A Green Policy Center vitaest-sorozatának záróalkalma az egyik legnehezebb, mégis legégetőbb témát járta körül: hogyan maradhat hiteles és érthető a klímatudomány egy olyan korszakban, ahol az információbőség sokszor nem tudáshoz, hanem teljes zavarodottsághoz vezet? A beszélgetés résztvevői arra keresték a választ, miként törhető át a dezinformációs zaj, és miért érezzük úgy, hogy bár mindenki hallott már a klímaváltozásról, mégsem értjük igazán, mi történik körülöttünk.
Az eseményt Schaffhauser Tibor (Green Policy Center) vitaindítója nyitotta meg, aki releváns statisztikákkal alapozta meg az estét. Bár a magyar lakosság több, mint 90%-a problémának tartja az éghajlatváltozást, minden második ember bevallottan nehezen különbözteti meg a valóságot az álhírektől. Úgy tűnik, bár az emberek alapvetően hisznek a tudománynak, gyakran nem tudják pontosan, mit is mondanak a kutatók. Nemzetközi jó példákat is láthattunk, mint a brit Climate Change Committee vagy a tudományos alapokon nyugvó vállalati célok meghatározását támogató SBTi rendszere, valamint a magyar Klímatudomány 10 Üzenete az Élhető Jövőért nyilatkozat, amelyek hidat képezhetnek a tudomány és a gyakorlati megvalósítás között.
Valóság vs. rögeszmék: Hol tartunk most?
A beszélgetés elején a résztvevők rögtön a legmélyebb vizekre eveztek,amikor azzal a kérdéssel indítottak, hogy szedjenek össze klímaváltozással kapcsolatos tévhiteket. Gelencsér András levegőkémikus szerint a nagypolitika és a közbeszéd gyakran olyan „mainstream rögeszmék” foglyává válik, mint a 1,5 fokos cél, miközben a fizikai valóság ezt már rég elhagyta. Ezzel szemben Dudás Gergely azt tévképzetet tartotta a legkárosabbnak, miszerint nem lenne egyetértés az éghajlatváltozás ember által okozott jellegéről. Ezt egy hozott példa is jól illusztrálta: Gilicze Bálint (Másfélfok.hu) felidézett egy kiállítást, ahol az ismertetőszöveg kényelmesen elintézte a kérdést azzal, hogy a klímaváltozás természetes folyamat, nincs itt semmi látnivaló. Pedig (ahogy elhangzott) nem maga a hőmérséklet-emelkedés ténye a legfélelmetesebb, hanem az a sebesség, amivel ez történik. Nincs elegendő időnk arra, hogy mindent, ami körülvesz minket, hozzáidomítsunk ehhez a tempóhoz.
Presztízs és információs káosz
Bár a politika iránti bizalom megrendült, a tudomány tekintélye (különösen az MTA presztízse) még tartja magát. Ugyanakkor Gelencsér András rámutatott, hogy ez a tekintély is folyamatosan morzsolódik az információs „őrületben”. Ahogy fogalmazott: ma már mindenki ért a klímához, ahogy a futballhoz is, és ebben a zajban rendkívül nehéz láttatni a valódi cselekvésre hívó üzeneteket. Dudás Gergely ehhez kapcsolódva hozzátette: a társadalmi konszenzus hiánya sem a véletlen műve, hiszen az emberek szándékos összezavarása és a sugalmazó kérdések módszeresen gyengítik a szakmai alapokat.
A panelisták egyetértettek abban, hogy az információ önmagában még nem tudás. Gelencsér András szemléletes példája szerint hiába szednénk szét darabjaira egy repülőt itt a teremben, az információk önmagukban még nem magyaráznák meg a repülést, ahhoz rendszerezett tudás kell. A politika pedig gyakran vágyvezérelt marad. Hiába van meg a társadalmi problémaérzékelés, ha a megoldások mentén nincs összefogás. Ezt mutatja a Balaton lebetonozása elleni fel(nem)lépés is, ahol a társadalmi érzékenység ellenére sem sikerült érdemi politikai reakciót kiváltani.
Új ajtókat kell nyitni az álhírek javítgatása helyett
A beszélgetés egyik legérdekesebb felvetése az volt, hogy az álhírekkel nem feltétlenül frontális cáfolattal kell küzdeni. Gilicze Bálint szerint egy álhír valójában egy „új ajtó”, amelyen keresztül az emberek kíváncsisága becsatornázható. Nem bezárni kell ezeket az ajtókat, hanem új kontextust adni nekik. Példaként az erdők ügyét hozták fel: a fokozottan védett területeken zajló fakitermelés egyre több embert ér el érzelmileg, de a válasz nem a nosztalgia, hanem a realitás kell legyen. Fel kell ismernünk, hogy ha erdőink kipusztulnak, nem biztos, hogy ugyanazokat a fajokat kell visszatelepítenünk, amik korábban ott voltak.
Ez a fajta szemléletváltás – hogy a nosztalgikus vagy leegyszerűsített válaszok helyett a komplex realitást mutatjuk be – a klímapolitika minden területén kulcsfontosságú. Vegyük például a dekarbonizációt. A közbeszédben ez gyakran úgy jelenik meg, mint egyetlen, mindent megoldó módszer, pedig a tudomány szerint önmagában édeskevés. Sőt, ha nem vigyázunk, és csak a technológiai váltásra fókuszálunk a rendszerszintű összefüggések helyett, könnyen újabb környezeti vagy társadalmi problémákat generálhatunk.
A nehézséget éppen az okozza, hogy a tudományban ritkán léteznek olyan „faék egyszerűségű” válaszok, mint amilyeneket a politika világa megkövetel. Ez a módszertani mélység pedig óhatatlanul nehezíti a közérthető kommunikációt, hiszen a kutatók nem fekete-fehér igazságokkal, hanem valószínűségekkel és kockázatokkal dolgoznak.
Média és tudomány: A hiányzó láncszem
A vitaest résztvevői fájó pontként említették a hazai szakújságírás hiányát. Míg más országokban a média nálunk „vevőbb” a tudományra és segít közérthetővé tenni azt, itthon hiányoznak a társadalmi diskurzust formáló lapok és platformok. Ebben próbál segíteni a Másfélfok, amely híd szerepet tölt be a hírérzékenység nélküli kutatók és a hangzatos, de igaz címekre vágyó média között.
Zárásként a szakértők egy-egy útravalót fogalmaztak meg:
Gilicze Bálint szerint minőségi, könnyen elérhető és átlátható adatforrásokra van szükség, Dudás Gergely szerint idő- és kapacitáshiánnyal küzdünk, több energiát kellene fektetni a tudomány közvetítésébe, Gelencsér András szerint pedig bátorság kell. A tudománynak nem eszköze az állásfoglalás, de a politika mára annyira rátelepedett a kérdésre, hogy a kutatóknak muszáj bátrabbnak lenniük.
A beszélgetés tanulsága egyértelmű: a klímaváltozás elleni küzdelem nem csak mérnöki vagy politikai feladat, hanem egyre inkább kommunikációs is. A tudomány nem az abszolút tudás, de a jelenlegi legjobb eszközünk – és csak akkor ér valamit, ha el is jut azokhoz, akik a döntéseket hozzák.
A beszélgetés további részleteit – például arról, hogy mit mondanak azoknak, akik szerint nincs klímaváltozás, a romániai példákat a rövid üzenetek (soundbite-ok) erejéről, vagy a tudomány belső ellentmondásait – megtekinthetik az eseményről készült videófelvételen.
