Miközben éppen lezajlott az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény időközi ülésszaka és a nemzetközi szabályalapú együttműködés rendszere egyre nagyobb nyomás alatt van mind a költségvetési hiány, mind a korábban alkotott szabályokat tiszteletbe nem tartó államok miatt, érdemes áttekinteni, mi lehet a jövője a nemzetközi klímapolitikai keretrendszernek.
Amellett, hogy egyre több állam kerüli meg a nemzetközi jog szabályrendszerét (mint például az Egyesült Államok Irán elleni bombázása ENSZ Biztonsági Tanácsi hozzájárulás nélkül), az ENSZ költségvetési válsággal is szembe kell, hogy nézzen, aminek az oka az állandó késlekedés a tagállamok részéről a hozzájárulások befizetésében. Ezt a helyzetet csak tovább súlyosbítja az Egyesült Államok részéről csökkentett szintű támogatás. Ez a költségvetési hiány komoly veszélyt jelent a nemzetközi együttműködési rendszer egyik legfontosabb intézményének működésére. Mivel a nemzetközi szabályokra épülő együttműködés, vagyis a multilateralizmus a nemzetközi béke, stabilitás és fejlődés egyik kulcseszköze, így fontos megőrizni az ENSZ hatékony működését.
A jelenlegi pénzügyi és bizalmi válság lehetőséget teremt arra, hogy átgondoljuk, miként lehetne az ENSZ-t a 21. század kihívásainak megfelelően átalakítani. Bár évek óta zajlanak reformfolyamatok és különféle rendszerszintű változtatási kísérletek a nemzetközi térben, mint a Közös jövőképünk program, az ENSZ 2.0 kezdeményezés és a Jövő Paktuma, úgy tűnik, az ENSZ mostanra eljutott arra a pontra, hogy csakis az átfogó megújulás lehet a túlélésének a kulcsa.
Egy nemrégiben kiszivárgott belső anyag szerint António Guterres ENSZ-főtitkár több intézkedést is fontolgat a válság kezelése érdekében, amelyek célja a költségek csökkentése és az ENSZ hatékonyságának javítása. Ezek többek között magukban foglalják az ENSZ feladatainak négy átfogó téma alá történő összevonását, amelyek közül a cikkünk központi témáját adó klímaváltozással kapcsolatos tevékenységek a „fenntartható fejlődés” pillér alá kerülnének. Ennek megvalósítására a belső anyag egyrészt azt javasolja, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének (UNFCCC) Titkárságát lényegében integrálják a Nairobiban székelő ENSZ Környezetvédelmi Programjába (UNEP), másrészt pedig, hogy a globális klímakonferenciák jelenlegi működési formájától el kellene térni.
Mivel a tavalyi azerbajdzsáni COP29 klímakonferenciával lényegében lezárultak a 2015-ben elfogadott Párizsi Megállapodás részletszabályainak tárgyalásai, a nemzetközi klímapolitikai folyamat végre a gyakorlati átültetés időszakába lépett, így mindenképpen érdemes átgondolni, hogyan tud az UNFCCC rendszer gyorsabb és hatékonyabb fellépést támogatni a klímaváltozás ellen.
Mi lehet a jövő?
Bár már évek óta zajlanak egyeztetések arra, hogyan lehetne hatékonyabbá, átláthatóvá és egyszerűbbé tenni a nemzetközi klímatárgyalások folyamatát, eddig egyes Részes Felek ellenkezése miatt ezekre nem tudott sor kerülni, így fontos, hogy a UNFCCC rendszer átalakítása úgy folytatódjon le, hogy az megőrizze a kormányok bizalmát és támogatását. Mivel az ENSZ alatti klímatárgyalások mára a legnagyobb multilaterális folyamattá nőtték ki magukat az elmúlt 30 évben, ez nem egyszerű feladat. A reformnak alapvetően két területre kell koncentrálnia; az egyik az éves klímakonferenciák, a másik pedig maga a UNFCCC Titkárság elhelyezése és működése.
A klímakonferenciák reformja
Az éves klímakonferenciákat, vagyis a COP-okat folyamatosan sok támadás éri, egyrészt a döntéshozatal lassúsága, másrészt amiatt, hogy azok megrendezése is komoly környezetszennyezéssel jár. Azt fontos kiemelni, hogy a multilaterális folyamatokban minden országnak részt kell tudnia vennie és ki kell tudnia fejezni az akaratát, így a COP-ok teljes beszűntetése szóba sem jöhet. Azok lefolytatásának módjáról azonban van értelme gondolkodni. Az utóbbi években már 60-80 ezer ember is összegyűlik az ilyen többhetes rendezvényeken, ami az odajutás és a működtetés miatt komoly környezetszennyezéssel jár és a megrendezést is igen költségessé teszi. Idén pedig a hírekbe azért is kereszttűzbe került az éves klímakonferencia, mert a brazil kormány erdőírtással épít új utakat a konferencia helyszínére. Eközben pedig a két évvel ezelőtti klímakonferenciára rekordszámú, közel 2500 olaj- és gázipari lobbista nyert bebocsátást. Ezek a tények jogosan ássák alá a COP-okba vetett társadalmi bizalmat.
