Amennyiben figyeltük a nemzetközi híreket, többször találkozhattunk már idén a brazil őserdőben megrendezésre kerülő klímakonferenciáról, azonban eddig leginkább a logisztikai és környezeti kihívásokról hallhattunk csak. Az alábbi írásban azonban azt mutatjuk be, hogy miért érdemes a klímaváltozás megfékezése szempontjából figyelemmel követni a novemberi eseményt.
Az éves ENSZ klímakonferenciák, vagyis a COP-ok általában kevesebb médiafigyelmet kapnak, mivel igen szakmai kérdésekről esik szó és az átlagemberek életét csak közvetve érinti ezen események kimenetele. Azonban idén sokkal többet szerepelt a nemzetközi klímapolitika a napi sajtóban, mint általában, bár sajnos leginkább negatív kontextusban. Tavasszal egy belsős ENSZ anyag szivárgott ki, ami az USA pénzügyi támogatásának leállítása okán keletkező pénzügyi válságra próbált megoldást keresni a nemzetközi intézmények átszervezésével. Majd az idei brazíliai klímakonferencia helyszínválasztása kapcsán olvashattunk kritikákat. A brazil szervezők szimbolikusan választották az Amazonas kapujaként ismert Belém városát a következő klímakonferencia helyszínéül, hogy felhívják a figyelmet az esőerdőt érő kihívásokra, amit a klímaváltozás okoz, azonban a híd- és útépítések a dzsungelben, az óceánjárók bevetése a delegáltak elszállásolására és a megnövekedett költségek nem vetettek jó fényt a rendezvényre. Ilyen negatív előjelek után azonban érdemes megnéznünk alaposabban, hogy miért is érdemes mégis figyelemmel követni a november elején kezdődő ENSZ klímakonferenciát.
A klímaváltozás megfékezése közös ügyünk – de hogyan állunk?
A klímaváltozás elleni nemzetközi fellépés alapdokumentuma a Párizsi Megállapodás idén fogja 10. évfordulóját ünnepelni. A Megállapodás azért is volt korszakalkotó, mert a korábbiaktól eltérően egyrészt minden ország számára kötelezővé tette a klímaváltozás elleni fellépést, másrészt pedig minden ország maga határozhatja meg, hogyan teszi ezt, amíg az összhangban van a közös célokkal, vagyis a globális felmelegedés 2°C alatt tartásával, törekedve legfeljebb a 1,5°C-ig történő melegedéssel. Ezek az önkéntes vállalások a Nemzetileg Meghatározott Hozzájárulások, vagyis mozaikszóval az NDC-k, amikből az idei klímakonferenciáig kellett az országoknak a legújabbakat bemutatniuk.
De hogyan is állunk ezzel a céllal és mit vállaltak az államok? Egy legújabb kutatás szerint a svájci klímatudósok egyetértenek abban, hogy a jelenlegi szakpolitikákkal nem tartható a 1,5°C-os melegedési határ az évszázad végig, ami azért is problémás, mert ennél magasabb átlaghőmérséklet-emelkedés már visszafordíthatatlan változásokat hozhat a globális éghajlati rendszerekben. Ezért is fontos mérföldkő, hogy idén a kormányoknak új vállalásokat kell benyújtaniuk az ENSZ felé, arról, hogyan tervezik felpörgetni a klímaváltozás elleni fellépésüket. Az október 28-án megjelent ENSZ jelentés a határidőig beérkezett új NDC-k hatását mutatja be. Itt megjegyzendő, hogy több nagy kibocsátó sem adta le hivatalosan új vállalását, így a jelentés nem ad teljes képet, mindössze a globális kibocsátások 30%-át fedi le. Az EU egyelőre csak egy politikai vállalást tett arra, hogy benyújtja a 66,25% és 72,5% kibocsátás-csökkentés vállaló új 2035-ig szóló NDC-jét miután a blokk elfogadja a 2040-es klímacéljait, míg Kína is hasonlóan tett; egyelőre csak politikai vállalást tett, hogy története során először csökkenteni fogja kibocsátásait 7-10%-kal 2035-ig. Ennek ellenére az ENSZ jelentés szerint a leadott vállalások konzisztens kibocsátás-csökkentést vetítenek előre, globális körülbelül 10%-ot 2035-ig, azonban az előrehaladás a jelentés szerint sem elég gyors a Párizsi Megállapodás céljainak tartásához.
