A Green Policy Center 2024-es évértékelője
12.29.2024
Tibor Schaffhauser

A Green Policy Center 2024-ben is azon dolgozott, hogy tudományosan megalapozott információk mentén, kiegyensúlyozottan, őszintén és párthovatartozástól függetlenül foglalkozzunk a klímaváltozással és egyéb halasztást nem tűrő zöldpolitikai kérdésekkel. Az alábbiakban összefoglaljuk az idei év legfontosabb eredményeit.


Idén is folytattuk a Klímabajnokok rádióműsorunkat a Mária Rádió frekvenciáin, összesen 493 percnyi beszélgetést hallgathattak hallgatóink hazai zöld kezdeményezésekről.

Ahhoz, hogy megfelelő szakpolitikai válaszokat adhassunk, ismernünk kell az éppen zajló folyamatokat. A Green Policy Center célja, hogy ezeket az információkat tömören, érthetően és szemléletesen a nyilvánosság számára elérhetővé tegyük. Ennek keretében idén is folytattuk az Előrehaladási Jelentéseink sorát, igy elkészítettük Magyarország Harmadik Klímasemlegességi Előrehaladási Jelentését, valamint a mezőgazdaság helyzetével foglalkozó Magyarország Második Klímaalkalmazkodási Előrehaladási Jelentését is.

Rendszeresen fogalmaztunk meg szakpolitikai javaslatokat is annak érdekében, hogy hazánk 2030-as és 2050-es klímasemlegességi céljait elérhesse. Ennek keretében foglalkoztunk többek között a fogyasztási szokások alakításának lehetőségeivel, a legrosszabb energiahatékonyságú épületek fenntarthatóbbá tételével, ajánlásokat tettünk hazánk Nemzeti Energia- és Klímatervének felülvizsgálatához, valamint foglalkoztunk a 2040-es klímapolitikai célokkal is.

Klímaváltozás és biztonság Magyarországon című projektünk keretében áttekintettük és értékeltük azokat a környezeti kihívásokat, amelyek kezelésére hazánk jelenleg még nem készült fel megfelelően, vagy amelyek közép- és/vagy hosszú távon válhatnak biztonsági kihívásokká, amennyiben nem teszünk ellenük időben. Ezek kezelésére a projekt keretében szakpolitikai javaslatokat is megfogalmaztunk.

Segítettük a Klímatudomány 10 Üzenete az Élhető Jövőért Nyilatkozat megszületését, amelyet a magyar klímatudomány 11 neves képviselője adott ki azzal a céllal, hogy a nyilvánosság egyenes és világos üzeneteket kapjon a tudomány képviselői részéről a problémákkal és a lehetséges megoldásokkal, a szükséges és előremutató intézkedésekkel kapcsolatban. A nyilatkozat támogatása nyitott a tudományos élet képviselői előtt.

Idén is számtalan rendezvényt szerveztünk, ezekről összesen 649 percnyi videófelvétel készült, amelyek megtekinthetők YouTube csatornánkon. Azonban a legnagyobb rendezvényünk idén is a Klímasemleges Magyarország 2050 Konferencia volt, ahol ezúttal a társadalmi folyamatokkal foglalkoztunk meghívott szakértőinkkel és a közönség bevonásával.

Végül, de nem utolsósorban két képzést is útjára indítottunk idén; elindítottuk az Ökoreziliencia képzésünket annak érdekében, hogy pszichológusokkal és coachokkal együttműködve segítsük a szervezetek ellenállóképességének javítását a várható környezeti változásokkal szemben, valamint képzést indítottunk projektek zöld menedzsmentjének támogatására is.

Jövőre folytatni tervezzük a szerteágazó munkánkat, további szakpolitikai javaslatokat fogunk megfogalmazni hazánk 2030-as és 2050-es klímapolitikai céljainak eléréséhez, további izgalmas eseményeket és rádióbeszélgetéseket hozunk hazai jó gyakorlatokról, folytatjuk a klímaváltozás és biztonság kapcsolatának vizsgálatát és sok-sok elemzést készítünk halasztást nem tűrő zöldpolitikai kérdésekről. Kövessenek minket jövőre is!


Kapcsolódó bejegyzések

Az új kormány legsürgősebb klímapolitikai feladatai

Az új kormány legsürgősebb klímapolitikai feladatai

Az új kormány 2030-ig lesz hivatalban, vagyis ez a ciklus az évtized végéig tartó klíma- és energiapolitikai célok elérésében döntő jelentőséggel bír – az ezen szakpolitikák terén nyújtott előrelépés pedig Magyarország versenyképességét is fellendítheti. Bár vannak bíztató eredmények, sok szempontból jelentős az elmaradás, késés. Az alábbiakban sorra vesszük, hogy mik a legsürgősebb, illetve négyéves időtávon legfontosabb intézkedések, amelyekkel érdemes kezdeni.

Az iráni konfliktus tanulsága: miért biztonsági és szuverenitási kérdés a zöld energiaátmenet?

Az iráni konfliktus tanulsága: miért biztonsági és szuverenitási kérdés a zöld energiaátmenet?

Az iráni konfliktus ismét megmutatta, mennyire sérülékeny a fosszilis alapú világgazdaság. Amint nőtt a feszültség a Közel-Keleten, az energiaárak azonnal emelkedni kezdtek, mert a piacok az ellátás biztonságát féltik. A mostani válság ezért nemcsak geopolitikai esemény, hanem újabb emlékeztető arra, hogy az energiaellátás biztonsága és a zöld energiaátmenet valójában ugyanannak a stratégiai kérdésnek a két oldala.

Klímatudomány a tények utáni világ viharában – beszámoló

Klímatudomány a tények utáni világ viharában – beszámoló

A Green Policy Center vitaest-sorozatának záróalkalma az egyik legnehezebb, mégis legégetőbb témát járta körül: hogyan maradhat hiteles és érthető a klímatudomány egy olyan korszakban, ahol az információbőség sokszor nem tudáshoz, hanem teljes zavarodottsághoz vezet? A beszélgetés résztvevői arra keresték a választ, miként törhető át a dezinformációs zaj, és miért érezzük úgy, hogy bár mindenki hallott már a klímaváltozásról, mégsem értjük igazán, mi történik körülöttünk.