A klímaváltozásnak már napjainkban is sokféle negatív hatása van, amelyek a jövőben még tovább sokasodhatnak. Az ezekre történő megfelelő felkészültség hazánk biztonságpolitikai tervezésének részévé kell, hogy váljon. Mostani beszélgetésünkben a klímaváltozás és a migráció kapcsolatát jártuk körbe.

A beszélgetés egyik fő tanulsága, hogy a klímaváltozás ritkán az egyetlen kiváltó oka a migrációnak, de súlyosbítja a meglévő problémákat – például az erőforrások szűkösségét vagy az etnikai feszültségeket –, ezzel előidézve vagy elmélyítve a konfliktusokat, főként Afrikában. Bár a természeti katasztrófák, például árvizek sok embert kényszeríthetnek rövid távú elvándorlásra, a hosszú távú lakosságmozgás főként a csendes-óceáni szigetállamokat fenyegeti az emelkedő tengerszint miatt.

Szomália példája jól szemlélteti a klímaváltozás és a politikai-gazdasági instabilitás egymásra hatását: az elmaradt esős évszakok élelmiszerválsághoz vezettek, amelyet tovább súlyosbított az orosz–ukrán háború miatti globális élelmiszerár-emelkedés. Ezzel szemben Kenya állami kapacitásainak köszönhetően sikeresen kezelte a szárazságot, sőt menekülteket is fogadott, rávilágítva az állami működés kulcsszerepére a klímakrízisek kezelésében.

A „klímamenekült” fogalom nem rendelkezik egységes nemzetközi jogi elismeréssel – részben azért, mert nehéz pontosan meghatározni, mi számít a klímaváltozás okozta kényszerű migrációnak. Miközben egyesek a fogalom hivatalos elfogadását sürgetik az érintett lakosságok védelmére, mások inkább technológiai megoldásokban és belföldi áthelyezésben látják a jövőt.

A fejlett országok, köztük Magyarország, kulcsszerepet játszhatnak az érintett térségek ellenállóképességének növelésében – elsősorban a fenntartható vízgazdálkodás és mezőgazdaság támogatásával. Az olyan régiók, mint a Száhel-övezet, nagy potenciállal rendelkeznek, ha megfelelő víztározási és öntözési infrastruktúrát építenek ki. Bár a közvélemény gyakran kétkedéssel tekint Afrikára, megfelelő technológiával a kontinens képes lenne saját élelmiszerellátásának biztosítására.

A fejlesztési projektek sikere gyakran azon múlik, hogy sikerül-e a helyi közösségeket meggyőzni az új mezőgazdasági módszerek és növényfajták elfogadásáról – ahogyan azt egy kenyai projekt is példázza, ahol a gyorsabban termő zöldségek helyett a lakosság a hagyományos kukoricát preferálta. Magyarország ugyan elkötelezett a helyi civil szervezetekkel való együttműködés mellett, de a szükséges infrastrukturális beruházások mértéke és hosszú távú jellege kihívást jelent.

A „Zöld Fal” kezdeményezés arra is rávilágít, hogy a hosszú távú környezetvédelmi projektek akkor lehetnek sikeresek, ha rugalmasan alkalmazkodnak a helyi igényekhez, például az öntözött zöldségkertek révén, amelyek egyszerre biztosítanak ökológiai és gazdasági hasznot.

Ami Magyarországot illeti, a klímaváltozás nem elsősorban a migrációban, hanem a vízbiztonság terén jelent kihívást – különösen a budapesti agglomerációban. Noha hazánk vízben gazdagnak számít a közvéleményben, a lakosságban alacsony a tudatosság a vízgazdálkodás fontosságáról, és a lakossági életmódválasztások hatásairól.

A biztonságpolitika hajlamos a közvetlen fenyegetésekre koncentrálni, miközben a klímaváltozás hosszú távú veszélyei – például a hőhullámok és a légszennyezés – sokkal több áldozatot követelnek, mint például a terrorizmus. Szükség van tehát egy szemléletváltásra, amely a klímaváltozást nemcsak környezeti, hanem komoly biztonságpolitikai kérdésként is kezeli.