Klímafinanszírozás és a magyar cégek külpiaci lehetőségei – beszélgetés Örlős Lászlóval, a Nyugat-Balkáni Zöld Központ vezetőjével
07.15.2021
Szerző: Tibor Schaffhauser

Ismét megnyílt a lehetőség hazai szervezetek előtt a Nyugat-Balkáni Zöld Központ támogatásával a magyar zöld technológia és szaktudás alkalmazására a balkáni országok klímavédelmi vállalásainak teljesítése érdekében – mondta dr. Örlős László, a Nyugat-Balkáni Zöld Központ ügyvezető igazgatója a KLíMA – Zöldpolitikai Percek podcast beszélgetése során.


Az ügyvezető igazgató a beszélgetés során elmondta, hogy a nyugat-balkáni régió jelentős kihívásokkal és komoly fejlesztési igényekkel rendelkezik a klímaváltozás szempontjából – a levegőminőség például az egyik legrosszabb a térségben Európán belül. Ugyanakkor jó hír, hogy erősödik a megújuló energiákkal kapcsolatos tudatosság, a régió legtöbb országában egyre több figyelmet fordítanak erre. Ebben a magyar technológiának és innovációnak is helye van, mivel a földrajzi és kulturális közelség miatt viszonylag könnyen érvényesíthetőek azok a kereskedelmi kapcsolatok, melyek révén érdemi módon tud részt venni Magyarország is a térség zöld gazdasági átállásában. A podcastban továbbá szó esett a Nyugat-Balkáni Zöld Központ által támogatott sikeres, illetve jelenleg futó projektekről is, amelyek elsősorban a projektgenerálásra fókuszálnak.

A beszélgetés során szintén szóba került, hogy a Zöld Központ ismét meghirdette pályázatát a magyar zöldtechnológiai tudás balkáni piacra lépésének támogatására, amelynek keretében 400 millió forint vissza nem térítendő forrásra lehet pályázni 60-80% közötti támogatási intenzitás mellett hazai cégeknek, egyetemeknek és alapítványoknak olyan projektekkel, amelyek segítik a balkáni országok klímavédelmi vállalásainak megvalósítását. A felhívásra a Központ oldalán ismertetett feltételek mentén augusztus 6-ig van lehetőség pályázni.

A teljes beszélgetés ezen a linken hallgatható meg:



Kapcsolódó bejegyzések