Magyarország három legfontosabb zöldpolitikai kérdése – merre tovább magyar klímapolitika?
03.29.2022
Szerző: Fanni Nyírő

Megakasztja-e a háború a zöld energiára történő átállást, vagy éppen felgyorsítja azt? Ki fizesse ennek a zöld átállásnak a költségeit? És hogyan alkalmazkodjunk a klímaváltozás már elkerülhetetlen negatív hatásaihoz hazánkban? Ezekre és még sok hasonló kérdésre kerestük a választ, meghívott szakértőinkkel a „Magyarország három legfontosabb zöldpolitikai kérdése” vitasorozatunk során, annak érdekében, hogy megfontolt döntéseket hozhassunk az elkövetkező parlamenti választásokon.


Az egyre nagyobb intenzitással zajló választási kampány és a szomszédunkban zajló háború mellett könnyen háttérbe szorulnak a klímapolitikai kérdések hazánkban is. A Green Policy Center részéről úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos ilyen időkben is figyelmet fordítani ezekre a kérdésekre. Különösen azért, mert mind az új kormány intézkedései, mind az ukrán háború kimenetele és következményei jelentősen meghatározhatják azt, hogy milyen mértékben sikerül kezelnünk az éghajlatváltozás hatásait. Ezért a választási kampány margóján egy három részes vitasorozatot rendeztünk, ahol lehetőséget biztosítottunk arra, hogy elhangozzanak a különböző álláspontok a magyar klímapolitika jövőjét illetően a legsürgetőbb ügyekkel kapcsolatban.

Elsőként azt a kérdést tettük fel, hogy ki fizesse az ambiciózus klímapolitika költségeit? Erről itthon eddig alig zajlott érdemi szakmai párbeszéd a nyilvánosság előtt. És bár hallhatunk egymástól távol eső becsléseket arról, hogy az átállás mennyibe fog kerülni, arról szinte egyáltalán nem esik szó, hogy a nem-cselekvés ennél sokkal többe kerülne. A vita résztvevői egyetértettek abban, hogy a zöld átállást elsősorban a nagyobb kibocsátóknak kellene fizetnie, a részleteknél voltak csak kisebb eltérések. Büttl Ferenc, a Megújuló Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke emelte be azt a szempontot, hogy amikor azt mondjuk, hogy „fizessenek a nagy szennyezők”, akkor ez nem csak a nagyvállalatokra, hanem a társadalom leggazdagabb rétegeire is vonatkozik. Hiszen az ő fogyasztásuk – és ezáltal a kibocsátásuk – sokszorosa nem csak egy szegényebb, hanem akár egy átlagos háztartás fogyasztásának is. Fazekas Dóra, a Cambridge Econometrics budapesti irodájának vezetője ezért hangsúlyozta, hogy célzottan kellene támogatni a leginkább rászoruló csoportokat.

Többször felmerült a sávos, fogyasztásonként különböző díjazás bevezetésének lehetősége is, amely figyelembe venné az egyenlőtlenségeket. Azonban Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézet professzora figyelmeztetett arra, hogy a lakosság kompenzációjára nem létezik egyetlen recept, hiszen jelentős különbségek vannak az egyes térségek, illetve városok és falvak háztartásai között. Ezért ahhoz, hogy az energiaárak rendszere igazságos legyen, alapos kutatásra és a helyiek aktív döntéshozatali bevonására lenne szükség. Cinikusan elhangzott, hogy ilyen körülmények között talán nem is annyira meglepő, hogy a Kormány a legegyszerűbb megoldást, vagyis a társadalmi különbségeket figyelmen kívül hagyó rezsicsökkentést vezette be. A nehézségek ellenére a résztvevők szerint azonban érdemes lenne egy mélyebben kidolgozott rendszert kialakítani.

A második vitánkon a fő kérdésünk az volt, hogy hogyan kell hazánknak alkalmazkodnia a klímaváltozás elkerülhetetlen negatív hatásaihoz? Erre a kérdésre nem csak hazánkban, de az EU-ban és globális szinten sem szánunk elegendő figyelmet és forrást a kibocsátás-csökkentéshez képest sem. A Kárpát-medencében ennek különösen nagy jelentősége lenne, mert ez a térség az EU-n belül az átlagosnál kitettebbnek számít a klímaváltozással szemben. A vita bevezető előadásában Vaszkó Csaba, éghajlatváltozási és energetikai szakértő kiemelte, hogy ezeknek a hatások egy jelentős része nem visszafordítható, ezért muszáj felkészülnünk rájuk. A helyi alkalmazkodásra szerinte azért jut kevés támogatás itthon, mert pénzt elviszik az olyan nagy és költséges (azonban erősen szükséges) rendszerek, mint az árvízvédelem vagy a tűzoltóság. Ráadásul az alkalmazkodási intézkedések eredménye nehezebben mérhető a kibocsátás-csökkentéshez képest. Hiszen az alkalmazkodásnak rengeteg különböző formája van és sokszor összefügg olyan nehezen számszerűsíthető elemekkel, mint az emberek fizikai vagy mentális jólléte, míg a kibocsátás-csökkentésnél egyértelmű mérőszámok állnak rendelkezésre. Ezért Ámon Ada, Budapest Főváros Önkormányzatának klíma- és környezetügyi főosztályvezetője hangsúlyozta, hogy elsőként azokat az intézkedéseket kell támogatni, amelyek egyszerre elégítenek ki mitigációs és adaptációs célokat is. Kiemelte, hogy a megfelelő adaptációhoz sok különböző szektorból érkező szereplő olyan szintű együttműködésére lenne szükség, amelyre nem csak itthon, de külföldön is egyelőre kevés jógyakorlat létezik. Viszont a vita során elhangzott, hogy nem csak azért költünk keveset az alkalmazkodásra, mert nem kap elég hangsúlyt vagy mert nehezen mérhető, hanem azért is, mert sokszor eleve olcsóbb, mint a kibocsátás-csökkentéssel kapcsolatos beruházások.

