Javaslataink a Köztársasági Elnöki Hivatal igazgatójának fenntarthatósági tanulmányában
09.20.2020
Tibor Schaffhauser

Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére 17 magyarországi tudós, kutató és szakember – köztük a Green Policy Center – is felkérést kapott arra, hogy kifejtsék gondolataikat arról, hogy a válság után milyen változtatásokra lenne szükségünk a fenntarthatóság szempontjából.

A Köztársasági Elnök felkérése arra vonatkozott, hogy Magyarországról és szélesebb kitekintéssel, a fenntarthatóság szemszögéből nézve, fejtsék ki a gondolataikat arról, hogy a jelenlegi válságnak milyen sajátosságait látják fontosnak; miben kellene különböznie a világjárvány és az általa okozott gazdasági válság utáni működési rendünknek a korábbitól; milyen változások juthatnak érvényre rövid távon, s melyek igényelnek hosszabb időt? 

Mivel a koronavírus járvány évtizedek óta nem látott társadalmi és gazdasági kihívásokat hozott, ezért érdemes volt a fenntartható fejlődés természeti, társadalmi, gazdasági, finanszírozási és technológiai kérdéseit is körbejárni.

A beérkezett javaslatok alapján Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője készített összefoglaló tanulmányt. Az írás az alábbi linken érhető el:

https://www.elobolygonk.hu/Innovativ_trendek/Jovomuhely/2020_09_14/a_koronavirus_valsag_tanulsagai_a_fenntarthato_fejlodes_szemszogebol

Kapcsolódó bejegyzések

Az új kormány legsürgősebb klímapolitikai feladatai

Az új kormány legsürgősebb klímapolitikai feladatai

Az új kormány 2030-ig lesz hivatalban, vagyis ez a ciklus az évtized végéig tartó klíma- és energiapolitikai célok elérésében döntő jelentőséggel bír – az ezen szakpolitikák terén nyújtott előrelépés pedig Magyarország versenyképességét is fellendítheti. Bár vannak bíztató eredmények, sok szempontból jelentős az elmaradás, késés. Az alábbiakban sorra vesszük, hogy mik a legsürgősebb, illetve négyéves időtávon legfontosabb intézkedések, amelyekkel érdemes kezdeni.

Az iráni konfliktus tanulsága: miért biztonsági és szuverenitási kérdés a zöld energiaátmenet?

Az iráni konfliktus tanulsága: miért biztonsági és szuverenitási kérdés a zöld energiaátmenet?

Az iráni konfliktus ismét megmutatta, mennyire sérülékeny a fosszilis alapú világgazdaság. Amint nőtt a feszültség a Közel-Keleten, az energiaárak azonnal emelkedni kezdtek, mert a piacok az ellátás biztonságát féltik. A mostani válság ezért nemcsak geopolitikai esemény, hanem újabb emlékeztető arra, hogy az energiaellátás biztonsága és a zöld energiaátmenet valójában ugyanannak a stratégiai kérdésnek a két oldala.

Klímatudomány a tények utáni világ viharában – beszámoló

Klímatudomány a tények utáni világ viharában – beszámoló

A Green Policy Center vitaest-sorozatának záróalkalma az egyik legnehezebb, mégis legégetőbb témát járta körül: hogyan maradhat hiteles és érthető a klímatudomány egy olyan korszakban, ahol az információbőség sokszor nem tudáshoz, hanem teljes zavarodottsághoz vezet? A beszélgetés résztvevői arra keresték a választ, miként törhető át a dezinformációs zaj, és miért érezzük úgy, hogy bár mindenki hallott már a klímaváltozásról, mégsem értjük igazán, mi történik körülöttünk.