Felgyorsíthatja-e az újabb energiaár-sokk a hazai ipar klímasemlegességbe való átmenetét, a hazánkban elérhető természetes alapanyagokra, megújuló energiákra és az újrahasznosításra való támaszkodást? A Green Policy Center legfrissebb tanulmánya és egy izgalmas panelbeszélgetés ennek járt utána.
Az elmúlt időszak geopolitikai konfliktusai, napjainkban különösen az iráni helyzetből fakadó energia- és alapanyagár-sokk megmutatta, mennyire sebezhető a hagyományosan magas importkitettségű magyar ipar. A műanyagok esetén 50-100%-os drágulásról szólnak a hírek, míg a kőolaj-alapú szigetelőanyagok esetén már az áruhiány réme is felmerül az iparági pletykák szerint. A Green Policy Center (GPC) legújabb, „Veszélyből esély a magyar iparnak: körkörösség és bioökonómia” című tanulmánya egyértelművé tette: a természetes, növényi alapú termékeken alapuló termékek (bioökonómia) és a körkörös gazdaság ma már nem fenntarthatósági luxus, hanem a gazdasági önvédelem alapja és kitörési pont. A tanulmány bemutatóját egy, Dr. Gere Dániel, a BME Polimertechnika Tanszék adjunktusa; Markó Csaba, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége szakmai tanácsadója; Solti Gábor, a MOL Downstream Zrt-t képviselő csoportszintű üzleti és stratégiai elemzés vezető; és Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője részvételével zajlott panelbeszélgetés egészítette ki, amely során gyakorlati tapasztalatokkal árnyalták a képet.
Évi félmillió tonna szén-dioxid és 1 TWh energia a tét
A Koczóh Levente András által jegyzett tanulmány rámutat, hogy az Európai Bizottság Tisztaipar-megállapodásában (Clean Industrial Deal) rögzített célok hazai adaptálása komoly gazdasági potenciált rejt.
A gyakorlati tapasztalatok szerint a kőolaj-alapú alapanyagok, termékek világpiaci árának növekedésétől még akkor sem mentesülnek a hazai szereplők, ha Magyarországot egyelőre az orosz, mintsem a közel-keleti olaj látja el (miközben az orosz leválás ideje közeledik). E válságos helyzetből a bioökonómia és az újrahasználat, újrahasznosítás irányába való elmozdulás kiváló kitörési pontot adhat a hagyományosan magas import-kitettségű magyar ipar számára, növelve a hazai hozzáadott értéket.
Az Európai Bizottság által az elmúlt két évben a Tisztaipar-megállapodás égisze alatt megjelentetett nagyszámú jogszabály-stratégiai kezdeményezés közül a legnagyobb újdonságot a hazai ipar átalakítására nézve éppen a körkörösség fokozására és a bioökonómia termelési láncainak kiépítésére vonatkozó intézkedések jelentik, az eddig tervezett pályához képest. Az EU mindehhez pénzügyi támogatást is ad.
A nemzetközi olajár-sokk tovább erősítheti a hazai ipari elektrifikációt is. Előbbi folyamatnak viszont a zöld áram termelésének további gyorsításával érdemes együtt járnia, hogy ne üssön vissza az országos ÜHG kibocsátásban az erőművi kibocsátások erősödésén keresztül. E téren pl. a szélenergia kiaknázatlan potenciállal rendelkezik, illetve a hálózatfejlesztés, energiatárolás, fogyasztói oldali válasz is kulcsfontosságú tényező.
A Green Policy Center modellezése alapján a zöld elektrifikáció, a bioökonómia és az újrahasznosítás növelése révén 2030–2035-re éves szinten 500 kt CO2e üvegházhatásúgáz-kibocsátás – ami egy nagyobb hazai cementgyár teljes éves szennyezésének felel meg –, valamint 1 TWh energia lenne megtakarítható. Emellett az előnyök az anyaghasználat és a vele járó szuverenitás-növekedés, munkahely-teremtés és az emberi egészség szempontjából is jelentősek.
Veszelybol-esely-a-magyar-iparnak-bemutatoNagyvállalati lépések és a kkv-k tőkehiánya
A panelbeszélgetés során a szereplők gyakorlati tapasztalataikkal árnyalták a képet. Eszerint a hazai ipar zöld átállása jelenleg még nehézkes.
Solti Gábor elmondta, hogy a nagyvállalati szektorban már elindultak egyes innovatív energetikai beruházások. Ezt mutatják például a MOL csoport zöldenergia felé tett lépései, mint hazánkban a biogáz és a zöld hidrogén terén önerőből végrehajtott beruházások, amely energiahordozók jelenleg még meglévő feláruk ellenére technológiailag egyre reálisabb ipari és közlekedési alternatívák. A folyamat viszont több ponton is akadályokba ütközik. A zöld technológiák elterjedését gyakran a megfelelő hálózati infrastruktúra hiánya lassítja, amely jelenleg nem képes hatékonyan kiszolgálni az új megoldásokat. Ez tipikusan a “tyúk vagy a tojás” esete. Például, nincs elég elektromos autó töltőpont, mert túl kevés az elektromos autó; közben pedig sokan azért nem vesznek elektromos autót, mert nem elég sűrű a töltőpont-hálózat. Ez a kérdés a hidrogén vagy biometán alapú közlekedési alternatívák esetében hatványozottan jelentkeznek. Ebből a jogszabályi kötelezés jelenthet kitörést. Az uniós zöld hidrogén és biometán célok igen ambíciózusak, nagyságrendekkel meghaladják a jelenlegi szintet, miközben számos részletszabály megnehezíti ezen technológiák elterjedését. Az például továbbra is kérdőjeles, hogy az atomenergiát elfogadják-e zöld áramnak a zöld hidrogén termelésében. A megújuló célok következő mérföldkövéig, 2030-ig hátralévő idő gyorsan fogy, miközben a gazdasági megtérülés egyelőre nem látszik biztosítottnak, amelyet nemzetközi példák alapján jellemzően állami támogatási ösztönzők tudnak megalapozni. Ezen részben a szabályozás tud segíteni a technológia semlegesség elvét követő rugalmasság biztosításával, valamint a környezetszennyezés beárazásával (pl. az EU meglévő és 2028-tól induló új kibocsátás-kereskedelmi rendszere révén). Ezen túlmenően pedig az energiaár-sokkok is jelentősen befolyásolják a piacot, ami felértékeli a lokális alapanyagokból előállított üzemanyagok szerepét.
