A sok negatív hír sűrűjében sokszor érezhetjük úgy, hogy hiányoznak az átfogó víziók arról, hogy hogyan is nézhetne ki egy fenntartható, zöld jövő. Milyen életmód vár ránk ebben a világban? Hogyan fogunk dolgozni – vagy egyáltalán, szükség lesz-e még a munkára úgy, ahogy most ismerjük? És milyen társadalmi, gazdasági változások vezethetnek el bennünket odáig? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a 2025-ös Klímasemleges Magyarország 2050 Konferencia, amelynek fókuszában tehát a klímasemleges jövőképek álltak. A rendezvényen a résztvevők szakértőkkel közösen gondolkodtak azon, milyen jövőt képzelhetünk el – és hogyan juthatunk el oda.
Nyitóelőadás
A beszédben Huszár András, a Green Policy Center társalapító igazgatója, egy lehetséges élhető, klímasemleges víziót vázolt fel 2050-re, ahol az emberek nettó energiatermelő, komfortos otthonokban élnek, a közlekedés kibocsátásmentes, az utcákat árnyat adó fák szegélyezik, és tiszta, egészséges levegőt szívhatnak. A városban kevés az autó, virágzik a közösségi közlekedés, a közterek élhetőek. A jövőkép nemcsak környezetileg fenntartható, hanem társadalmilag is vonzó: egészségesebb élet, tudatos fogyasztás és olyan gazdasági működés, amely nem veszélyezteti a következő generációk jólétét.
Gondolatébresztő előadások
Deli Daniella (klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár, Energiaügyi Minisztérium) előadásában részletesen ismertette az előttünk álló legfontosabb lépéseket, például az Európai Zöld Megállapodással és a Fit for 55 csomaggal kapcsolatban. A pozitívumok közé tartozik, hogy Magyarország klímacélok terén eddig viszonylag jól teljesít: az 1990-es szinthez képest az üvegházhatású gázok bruttó kibocsátása 42%-kal csökkent, az ETS-rendszerben (az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszere) részt vevő létesítményekben pedig 53,3%-kal. Jelenleg folyamatban van a nemzeti éghajlatváltozási stratégia felülvizsgálata, amely kiemelt figyelmet fordít a vízgazdálkodásra is. Már elindult a „Vizet a tájba” pilot program, amelyben a gazdák önkéntesen ajánlhatják fel földjeiket vízvisszatartás céljából. További előrelépések történtek a közlekedés és energia terén is: bővül az elektromobilitás, folytatódik a Zöld Busz Program, nőtt a bioüzemanyagok aránya. A napelemes kapacitás 2024-ben már elérte a 8 gigawattot, a cél 12 GW, és 2030-ra az ország energiatermelésének legalább 30%-a megújuló forrásból kell, hogy származzon. A kihívások azonban továbbra is jelentősek: a mezőgazdaságban csökkenteni kell a műtrágyahasználatot, nő az igény az automatizációra; a hulladékgazdálkodásban a lerakás visszaszorítása a cél; míg az erdőgazdálkodásban a szénmegkötés fokozása – akár természetes, akár mesterséges eszközökkel – válik egyre sürgetőbb feladattá.
Takács-Sánta András (humánökológus, a Kisközösségi Program szakmai vezetője) arra fókuszált előadásában, hogy bemutassa miért szükséges a klímaváltozást tágabb kontextusban kezelni, és miért kell belátnunk a korlátainkat, amikor a megoldásokat keressük, ugyanakkor mit és hogyan tehetünk azok elérése érdekében. A jövővel kapcsolatos előrejelzések általában nem jönnek be, arra kell koncentrálni a jövővel kapcsolatos jósolgatás helyett, hogy a mindennapi cselekedeteinkkel a jó irányba formáljuk azt. A cél a jelenlegi rossz trendek megváltoztatása.
