Az Alkotmánybíróság „salamoni döntése” esélyt teremt egy átfogó, a jövő generációk, vagyis gyermekeink és unokáink érdekeit is kellően figyelembe vevő, és a klímaváltozás elleni fellépés komolyságát a helyén kezelő törvény elfogadására.
Részletes értékelés
1) Az Alkotmánybíróság (AB) salamoni döntést hozott azzal, hogy a nyúlfarknyi klímatörvénynek csak egy elemét, a 2030-as üvegházhatású gáz kibocsátási részcélra vonatkozó vonatkozó paragrafusát semmisítette meg. Ezzel ugyanis hatályban maradnak a jogszabály alapvető keretei: mindenekelőtt a 2050-es klímasemlegességi cél. Ez mindenképp pozitív, de ugyanígy a „nemzeti klímapolitika” vitatható elvei is, pl. az, hogy a magyar klímapolitikának a „karbonsemleges atomenergia-felhasználás lehetőségét is figyelembe kell vennie”. Az atomenergia ugyanis nyilván nem nélkülözhetetlen eleme a klímapolitikának. Így viszont sem a törvény teljes megsemmisítését indítványozók, sem a törvény korábbi elfogadói nem lehetnek teljesen elégedetlenek az ítélettel. Az utóbbiak már csak azért sem, mert maga a Kormány már – jogilag nem kötelező módon – egyébként is a most megsemmisített 40%-os ÜHG kibocsátás-csökkentés helyett legalább 50%-os csökkentést ígért 2030-ra. Ezt könnyen átvezethette volna már a klímatörvényben is, de arról, hogy miért nem elegendő pusztán egy magasabb ÜHG célszámot beírni a törvénybe a megsemmisített sor helyére és minden mást változatlanul hagyni, lásd alább.
Az egyik párhuzamos vélemény szerint a klímatörvény valójában nem is törvény, ezért az egészet hatályon kívül kellett volna helyezni: “nem túlzás azt mondani, hogy materiális (tartalmi) értelemben nem, csak formailag törvény, hiszen éppen a felismerhető és követendő magatartási szabály az, amelynek híján van. Meglátásom szerint ezen hiátus miatt a Klímatv. nem csupán jogkövetkezmény (szankció) nélküli szabály, úgynevezett lex imperfecta, hanem sokkal inkább non-lex.”
2) Ugyanakkor az ítélet legfontosabb része annak kimondása, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta átfogóan és kifejezetten a Kárpát-medence és Magyarország sajátosságainak megfelelően a klímaváltozást előidéző üvegházhatás kibocsátású gázok csökkentésének hagyományos kibocsátás szabályozásán túli eszközeit (kibocsátás-csökkentés – mitigáció), a klímaváltozás következményeihez történő alkalmazás eszközeit (alkalmazkodás – adaptáció), valamint a klímaváltozás következményeivel szembeni ellenállóképesség növelésének eszközeit (reziliencia), ideértve azok jogon túli (a fenntartható fejlődési keretrendszer bevezetéséhez szükséges) elemeit is. Ezzel az Alkotmánybíróság annak az esélyét teremtette meg, hogy a szinte rekordrövidségű magyar klímatörvény kiegészüljön azokkal az alapvetően fontos garanciális elemekkel, amelyek a saját hosszútávú céljának, a klímasemlegességnek az elérését alappal biztosíthatják. Ebbe beleértendő egy új középtávú, 2030-as ÜHG cél is. De olyan fontos garanciális elemek is hiányoztak a törvényből, mint például:
- a magyar karbonköltségvetés meghatározása (vagyis, hogy mennyi ÜHG-t bocsáthatunk ki legfeljebb 2050-ig),
- egy független, államilag létrehozott tudományos tanácsadó testület, amely nem csak a célok meghatározásában játszhat szerepet, hanem évről évre ellenőrizné is a végrehajtást,
- az új jogszabályjavaslatok fenntarthatósági hatásvizsgálatának bevezetése,
- nemzeti karbonárazás alkalmazása,
- a közpénzek zöldítésének előírása,
- a lakosság és az egyéb érintettek megfelelő bevonásának biztosítása,
A magyar klímatörvény lehetséges kiegészítéseiről bővebben lásd ezt a tanulmányt.
3) Az AB egy olyan szempontot, a nemzedékek közötti igazságosságot is behoz a döntésében, amely politikailag nehezen lenne vitatható, így erős érveket ad az ambiciózusabb fellépést követelőknek. A közbeszédben ugyanis gyakran előkerül annak a fontossága, hogy minél több gyermeket vállaljanak a magyar családok, de arról kevésbé, vagy egyáltalán nem beszélünk, hogy milyen jövőt, milyen kényszereket, és milyen lehetőségeket hagyunk számukra. Most itt a lehetőség, hogy az egészségesebb és biztonságosabb jövőért tegyen a jogalkotó.
4) A törvénynek ugyanakkor magának kell kialakítania és leírnia azokat a mechanizmusokat, amelyek garantálják egy, az AB döntése alapján a nemzedékek közötti igazságosság, az elővigyázatosság és megelőzés elveinek megfelelő klímapolitikai tervezés folyamatát. Vagyis nem “ki tudja mi alapján” meghozott Kormánydöntéseknek kellene a célokat meghatározni. Ezért nem értenék egyet az új legalább 50%-os 2030-as cél egyszerű beírásával a törvénybe. Ez egy olyan veszély, amit el kell kerülni, nem feltétlenül azért, mert az 50% biztosan nem megfelelő cél, hanem azért, amilyen körülmények között született.
5) Nagyon fontos veszély, hogy az AB felhívásának teljesítése nem kikényszeríthető jogilag. Az AB maga is utal rá, hogy egy másik felhívását az OGY 2018(!) óta nem teljesíti. (“az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Abh2.-ben a védett természeti területnek nem minősülő Natura 2000 földrészletek hasznosítása során a természetvédelmi szempontok érvényesítését szolgáló biztosítékok megteremtésére a jogalkotó számára kitűzött határidő 2018. június 30. napján letelt, azonban a jogalkotó mind ez ideig nem tett eleget az Alkotmánybíróság határozatából fakadó jogalkotási kötelezettségének, amely már önmagában is egy alaptörvény-ellenes helyzet fenntartását eredményezi.”) Ezt csak politikai eszközökkel lehet kikényszeríteni. Ezért is nagyon fontos mostantól napirenden tartani az ügyet és megpróbálni társadalmi támogatottságot építeni.
6) A döntés legfontosabb következménye az, hogy a döntés alapján most esély nyílt egy alapos, a szakmai és civil szervezeteket is bevonó, komoly jogszabályalkotási folyamat lebonyolítására, 2026 június végéig. Véleményem szerint a klímaváltozással foglalkozó szakmának ez kell, hogy legyen most a legfontosabb követelése a döntéshozók felé. Ez azért is lenne szerencsés időzítés – azzal együtt, hogy a cselekvést már “tegnap” el kell kezdeni -, mert az EU-ban most folyik a 2040-es EU-s klímacél tárgyalása, így a magyar törvényben is szerepelhet majd egy, az EU-s 2040-es célt is figyelembe vevő magyar 2040-es részcél is. Ez pedig teljessé és kiszámíthatóvá tenné a magyar klímasemlegességi pályát 2050-ig.