Felmerült az a kérdés is, hogy itthon miért nem kezeli rendszerszinten az alkalmazkodást a Kormány. Pulay Brigitta, a KDNP frakció környezetpolitikai szakértője szerint ennek a fentieken túl az az oka, hogy az alkalmazkodás erősen hely-specifikus – az egyes térségekben vagy akár településeken is más kihívások léphetnek fel, azoknak a kezelése pedig szintén erősen múlik az adott közösségen. Ezért kiemelte, hogy a társadalomnak kulcsszerepe van a klímaadaptációban, így a helyi közösségek erősítése és a szociális háló rugalmasabbá tétele nélkül nem lehet hatékonyan alkalmazkodni.

Harmadik vitánkon pedig arra a kérdésre kerestük a választ a Karátson Gábor Körrel közösen, hogy van-e realitása a karbonsemleges energiapolitikának? Szakmai műhelyünk szerint az Európai Unió és hazánk is megadta már erre a kérdésre a választ azzal, hogy kitűztük a klímasemlegesség elérésének célját 2050-re, azonban, hogy ezt hogyan érjük el, még kérdéses. Kaderják Péter, volt energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár pozitív képet festett nyitófelszólalása során, utalva a magyar Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiában foglaltakra, miszerint a jövő magyar energiamixe javarészt karbonsemleges lesz, atomenergiára és naperőművekre építve. Természetesen nem tudta szó nélkül hagyni azt a tényt sem, hogy az atomenergia esetén számolni kell a jelenlegi ukrajnai helyzettel, amikor is „katyusával lövik az erőműveket”. Véleménye szerint még sokáig velünk lesz a fosszilis energia és az orosz energiaimport is, mivel ennek azonnali leállítása komoly költségeket jelentene hazánknak és csak egy hosszas folyamat eredményeként kerülhetne sor a kivezetésükre, és akkor is csak ha megoldjuk az energiatárolás kérdéseit.

Ezzel szemben Munkácsy Béla, az ELTE kutatója felvázolta, hogy számításaik szerint lehetséges csakis megújuló energiaforrások használatával kielégíteni a magyar energiaigényeket, főként, hogyha a mindenkori kormányzat nem tiltja a szélenergia használatát. A megújuló energiaforrások diverzifikálásával pedig nem lenne akkora energiatárolási kapacitásra szükség, mivel a diverzifikáció kiegyenlítené a termelést. Szakmai műhelyünk részéről a vita során kiemeltük, hogy bár fontos a különféle technológiai megoldásokról beszélnünk, azonban nem szabad az átállás szociális oldalát sem figyelmen kívül hagynunk. Itt fontos a rezsicsökkentés diverzifikálására gondolni, mivel jelenleg egyesek az olcsó gázzal medencéket fűtenek, míg mások fával és szeméttel. Ezen felül fontosnak tartjuk a megfelelő energiahatékonysági lépések mielőbbi megtételét is, mivel ezzel lehetne a leggyorsabban csökkentenünk mind az energiafüggőségünket és a rezsiköltségeinket. A vita során bár a felek nem értettek egyet a jövő magyar energiapolitikáját illetően – például Munkácsy egy tanulmányra hívta fel a figyelmet, melynek alapján hazánk akadályozza leginkább adminisztratív eszközökkel a megújuló energiaforrások elterjedését az Európai Unióban. Ezt az állítást Kaderják a folyamatosan növekvő napenergia-részaránnyal igyekezett cáfolni. De abban egyetértettek, hogy a háború egyelőre ismeretlen kifolyását követően alapjaiban kell újraterveznünk a magyar energiapolitikát.


Kapcsolódó bejegyzések

 

A spanyol-belga-magyar elnökségi trió prioritásai zöld szemmel

A spanyol-belga-magyar elnökségi trió prioritásai zöld szemmel

Az európai és magyar sajtóban legutóbb a nemzeti parlamenti választások kapcsán olvashattunk többet Spanyolországról, azonban nem csak ez adhat okot érdeklődésre. Az ország július elsejével vette át az Európai Unió soros elnökségi tisztségét. Ez magyar szempontból amiatt is érdekes, mert ezzel megkezdődött a spanyol-belga-magyar 18 hónapos elnökségi trió első szemesztere. Mire számíthatunk zöldpolitikai szempontokból a magyar elnökségben 2024-ben kicsúcsosodó programban?

2040-es uniós klímacél: meddig terjed a globális méltányosság?

2040-es uniós klímacél: meddig terjed a globális méltányosság?

Az Éghajlatváltozással Foglalkozó Európai Tudományos Tanácsadó Testület 2023. június 15-én közzétette tanulmányát az EU előkészítés alatt álló 2040-es klímacéljára vonatkozóan, amelyben a még megengedhető globális kibocsátásokból való méltányos EU részesedésre hivatkozva a vártnál jóval erőteljesebb emisszió-csökkentési célra tettek javaslatot. Az alábbiakban a Green Policy Center szakmai gyorselemzése mutatja be az ajánlás tartalmát és jelentőségét.