Az ilyen éves klímakonferenciák alapvetően három, egymástól fizikailag is elváló részből állnak össze. Az első és legfontosabb az országok és a különféle nemzetközi szervezetek, valamint a civilszféra küldötteit tömörítő hivatalos ENSZ tárgyalások. Mára már ez adja a résztvevők kisebbik számát. A döntések meghozatalához és a folyamat működtetéséhez erre továbbra is szükség van. Bár a Kiotói Jegyzőkönyv kifutásával és a Párizsi Megállapodás részletszabályainak elfogadásával sok tárgyalási ágat már le is lehet zárni, így itt is csökkenteni lehet a résztvevők számát.
A logisztikát illetően felmerült már korábban is, hogy azzal, hogy csökkenthetők lennének a tárgyalási ágak, csak kétévente rendezzük meg ezeket a klímakonferenciákat, páratlan években pedig sor kerülhetne az általában a UNFCCC Titkárság főhadiszállásán, Bonnban megrendezésre kerülő időközi, technikai előkészítő ülésekre, ezzel is csökkentve az utazások számát és ezzel a környezetterhelést. Itt fontos lenne továbbá azt is kikötni, hogy csakis olyan ország rendezhessen klímakonferenciát, amely legalább adott arányban rendelkezik a szükséges infrastruktúrával, hogy elkerülhető legyen például a Brazíliában tapasztalható erdőírtás.
A második elem, az állam- és kormányfőket tömörítő magas szintű szakasz. Itt szoktak nagy számban feltűnni a politikusok mellett a különféle uralkodók, hírességek, színészek, üzletemberek – leggyakrabban magángépekkel érkezve, rettentő rossz példát mutatva a nyilvánosságnak. Ez a szakasz általában a rendező országoknak fontos presztízsrendezvény, minden rendező igyekszik minél több magas-szintű résztvevőt idevonzani, ezzel is emelni saját országának fontosságát. Bár fontos, hogy az ENSZ folyamatokat politikai támogatás is segítse, ez már megvalósul az ENSZ éves szeptemberi közgyűlése során, amikor ugyanezek a résztvevők vesznek részt klímaváltozással foglalkozó eseményeken, írnak alá nyilatkozatokat és tesznek ígéreteket az ENSZ Főtitkára meghívására, így a COP-ok során egyértelműen elhagyható ez a szakasz.
Végül a harmadik eleme a klímakonferenciáknak a különféle technológiákat, projekteket, kezdeményezéseket, vagy lobbitevékenységet bemutató expo. Az exponak általában van zárt, csak a küldöttek számára hozzáférhető, illetve nyílt, bárki által látogatható része is. Ezek vonzzák mindig a legtöbb látogatót és dobják meg a klímakonferenciák méretét. Bár ezek lehetőséget adnak a döntéshozóknak és a polgároknak is megismerni az új technológiákat és megoldásokat, kétséges a környezeti mérlege több tízezer embernek a kiutazása pár termékbemutató megtekintése miatt. Ennek egyik alternatívájaként már nekiláttak regionális klímaheteket rendezni az ENSZ égisze alatt. Ezek kisebb, regionális rendezvények, ahol az adott régió kihívásaira szabott válaszokat lehet adni, a régió szakemberei össze tudnak jönni és együtt tudnak működni. Ezek mivel kisebbek, kevesebb utazással járnak és jobban fókuszálnak a helyi kihívásokra, egyértelműen jobb alternatívái lehetnek az éves klímakonferenciák során megrendezett több tízezres expoknak, ezzel is csökkentve a COP-ok környezeti lábnyomát.
A nemzetközi klímapolitika intézményrendszerének jövője
Szót kell ejteni a UNFCCC Titkárságának helyzetéről is. Ahogy említettük, a Titkárságnak a részletszabályok letárgyalását követően valamelyest át kell alakítani a működését. Az említett kiszivárgott belső anyag az ENSZ környezetvédelmi programja alá rendelné a szervezetet. Ennél azonban jobb megoldás is kínálkozik. Ha valóban a fenntartható fejlődést kellene támogatni a UNFCCC-nek, mint ahogy a belső anyag fogalmaz, indokolt lenne az ENSZ Fejlesztési Programjával (UNDP) összebútoroznia inkább, mivel az jobban támogatná a UNFCCC kötelezettségeinek gyakorlati megvalósítását. Ez több pozitív hatással is járna. Egyrészt kihasználhatná az UNDP szerepét, különösen a Climate Promise kezdeményezés révén, amely segíti az országokat a vállalásaik (Nemzetileg Meghatározott Hozzájárulás, NDC) kidolgozásában és végrehajtásában. Másodrészt egyértelmű elköteleződést mutatna amellett, amit az ENSZ régóta hangsúlyoz: a klímavédelem és a fenntartható fejlődés nem léteznek egymás nélkül. Harmadrészt új lendületet adhatna a Fenntartható Fejlődési Célok (SDG-k) megvalósításának és a 2030-as menetrendnek is. Végül a UNDP már így is rengeteg klímás és zöld projektet támogat, így rendelkezik tapasztalattal a gyakorlati átültetés terén.
Egy ilyen elrendezés lehetővé tenné, hogy az UNFCCC Titkársága korlátozott költségvetését alapfeladataira összpontosítsa, miközben az UNDP-vel való partnerség biztosítaná, hogy az egyre fontosabb klímaintézkedések szervesen beépüljenek az ENSZ rendszerébe és hatékonyabban valósuljanak meg.
Azonban fontos kiemelni, hogy bármilyen jövőbeni irányt is választanak a UNFCCC számára, alapvető fontosságú, hogy a klímaváltozás okozta globális kihívást globális, szabályalapú rendszerben kell és lehet megoldani.
