Nemrég mutatta be az Európai Bizottság az úgynevezett Versenyképességi Iránytűt, valamint hamarosan érkezik a Tiszta Ipari Stratégia is. Ezek a kezdeményezések reagálnak a nagyipari lobbi érveire, melyek szerint az EU a zöld intézkedésekre való fókuszálás miatt „elvesztette versenyképességét”. A versenyképesség erősítése közben azonban nem tűnnek el a környezeti kihívások, sőt azok egyre erősebbek. De vajon megfér-e egymással ez a két cél?
Az Európai Zöld Megállapodás az utóbbi években folyamatos kritikák tárgya volt ipari és kormányzati szereplők részéről. Az autóipar aggályait a szigorú kibocsátás-csökkentési szabályok és a belső égésű motorok gyártásának 2035-ös megszüntetése váltotta ki, míg a gazdatüntetések az európai mezőgazdaság, a Draghi-jelentés az ipar súlyos helyzetére hívták fel a figyelmet. A decemberben véget ért magyar uniós elnökség is hangsúlyozta a versenyképesség fontosságát a Budapesti Nyilatkozaton keresztül, amely a gazdasági és innovációs erősödést, az energiafüggetlenséget és a klímasemlegesség elérését tűzte ki célul. Bár a dokumentum egyszerre említi a versenyképesség és környezeti célokat, de a kettő közötti kapcsolattal nem foglalkozik kimerítően, azt érzékelteti, hogy ezek „békében” megférnek egymással.
Európai törekvések a versenyképesség javítására
Ursula von der Leyen politikai iránymutatásai próbálnak választ adni a kritikákra: a fenntarthatóság mellett előtérbe kerül a fenntartható jólét és versenyképesség, de az Európai Zöld Megállapodás célkitűzéseitől az EU nem kíván eltérni. Ezt egészíti ki egy tervezett Európai Jóléti Terv, amely többek között a közös piac elmélyítését, a vállalkozások támogatását és egy „Tiszta Ipar Megállapodás” létrehozását célozza.
A Bizottság január végén bemutatta a Versenyképességi Iránytűt, amely az EU globális versenyképességét három fő területre fókuszálva kívánja erősíteni: innováció, dekarbonizáció és biztonság. Az innováció terén a mesterséges intelligencia, biotechnológia és űrtechnológia fejlesztése a cél, míg a dekarbonizáció egy Megfizethető Energia Akcióterv bevezetésével támogatná az energiaintenzív ágazatok átalakulását. A biztonság növelése érdekében az EU csökkentené külső függőségeit, miközben új kereskedelmi partnerségeket építene ki. E célok elérése érdekében a Versenyképességi Iránytű öt kulcsfontosságú intézkedést határoz meg:
- az adminisztratív terhek csökkentése, különösen a kis- és középvállalkozások számára;
- az egységes piac akadályainak lebontása egy egységes szabályrendszer kialakításával;
- egy Európai Megtakarítási és Befektetési Unió létrehozása a versenyképesség finanszírozására;
- a készségek és minőségi munkahelyek előmozdítása; valamint
- jobb koordináció az uniós és nemzeti szintű politikák összehangolása érdekében.
A február végén várható Tiszta Ipari Megállapodás célja pedig a nehézipar fenntartható átalakulásának elősegítése, az energiaárak egységesítése, valamint az „Európában készült” technológiák előtérbe helyezése a közbeszerzések során. Emellett új kereskedelmi partnerségeket hozna létre az ellátási láncok megerősítésére. Bár a Megállapodás a tervek szerint önmagában nem minősül majd jogszabálynak, meghatározná az EU ipar- és versenyképességi céljait, valamint egy ütemtervet is tartalmazna a szükséges intézkedésekről.
Versenyképesség és fenntarthatóság: nem vagy-vagy kérdés
A fentiek alapján látható, hogy a korábbi időszak kiemelt környezetvédelmi figyelme mellett a gazdaság is ismét kiemelt fókuszt kaphat az európai jogalkotásban az elkövetkező időszakban.
Egyrészt mind az Európai Unió, mind hazánk vezetői rendszeresen hangsúlyozzák nyilatkozataikban, hogy egyszerre is lehetséges a gazdasági növekedés és a kibocsátások csökkentése; míg az európai GDP 68%-ot nőtt 1990 és 2023 között, aközben a nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátások 37%-kal csökkentek ugyanebben az időszakban. Tehát látszólag eddig sikeresek voltunk ezen a téren Európában, azonban ahogy a korábban már említett Draghi-jelentés is kimondta, jelenleg nincs a legjobb formában az európai ipar. Ezt a helyzetet sok szereplő igyekszik kihasználni és azt a gondolatot erősíteni, hogy a további zöld intézkedések túl sokba kerülnének az európai gazdaságnak, ezért inkább a versenyképességre, mint a zöld átmenetre kellene forrásokat fordítanunk.