Köves Alexandra (ökológiai közgazdász) előadásának alapját egy kutatás során létrehozott “jövőalkotó műhelyekben” végzett munka adta. Elmondta, hogy a “zöld átállás” olyan, mintha egy elefántból kéne csigát csinálni – vagyis valami alapjaiban mást -, amihez nincs világos és egyszerű iránymutatás. Ugyanakkor a képzeletünk segítséget nyújthat ahhoz, hogy megfogalmazzuk azokat a célokat, amelyekért hajlandóak vagyunk valamit tenni vagy más dolgokat meg nem csinálni tovább. Jó módszer lehet az ún. „visszafelé tervezés”, vagyis azt nézzük meg, hogy a vágyott jövő eléréséhez ma mit kell megtennünk.
Kerekasztalbeszélgetések
A Klímasemleges Magyarország 2050 konferencián már hagyománnyá vált, hogy valamennyi résztvevő is bevonódik párbeszédbe. Idén sem történt ez máshogy, a résztvevők moderált kerekasztalbeszélgetések keretében fejthették ki gondolataikat. A beszélgetések során több előremutató javaslat is elhangzott egy klímasemleges jövőkép felé vezető útról, amelynek középpontjában a társadalmi együttműködés, az igazságosság és a fenntarthatóság áll. A résztvevők hangsúlyozták a pozitív jövőképek megfogalmazásának fontosságát, amelyek képesek szorongás helyett cselekvésre ösztönözni, és megerősítik a közösségek hitét abban, hogy a változás lehetséges. Javaslat született zöld, élhető települések kialakítására, helyi élelmiszertermelés és közösségi terek fejlesztésével, valamint rugalmas, egészséges életmódot támogató munkarendszerek bevezetésére (pl. négynapos munkahét, szieszta). Kiemelték a közösségi összetartozás, a szomszédsági együttműködés és a társadalmi szolidaritás szerepét. Felvetődött az is, hogy rendszerszintű változásokra van szükség, ilyen lehet például minimum- és maximumjövedelem bevezetése vagy szolidárisabb adózás. A résztvevők több konkrét modellt, például a 15 perces város koncepcióját és zöld munkahelyek létrehozását is említették, miközben a társadalom mentális, erkölcsi és spirituális szükségleteinek kielégítésének fontosságára is felhívták a figyelmet.
Panelbeszélgetések
1. Klímasemleges települések
„A magyar vidék már nem az, ami régen volt” – vélekedett Laki György, Kajárpéc polgármestere és az Éghajlatvédelmi Szövetség alelnöke. A régi zöldségeskertek helyét ma gyakran parkoló autók foglalják el, az állattartást pedig felváltotta a jószág nélküli kényelem. A falusi életforma és a helyi identitás lassan kikopott, de Laki szerint ez nem végzetes folyamat – csak újra kell tanulnunk, hogyan lehet fenntarthatóbban élni. Méghozzá kreatív, élményalapú módszerekkel: ilyen például a „Szemét Szabaduló Szoba”, a 300 éves tölgyligethez szervezett túrák vagy éppen a civil lovasklub, amelyek mind a klímatudatosság gyakorlati megélésére építenek az önkormányzat kezdeményezésében. Péterffy Attila, Pécs polgármestere a nagyvárosi rendszerek átalakításának kihívásairól beszélt. Kiemelte, hogy Pécs már a távfűtéses lakások 99%-át megújuló energiával látja el. Ugyanakkor hozzátette, hogy például az elektromos buszflotta fejlesztésében még bőven van teendő. Abban mindkét polgármester egyetértett, hogy a klímaalkalmazkodás már nem választható lehetőség, hanem szükségszerűség. Akár a hőhullámokról, akár a villámárvizekről, akár a mikroklíma helyreállításáról van szó, a településeknek reagálniuk kell. Kajárpécen fákat ültetnek – olykor még lakossági ellenállás dacára is –, míg Pécsen esőkertekkel és klímatudatos építési szabályokkal próbálják enyhíteni az éghajlati hatásokat. Kolossa József, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének vezető fenntarthatósági tanácsadója felhívta a figyelmet, hogy a településfejlesztést nem négyéves ciklusokban, hanem évtizedekben kell mérni. Az építészet lassú műfaj, de épp ezért van szükség már most olyan kísérletekre, amelyekből később példa lehet. És hogy vajon városban vagy vidéken könnyebb-e zöldnek lenni? Talán nem is ez a helyes kérdés. Inkább az: kik azok, akik elég bátrak ahhoz, hogy újraálmodják a közösségeiket?