Markó Csaba kifejtette, hogy ennél is nagyobb problémát jelent a hazai környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási kkv-szektor helyzete. A kisebb piaci szereplőknek jelenleg nincs meg az elegendő tőkeereje ahhoz, ami a technológiai kísérletezéshez és az innovációhoz elengedhetetlen lenne. A környezetkímélőbb termék gyakran drágább, és ezt egyelőre a vállalati és lakossági fogyasztók közül is csak kevesen engedik meg maguknak. Ha a szabályozás nem biztosít számukra mozgásteret és célzott támogatást, a kkv-k nem fognak tudni bekapcsolódni az új tisztaipari értékláncokba.
Anyaghasználat: műanyagok és építőipar
Dr. Gere Dániel szerint, bár a bioműanyagok piaca növekszik, a gyártási és felhasználói előnyök kiaknázásához még tisztázni kell a komposztálhatósággal és a tényleges lebomlással kapcsolatos tévhiteket. Van olyan bioműanyag, ami háztáji körülmények között is lebomlik, míg más “zöld műanyagok” speciális körülményeket igényelnek. A hazai kutatói szféra vállalati megrendelésre ki tudja fejleszteni a meglévő műanyag-termékek (pl. palackok, szemeteszsákok) növényi alapú, lebontható mását, és erre lassan növekszik is az igény a vállalatok részéről. Eközben a hagyományos műanyagok újrahasznosítási kapacitásait is fejleszteni kell, illetve a visszagyűjtést, hogy legyen elegendő újrahasznosítandó alapanyag.
Koczóh Levente szerint az építőiparban paradigmaváltásra van szükség az épületek beépített karbontartalmának csökkentéséhez. Ebben a folyamatban az egyik legfontosabb kitörési pont lehet a természetes építőanyagok, például a kender, a szalma, a fa (akár a hazai fafajták fókuszba helyezésével), valamint a természetes alapanyagú hőszigetelések arányának növelése. Hiszen az ezek előállításához használt növények élettartamuk során széndioxidot kötnek meg a levegőből, amit aztán a termék évtizedekre magába zár. Egyúttal egy ilyen épület egészségesebb is a bent tartózkodók számára. Mivel jelenleg a cement- és kerámia-alapú termékekhez és a betonszerkezetekhez kapcsolódik az iparág legnagyobb ÜHG-kibocsátása, a természetes alternatívák használata különösen fontos. Bár a magyarországi szigorú szabályozás egyelőre limitálja a fából épített épületek magasságát (külföldön akár 20-30 emelet magas faépületekre is van példa), a hazai jogszabályok is ösztönzik már a természetes építőanyagok használatát, pl. magasabb beépíthetőséggel jutalmazva azt. A kender másodvetésben termeszthető, míg a szalma melléktermék, tehát egyik sem vesz el területet az élelmiszer-termesztés elől.
Markó Csaba e témában hangsúlyozta, hogy a növényi alapanyagok esetén is fontos a fenntartható módon történő termesztés, illetve hogy ezen termékek esetén az anyagában való hasznosítás és a bioenergia-termelés iránti törekvés versenyzik egymással.
Valós tettek a zöldremosás és a túlszabályozás helyett
A panel résztvevői egyetértettek abban, hogy az uniós zöld irányelvek kulcsfontosságúak a termékek zöldebb anyaghasználata szempontjából. A puszta marketingre épülő „zöldremosás” (greenwashing) zsákutcába jutott: a szigorodó piaci és befektetői környezet már csak a valós, számokkal igazolható környezetvédelmi lépéseket díjazza. Az Európai Unión kívülről érkező termékekre viszont további figyelmet kell fordítani, mert esetükben jóval nehezebb igazolni, hogy valóban fenntartható módon készültek-e. Nincs olyan technológia, ami egyértelműen meg tudná állapítani egy műanyag-termékről, hogy valóban újrahasznosított műanyagból készült-e.
A körkörös működés hosszú távú haszna – pl. az alacsonyabb költségű és már belföldön elérhető alapanyag révén – egyértelmű. A panelisták üdvözölték az adminisztratív terhek csökkentésére vonatkozó európai bizottsági szándékot, és bíznak benne, hogy az ezúttal valóban egyszerűsítéshez vezet. Csak egy tiszta szabályozási környezetben és egy modern hálózati infrastruktúrára építve lehet érdemben támogatni az innovációt és a kkv-k kísérletezését.
A legfontosabb kérdés pedig az, hogy mikor fognak “eléggé fájni” akár az energiapiaci sokkok okozta gazdasági károk, akár a környezeti problémák és szabályozások ahhoz, hogy az ipari és a lakossági fogyasztók tömegével forduljanak a belföldön előállítható, kedvező ÜHG kibocsátású megoldások felé.
A teljes tanulmány elérhető alább:
