás biztonságát féltik. A mostani válság ezért nemcsak geopolitikai esemény, hanem újabb emlékeztető arra, hogy az energiaellátás biztonsága és a zöld energiaátmenet valójában ugyanannak a stratégiai kérdésnek a két oldala.
A Közel-Keleten kiéleződő konfliktus ismét megmutatta, milyen erősen függ a világgazdaság a fosszilis energiahordozóktól – és milyen gyorsan reagálnak erre az energiapiacok. Az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásai, valamint az erre adott iráni válaszlépések jelentős bizonytalanságot okoztak a globális energiarendszerben. A konfliktus különösen azért rázta meg az energiapiacokat, mert a harcok közvetlenül érintik a világ egyik legfontosabb energiakereskedelmi útvonalát, a Hormuzi-szoroson áthaladó útvonalat.
A szoroson naponta mintegy 18–19 millió hordó olaj halad át, ami a globális fogyasztás közel 20 százalékát jelenti, ezért bármilyen katonai vagy politikai feszültség azonnal megjelenik az energiaárakban.
A fosszilis energia geopolitikai ára
Nem meglepő tehát, hogy a konfliktus kirobbanását követően az olaj ára gyorsan emelkedett, és ismét meghaladta a 100 dollárt hordónként. A piaci reakciók mögött nem pusztán az aktuális ellátási zavarok állnak, hanem az úgynevezett geopolitikai kockázati felár: az a többletköltség, amelyet a piacok a konfliktusok, a szállítási útvonalak sérülékenysége és az ellátási bizonytalanság miatt beépítenek az árakba.
Az energiapiacok működése régóta azt mutatja, hogy a fosszilis energiahordozók ára nem csupán a kitermelési költségektől vagy a kereslet-kínálat viszonyától függ. A geopolitikai kockázatok gyakran jelentős prémiumot adnak az árakhoz. Egyesek szerint az Irán körüli konfliktusokhoz kapcsolódó bizonytalanság már évtizedek óta 5–15 dollárral is megemelheti a hordónkénti olajárat.
Ez a jelenség rávilágít a fosszilis energiarendszer geopolitikai kitettségére. A világ olaj- és gáztermelésének jelentős része néhány régióban koncentrálódik, miközben a fogyasztás globális. Az ellátás ezért érzékeny a konfliktusokra, a szankciókra vagy akár a tengeri szállítási útvonalak ideiglenes lezárására is.
A mostani konfliktus gazdasági hatása gyorsan megjelent Európában is. Az energiaárak emelkedése inflációs nyomást okozhat, és lassíthatja a gazdasági növekedést. Egyes elemzések szerint a jelenlegi olajsokk akár 0,3 százalékponttal is csökkentheti a globális GDP növekedését, miközben az inflációt több mint fél százalékponttal növelheti.
Hazánk kitettsége is igen magas, hiszen 2024-ben Magyarország földgázfogyasztásának 78%-át, míg kőolaj- és kőolajtermék-fogyasztásának 87%-át tette ki az import (a Green Policy Center számítása a hazai kitermelési adatokra és a fogyasztásra vonatkozó állami statisztikák összevetésével). A teljes energiaellátásunkat nézve, az importfüggőségünk jóval 60% fölött van, ami magasnak számít. Míg a kedvező árakkal jellemezhető időkben is a magyar GDP 3-4%-át emésztette fel az energiaimport költsége, addig az energiaválság alatt ez átmenetileg 10% fölé ugrott.
A történelem már egyszer megmutatta az utat
A jelenlegi helyzet azonban egyáltalán nem példa nélküli. A hetvenes évek olajválságai – különösen az 1973-as arab olajembargó és az 1979-es iráni forradalom utáni ellátási zavarok – hasonló sokkot okoztak a világgazdaságban. Az energiaárak robbanásszerű emelkedése akkor is világossá tette, hogy a gazdaságok túlságosan függenek az importált fosszilis energiahordozóktól.
A válságok egyik legfontosabb következménye az volt, hogy számos ország elkezdett energiahatékonysági programokat, stratégiai olajtartalékokat és energia-diverzifikációs politikákat kidolgozni. A modern energiapolitika egyik alapelve – az energiaellátás biztonságának növelése – ekkor került a középpontba.
A válságra adott egyik szimbolikus lépésként ekkor kerültek fel az amerikai Fehér Házra is az első napelemek. Tehát már az 1970-es évek óta ismert a recept az ilyen és ehhez hasonló válságok megelőzésére: a megújuló energiaforrásokra épülő energiarendszer.
Megújulók és energiaszuverenitás
A fosszilis energiahordozókkal szemben a megújuló energiaforrások – például a nap- és szélenergia – alapvetően más logika szerint működnek. Ezek az energiaforrások nem koncentrálódnak néhány geopolitikai régióban, hanem gyakorlatilag minden ország számára hozzáférhetők, szemben a belföldi fosszilis energiakitermelés felpörgetésével.