2. Munkahelyek a zöld jövőben
A konferencia második kerekasztal-beszélgetésén három különböző szemléletű szakértő – egy ökológiai közgazdász, egy pszichológus és egy munkaerőpiaci szakértő – közösen próbálta megválaszolni a kérdést: hogyan fogunk dolgozni egy fenntartható jövőben? Antal Miklós ökológiai közgazdász szerint eljött az ideje, hogy újraértelmezzük a munka fogalmát. A növekvő produktivitás gyümölcse nem a fogyasztás további növelése kellene legyen, hanem a felszabaduló szabadidő. Úgy látja, a munka világa ma túlságosan szűken specializálódik, miközben az oktatási rendszer még mindig frontális, elavult módszerekkel próbál felkészíteni bennünket. Mészáros Nóra pszichológus ehhez kapcsolódva azt hangsúlyozta, hogy a jövő munkahelyének pszichésen is fenntarthatónak kell lennie. Olyan munkakörnyezetekre van szükség, ahol az emberek nem folyamatosan kiégnek, hanem van idejük és lehetőségük emberként létezni – akár a munkán belül, akár azon kívül. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a munkaerőpiac már most is különböző generációk és értékrendek találkozóhelye, a mesterséges intelligencia pedig csak tovább fokozza ezt a komplexitást és bizonytalanságot. Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő a gazdasági realitások és a “számok” oldaláról közelítette meg a témát. Szerinte a fenntarthatóság és versenyképesség csak akkor járhat kéz a kézben, ha a szakpolitikai területek nem külön-külön mozognak, hanem összehangoltan. Rámutatott: a 2004-es EU-csatlakozás óta a foglalkoztatás folyamatosan nőtt, a magyar munkaerőpiac ma már kifejezetten szűk, aki akar, az talál munkát. Emellett kiemelte, hogy a hazai munkavállalók többsége rendelkezik legalább érettségivel. A mesterséges intelligencia pedig – mint fogalmazott – „már rég belépett az ajtón”, ezért a fókuszt nem a munkahelyek elvesztésétől való félelemre, hanem az alkalmazkodásra és átképzésre kell helyezni. A beszélgetés végére egyetértés alakult ki abban, hogy a klímasemleges munkaerőpiac nem csupán technológiai váltást jelent, hanem társadalmi és kulturális újratervezést is. Ez az átalakulás egyszerre érinti az oktatást, a szabályozást, a vállalati működést és az egyéni értékrendet. A jövő nem a robotokkal telerakott gyárak vagy növényekkel benőtt irodák víziója – hanem egy újfajta gondolkodás arról, miért és hogyan dolgozunk. És talán arról is, hogy a kevesebb munka és a több szabadidő nem a visszafejlődés, hanem éppen a fejlődés új iránya.
A konferencia végén a szervező Green Policy Center ígéretet tett arra, hogy tovább viszi a konferencia tematikáját és saját, klímasemleges jövőképeket is fog felvázolni, amelyet a honlapján fog közzétenni. Hasonló pozitív jövőképek megalkotására invitálta más, szervezeteket is, mivel fontos, hogy a közös cselekvésre ösztönözzük a magyar társadalmat és a gazdasági, politikai, tudományos szereplőket.