Ehhez képest az egyik legnagyobb európai zöld szervezet, a CAN Europe számításai szerint a klímacélok elérése összességében pénzben kifejezhető hasznot is hajt a társadalomnak. A tanulmányban az elkerült veszteségek, az elért előnyök és a többlet beruházási és működési költségek vizsgálata alapján uniós szinten, a pénzben kifejezett előnyök mindenképpen felülmúlják a költségeket, méghozzá 1.4-4-szeres mértékben.
Magyarország esetén a számítások alapján az összes haszon 2,9-szerese az összes költségnek. A magyar kormány által készíttetett elemzések (pl. a felülvizsgált Nemzeti Energia és Klímaterv, vagy a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia) is arra a következtetésre jut, hogy a magasabb klíma-ambíciójú pálya összességében magasabb foglalkoztatással, állami bevétellel és GDP-vel jár. A Stratégia Korai Cselekvés forgatókönyve szerint az elkerült költségek (pl. fosszilis energiahordozók importjának elmaradása) és az addicionális hasznok (pl. kevesebbet ülünk a dugóban) összege 2050-ig meghaladja a 24 ezer milliárd Ft-ra (az akkori árfolyamon nagyjából 68 milliárd eurónak felel meg) becsült teljes beruházási költséget. A GDP 21%-kal magasabb lesz, mint a stratégia „ölbe tett kéz” forgatókönyvében, és nagyjából 180 ezerrel több új munkahely jön létre. Tehát a klímaváltozásra költeni megéri, szakmai műhelyünk számításai alapján pedig pénzünk is lenne rá. A Green Policy Center az uniós és hazai költségvetési források klímacélú felhasználására vonatkozó javaslata alapján 2030-ig nagyjából tízezer milliárd forintnyi zöldítésre fordítható, még le nem kötött forrás állhat rendelkezésünkre. Ez pedig a versenyképességet is erősítő módon lehetne felhasználni, pl. az energiaköltségek megtakarítását eredményező beruházások támogatásán keresztül.
Azon felül azonban, hogy gazdaságilag megéri a zöld átállásra továbbra is költeni, fontos szem előtt tartani, hogy mi történik, ha nem költünk eleget a klímavédelemre. Egy új jelentés szerint globális szinten 2070-re akár 50%-kal is csökkenhet a világ GDP-je, ha nem teszünk eleget a klímaváltozás megfékezése és a természet helyreállítása érdekében.
Az éghajlati válságokkal tehát gazdasági válságok követhetik egymást, szűkülő erőforrásokkal, elszálló árakkal. Ennek mentén nincs tehát valódi vagy-vagy kérdés a két terület között, mivel a versenyképesség értelmezhetetlen lesz amennyiben nem lépünk fel a környezeti válsággal szemben.
Hogyan lehet nagyobb az összhang?
Első körben érdemes lenne elgondolkodnunk azon, hogy a fejlesztéspolitikák megalkotása során a jóllétet vagy a jólétet helyezzük előtérbe. Ennek a szemléletváltásnak a szükségességét hazai klímatudósok sora mondja „A Klímatudomány 10 Üzenete az Élhető Jővőért” elnevezésű nyilatkozatukban, ahol úgy fogalmaznak, hogy
„Meg kell haladnunk az önmagáért való gazdasági növekedésre épülő szemléletünket. A gazdaság valódi célja az kell legyen, hogy biztosítsa a „jó életet” mindenki számára Földünk természetes megújulóképességén belül.”
Annak érdekében, hogy elmozduljunk az önmagáért való gazdasági növekedéstől, érdemes a GDP alapú gondolkodást is meghaladnunk, mivel számos hiányossága van: elsősorban gazdasági értékeket tükröz, nem pedig társadalmi, politikai, geopolitikai vagy környezeti szempontokat; nem nyújt információt a nemzeti kibocsátás eloszlásáról a termelési tényezők, az emberek és különböző csoportok között, és nem ad képet az áruk, szolgáltatások vagy beruházások minőségéről sem. Emellett a GDP semmit sem árul el egy ország polgárainak általános jólétéről, egészségügyi állapotáról vagy műveltségéről.
