Hét tanulmány, hét tanulmánybemutató, tíz szerző – az elmúlt egy év során elkészült a Green Policy Center első tanulmánysorozata, a Természet könyvének újranyitása. A sorozat a konzervatív értékrend és az éghajlatváltozás elleni fellépés közötti kapcsolatot vizsgálja. Egy anonim kérdőíves felmérés keretében értékeltük a tanulmánysorozatot, amely igazolta, hogy a magyar klímasemlegesség elérése érdekében az elméleti megalapozáson túl hasznos lesz további jógyakorlatok bemutatása a jövőben.


A felmérésből kiderült, hogy a kitöltők számára egyaránt lényeges a klímaváltozás kérdése, amelynek fontossága véleményük szerint növekedni fog az elkövetkező évtizedben. A tanulmánysorozat tartalmi felépítését, illetve a feldolgozott témákat illetően több, mint 90%-uk helyeselte. Emellett a kitöltők 82%-a egyetértett a tanulmánysorozat induló hipotézisével, mely szerint korunk környezeti válságának megoldása a társadalom széles körű, elkötelezett cselekvését igényli. A válaszadók támogatták azt is, hogy az egyes tanulmányok témáiban további elemzések szülessenek. 

A válaszadókat megkértük arra is, hogy az egyes tanulmányok főbb tételeit értékeljék. A legnagyobb egyetértés a klímaváltozás népmozgást kiváltó hatásait illetően mutatkozott meg. 90% fölött volt azoknak az aránya, akik egyetértettek a teremtésvédelem lényegével, az esztétikai és az ökológiai szempontok szoros kapcsolatával, valamint a regionális összefogás és a felelősségi szintek megfelelő meghatározásának fontosságával. A kapitalizmus megújításának tétele megosztóbbnak bizonyult – ezzel kevesebben, kétharmad arányban értettek egyet a válaszadók.

A klímaváltozás elleni küzdelem fontos lépése a helyi jógyakorlatok keresése és széleskörű bemutatása. Valamennyi válaszadó érdeklődést mutatott ilyen hazai jó példák iránt, melyek hatékonyan reagálnak az éghajlati változásokhoz történő alkalmazkodás során felmerülő problémákra és kihívásokra. Szakmai műhelyünk örömmel fogadta az érdeklődést, ezzel összhangban a közeljövőben ilyen hazai jógyakorlatokat tervezünk összegyűjteni, illetve bemutatni. 

A tanulmányok megtalálhatóak a honlapunkon, a tanulmánybemutatók videófelvételei pedig visszanézhetőek YouTube csatornánkon.


Share: