A klímaváltozás befolyása a 2021-es német parlamenti választások eredményére – beszélgetés Wiebke Winterrel, a német Kereszténydemokrata Unió igazgatósági tagjával
12.22.2021
Szerző: Tibor Schaffhauser

A német választások megmutatták, hogy konzervatívnak lenni azt jelenti, hogy meg szeretnénk őrizni a bolygónk értékeit, ezért az emberek egyszerre szeretnének konzervatív pártokra szavazni és közben a klímavédelem mellett is állást foglalni – mondta Wiebke Winter, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) igazgatósági tagja, a Klima Union társalapítója a KLíMA – Zöldpolitikai Percek podcast beszélgetésen.


A CDU igazgatósági tagja elmondta, hogy bár a koronavírus járvány sok publicitást kapott, Németországban továbbra is a klímaváltozás kérdése foglalkoztatta a legjobban a választókat a 2021-es parlamenti választások során, főként az idei sok áldozatot követelő áradások miatt. Bár a Zöldek számára eddig is központi téma volt, idén már a többi pár, mint a szociáldemokrata SPD és a kereszténydemokraták is kiemelten foglalkoztak vele. Megemlítette, hogy a CDU kancellárjelöltje az áradások kapcsán tett nyilatkozata, miszerint a természeti katasztrófa nem fogja megváltoztatni a párt klímapolitikai irányvonalát, egyenesen negatívan érintette a CDU-t a választások során.

Németországban a választások során komoly szakmai viták folytak a szénenergia kivezetéséről, az atomenergia szerepéről, új megújuló energiaforrások telepítéséről, főként, hogy az ország alkotmánybírósága 2020-ban azt mondta ki, hogy a kormány klímacéljai nem elegendőek a Párizsi Megállapodás céljainak megvalósításához.

Winter ezért is alapította meg a Klima Union nevű konzervatív fenntarthatósági csoportját a CDU zöldpolitikájának alakítására. A kereszténydemokrata emberek szavazatai azt is megmutatták, hogy az emberek egyszerre szeretnének konzervatív pártokra szavazni és közben a klímavédelem mellett is állást foglalni.

A Klima Union társalapítója elmondta, hogy egy demokrácia előnye, hogy az emberek demokratikus folyamatok keretében tudják megvitatni, hogy milyen lépésekkel tervezik elérni a klímasemlegességet, hogy a megfelelő vezetőket válasszuk meg saját értekeink mellett a klímasemlegesség eléréséhez.

A teljes beszélgetés ezen a linken hallgatható meg.


Kapcsolódó bejegyzések