Ez azt jelenti, hogy a megújulók nemcsak klímavédelmi eszközök, hanem az energiaszuverenitás és az energiaellátás biztonságának eszközei is. Ha egy ország saját területén termeli meg az energiájának jelentős részét, kevésbé válik kiszolgáltatottá a nemzetközi konfliktusoknak, az árvolatilitásnak vagy a geopolitikai zsarolásnak.
Ezen túlmenően, a modern társadalmak működése az energia-, víz- és digitális infrastruktúrák szoros kölcsönfüggésén alapul; válsághelyzetben ezek nem külön-külön, hanem egyszerre sérülnek, mivel az ivóvíz-kitermelés, a távközlési hálózatok és az adatközpontok folyamatos villamosenergia-ellátást igényelnek. Egy energetikai probléma gyors dominóhatást indíthat el, komplex ellátásbiztonsági válsággá alakulva.
A konfliktus tanulságaira a nemzetközi klímapolitikai vezetők is felhívták a figyelmet. Az ENSZ klímaváltozással foglalkozó szakosított intézményének, a UNFCCC Titkárságának vezetője Simon Stiell szerint az iráni háború „éles figyelmeztetés” arra, hogy a fosszilis energiafüggőség nemcsak környezeti, hanem gazdasági és nemzetbiztonsági kockázat is. Stiell szerint a megújuló energiaforrások elterjedése csökkentheti ezt a sérülékenységet, mert „olcsóbbak, biztonságosabbak és gyorsabban telepíthetők”, mint a fosszilis rendszerek.
Az Európai Unió stratégiai válasza
Az energiafüggőség problémája különösen fontos kérdés az Európai Unió számára. Az EU energiarendszere hosszú ideig jelentős mértékben függött az importált fosszilis energiahordozóktól – különösen az olajtól és a földgáztól.
Az elmúlt évek geopolitikai eseményei – az ukrajnai háború, az orosz gázszállítások visszaesése, majd most a közel-keleti konfliktus – azonban világossá tették, hogy ez a függőség komoly stratégiai kockázatot jelent.
Ezért az EU energiapolitikájában egyre nagyobb hangsúlyt kap a megújuló energiaforrások gyors bővítése, az energiatárolási technológiák fejlesztése és az energiahatékonyság javítása. Ezek az intézkedések nemcsak a kibocsátáscsökkentést szolgálják, hanem az energiaellátás biztonságát is erősítik.
A klímavédelem, mint biztonságpolitikai eszköz
A jelenlegi energiaválság egyre inkább azt mutatja, hogy a klímavédelem és a biztonságpolitika nem különálló területek. A fosszilis energiahordozókra épülő rendszer egyszerre okoz klímaváltozást és geopolitikai sérülékenységet.
Ezért egyre több szakértő hangsúlyozza, hogy a klímapolitikát integrálni kell a biztonságpolitikai tervezésbe. Az Green Policy Center legújabb szakpolitikai javaslatcsomagja szerint a klímaváltozás és az energiafüggőség olyan kockázati tényezők, amelyek közvetlenül befolyásolják az államok stabilitását, gazdasági teljesítményét és társadalmi biztonságát ezért azokra integrált válaszokat kell adnunk.
Forrás: Green Policy Center
Különösen igaz ez Közép- és Kelet-Európára, ahol a gazdaságok hagyományosan erősen függenek az importált energiahordozóktól. A megújuló energiaforrásokra épülő energiarendszer ezért nemcsak környezetvédelmi cél, hanem stratégiai befektetés a biztonságba és az ellenálló képességbe, valamint a helyi gazdaságban.
A napelemek és szél időjárás-függésén segít azok optimális, 2:1-es arányának felvétele, az energiatárolás és a fogyasztói oldali válasz, míg a geotermia, biogáz és egyes egyéb megújulók esetén nincs is ilyen probléma. (Bár a köztudatban a nukleáris energia az energiafüggetlenség eszközeként él, előnyei – karbonmentes termelése, időjárásfüggetlensége és fűtőelemek kedvezőtárolhatósága – ellenére tudni kell róla, hogy Magyarország sem előállítani, sem ártalmatlanítani nem képes a fűtőelemeket, tehát valójában kettős függőséggel jár.)
Az iráni konfliktus ismét rámutat arra, hogy a fosszilis energiahordozókra épülő energiarendszer nemcsak a klímaváltozást gyorsítja, hanem geopolitikai sérülékenységet is teremt. A megújuló energiaforrásokra épülő energiarendszer ezzel szemben egyszerre csökkentheti a kibocsátásokat, az importfüggőséget és az árvolatilitást. A zöld energiaátmenet ezért ma már nem pusztán környezetvédelmi célkitűzés. Egyre inkább az energiaellátás biztonságának és a gazdasági stabilitásnak is az egyik legfontosabb feltétele.