Ennek egy iránya az ENSZ által kifejlesztett emberi fejlettségi index (Human Development Index, rövidítése: HDI), amelyet azt hangsúlyozza, hogy az embereknek és képességeiknek kell a végső kritériumnak lennie egy ország fejlődésének értékeléséhez, nem pedig a gazdasági növekedésnek.
Azonban az Európai Unió is dolgozik egy hasonló kezdeményezésen annak érdekében, hogy meghaladjuk a GDP alapú gondolkodás korlátait. Ennek érdekében hozta létre az Európai Bizottság a GDP+3 kutatását. A GDP+3 keretrendszer célja, hogy a fenntartható jólét vízióját konkrét intézkedésekké alakítsa, kiegészítő mutatókkal támogatva a magas szintű döntéshozatalt. Ezáltal jobban figyelembe venné a társadalmi, környezeti és intézményi szempontokat az gazdasági tényezők mellett. Egy tanulmány 32 mutató és öt forgatókönyv elemzése alapján három lehetséges GDP+3 mutatókészletet javasol. A GPD-t egy 3 fő mutatóból álló keretrendszerrel egészítenék ki, amelyek mindegyike a fenntartható jólét három kulcsfontosságú pillérének egyikét fedi le: a társadalmi, környezeti és intézményi dimenziókat.
De hogy ennél konkrétabbak legyünk, érdemes megnéznünk, hogy miért is versenyképesebb az, ami fenntarthatóbb. A fenntartható megoldások hosszú távon versenyképesebbek, mert kevésbé függenek a kiszámíthatatlan és dráguló erőforrásoktól. Azok a vállalatok, amelyek megújuló energiaforrásokra és energiahatékonyságra építenek, csökkentik az energiaár-ingadozás hatásait és az ellátási kockázatokat. Ezzel szemben a fosszilis energiahordozók ára politikai és piaci tényezőktől függően hirtelen változhat, ahogy erre az elmúlt években számtalan példát láthattunk, ez pedig veszélyeztetheti az azokra támaszkodó iparágak stabilitását. Az energiaszuverenitás és a helyben elérhető, fenntartható nyersanyagokra épülő termelés csökkenti a kitettséget, ami nagyobb gazdasági ellenállóképességet eredményez.
A fenntartható alapanyaghasználat pedig kevesebb hulladékot termel, ezzel a vállalatok csökkenthetik beszerzési- és hulladékköltségeiket is. Az olyan megoldások, mint a körforgásos gazdaság vagy az újrahasznosított anyagok alkalmazása, csökkentik a nyersanyagok iránti keresletet, ami nemcsak a környezetet kíméli, hanem üzletileg is előnyös. Azok a vállalatok, amelyek kevesebb erőforrásból képesek ugyanazt a minőséget nyújtani, rugalmasabbak és versenyelőnyre tesznek szert. Ráadásul a fenntartható megoldásokra való átállás ösztönzi az innovációt, ami új üzleti lehetőségeket és piacokat nyit meg.
A fenntartható termékek és szolgáltatások valódi, hosszú távon fennálló igényeket elégítenek ki, nem pedig mesterségesen gerjesztett fogyasztást szolgálnak. A fogyasztók és a befektetők egyre inkább a környezettudatos vállalatokat részesítik előnyben, így ezek a cégek jobb piaci pozíciót érhetnek el. Emellett a szabályozási környezet is egyre inkább a fenntarthatóságot ösztönzi, így a fenntartható vállalatok kevésbé vannak kitéve jövőbeli szigorításoknak vagy extra adóknak. Azok a gazdasági szereplők, amelyek már most alkalmazkodnak a zöld gazdasági átmenethez, előnyt élveznek azokkal szemben, akik csak később kénytelenek lépni, hiszen előre építik ki a jövőbiztos üzleti modelljeiket.
A fentiek alapján láthatjuk, hogy nem csak környezeti, de gazdasági szempontból is megéri a fenntarthatóságra időt, energiát és forrásokat fordítanunk. Ennek mentén reméljük, hogy hamarosan a jólléti gondolkodás is jobban megjelenik majd a szakpolitikák megalkotása során, mivel ahogy Ursula von der Leyen 2023-ban fogalmazott:
„Tudjuk, hogy gyermekeink jövője nemcsak a GDP-mutatóktól függ, hanem attól is, milyen alapokra építjük a világot számukra.„