Forrás: UNFCCC Titkárság
A Párizsi Megállapodás elfogadása előtt a várható felmelegedés 3,7-4,8°C közé volt várható, míg az első körös vállalásokkal ez a szám lement 3,0-3,2°C közé, manapság pedig 2,1-2,8°C közötti melegedésre lehet számítani, amennyiben a kormányok betartják vállalásaikat – még mindig a másfélfokos cél felett. Egy friss tanulmány szerint annak a lehetősége, hogy a katasztrofális 3°C feletti melegedéssel nézzünk szemben a 2015-ös 25%-ról mára lecsökkent mindössze 9%-ra, miközben a nagy gazdaságok kibocsátása és karbonintenzitása is csökkenő pályára állt a Párizsi Megállapodás elfogadása óta.
Forrás: Jiang et al., 2025
Mivel a Párizs Megállapodás részletszabályait már elfogadták 2024-ben, ezért idén már a konkrét gyakorlati lépésekről kell szólnia a tárgyalásoknak. Ezért is kiemelten fontos az idei brazíliai klímakonferencia, mivel még további vállalások bemutatására várhatunk, valamint fontos lesz konkrét kibocsátás-csökkentési lépésekben megállapodni, hogy mégis tartható legyenek a Párizsi Megállapodás céljai.
Hogyan alkalmazkodunk az elkerülhetetlen változásokhoz?
Azonban ahogy az idei nyár szélsőséges időjárási eseményei, mint Dél-Európában tomboló erdőtüzek vagy a hazai aszály megmutatták, hogy a klímaváltozás nem csak jövőbeni kihívás, hanem már most is alkalmazkodásra kényszerít bennünket – ennek nyomon követése azonban eddig igen komoly nehézségeket okozott. Ennek kiküszöbölésére jött létre 2021-ben a Globális Alkalmazkodási Cél (GGA) munkaprogram, amelynek a feladata, hogy egyértelmű keretet és célokat biztosít az alkalmazkodás terén elért haladás mérésére. Egy jól kidolgozott és széles körben támogatott GGA irányítja a globális alkalmazkodási erőfeszítéseket azáltal, hogy kiemeli, hol és hogyan hajtják végre az alkalmazkodási terveket és politikákat, és mely területek maradnak le.
A folyamat lezárására idén novemberben kell sor kerülnie. A keretrendszer és az indikátorok véglegesítése azonban sok politikai fejtörésre adhat okot az országoknak. Eltérő álláspontok vannak a felek között, hogy csakis tisztán alkalmazkodási indikátorokat fogadjanak el, vagy tágabb, pénzügyi, kapacitásépítési, technológiai indikátorok is bekerüljenek a listába. Egyrészt fontos, hogy tudományosan megalapozott legyen a keretrendszer, azonban egyes országok szélesíteni szeretnék az indikátorok körét annak érdekében, hogy a pénzügyi támogatásokat is mozgósítani lehessen az alkalmazkodási tevékenységek támogatására.
Honnan lesz pénz a közös cselekvésre?
Ezzel a mára már elengedhetetlen kérdés is ismét felmerül majd Brazíliában; honnan lesz végül pénz minderre? A tavalyi COP29 klímakonferencián az országok megállapodtak egy új kollektív számszerűsített pénzügyi célban (NCQG), amely szerint 2035-ig évente legalább 300 milliárd USD-t mozgósítsanak a fejlett országok a fejlődő országok számára, és ugyanezen időszak alatt évi 1,3 milliárd USD elérésére törekednek egyéb források bevonásával. A COP30-ig tartó Baku to Belém Finance Roadmap finanszírozási ütemterv célja, hogy meghatározza, hogyan lehet ezt elérni. A szűkös közpénzeket a fejlődő országokban a kibocsátás-csökkentés és az alkalmazkodás érdekében nagymértékű magántőke vonzására kell felhasználni.
A fejlődő országok már az évi 300 milliárd USD mozgósítását sem tartották elegendőnek, míg a fejlett országok ezt a számot is nehezményezték, így kérdéses, hogyan lehet a rendelkezésre álló pénzeket egészen 1,3 milliárd USD-re feltornászni. Főként úgy, hogy ehhez nem állami szereplőknek, mint a mindenféle pénzügyi intézményeknek is a zsebükbe kell nyúlniuk – amelyekre azonban a kormányoknak csak korlátozott ráhatásuk van, így a vállalások konkrét lépésekre való lefordítása erősen kétséges.
Amennyiben többet szeretnének tudni a Párizsi Megállapodás jelentőségéről, illetve, hogy mi várható a nemzetközi klímatárgyalások jövőjében, a budapesti Francia Intézet és a Green Policy Center közös rendezvénye november 3-án 17 órától lehetőséget kínál arra, hogy áttekintsük a Párizsi Megállapodás céljainak gyakorlati megvalósítását – egy héttel a brazíliai COP30 előtt nemzetközi és hazai szakértők segítségével.
Borítókép: UNFCCC Flickr
