Ismét csúszik az új uniós 2040-es klímacélok elfogadása, ezzel mind diplomáciai, mind gazdasági és környezetvédelmi bonyodalmakat okozva. De mennyire is komolyak a csúszás hatásai?
Az Európai Bizottság megerősítette, hogy tovább csúszik az EU új, 2040-re vonatkozó klímacéljainak elfogadása. Az Európai Unió 2040-es kibocsátáscsökkentési célja egy jogilag kötelező érvényű módosítás lenne a 2021-ben elfogadott, európai klímatörvénynek nevezett uniós rendelet szövegében. A „törvény” jelenleg rögzíti az EU 55 százalékos nettó kibocsátáscsökkentési célját 2030-ra, valamint a 2050-re kitűzött nettó nulla kibocsátási célját. A 2040-es klímacél tehát a 2030 és a 2050 közti közbenső cél lenne, amely mind az uniós, mind a nemzeti és gazdasági tervezéshez kiemelkedően fontos.
Az Európai Bizottság 90 százalékos csökkentési célt javasolt 2040-re, az elfogadását pedig még tavaly tervezték, amihez a Bizottságnak jogszabály-módosítást kellett volna kezdeményeznie, azonban ehhez még politikai döntésre van szükség. Sokakkal együtt szakmai műhelyünk is a magyar elnökség egyik kiemelt feladataként várta, azonban pár eszmecserétől eltekintve nem volt komoly előrelépés a témában, így az idei lengyel elnökségnek kellene előre mozdítania a politikai vitákat. De mit is eredményez valójában ez a további csúszás?
Diplomáciai következmények
A 2023-as ENSZ klímakonferencia megállapította, hogy nem vagyunk jó úton a párizsi megállapodás céljai, vagyis a klímaváltozás kordában tartása terén: nemhogy nem csökkentek a globális kibocsátások 2022 és 2023 között, de 1,3 százalékkal még növekedtek is. Ezért felszólította a kormányokat, hogy 2025 februárjáig nyújtsák be az ambiciózusabb célokat tartalmazó cselekvési terveiket. Ezt az országok 95 százaléka egyelőre elmulasztotta teljesíteni. Annak érdekében, hogy az őszi éves ENSZ klímakonferencián már értékelni lehessen az új vállalásokat, és látni lehessen, milyen további lépésekre van szükség, mihamarabb törlesztenie kell az országoknak ezt az adósságukat.
Azzal, hogy az EU sem fogadta el 2040-es céljait, mi sem nyújtottuk be új vállalásainkat határidőre. Pedig a jelenlegi felfokozott nemzetközi politikai helyzetben – mint az Egyesült Államok kilépése a párizsi megállapodásból – fontos lenne minél több kulcsszereplőnek megerősíteni a multilaterális folyamatok szerepét. Az EU-nak pedig most kellene leginkább vezető szerepet játszani a nemzetközi klímavédelemben, ahogy arra az ENSZ Éghajlatváltozási keretegyezményének főtitkára, Simon Stiell is felhívta az uniós vezetők figyelmét március 26-ai berlini beszédében.
Gyakorlati problémák
A diplomáciai hatások mellett a gyakorlati következmények sokkal komolyabbak. A Bizottság korábbi kommunikációja alapján a 2040-es uniós célnak az üvegházhatású gázok nettó kibocsátásának 90 százalékkal való csökkentését kellene tartalmaznia, 1990-hez képest. Egy új 2040-s uniós klímacél azért is kiemelten fontos, mert az Európai Uniónak és tagállamainak jelenleg csak rövid távú, 2030-ig tartó klímacéljaik, illetve egy 2050-es hosszútávú klímasemlegességi célkitűzése van, a középtávú cél egyelőre hiányzik.
Ennek kijelölése fontos az ipari és üzleti szereplők számára, hogy ezekhez tudják igazítani stratégiáikat és beruházásaikat. A szakpolitikai vagy az ipari döntések akár több évtizedre is bebetonozhatnak egy adott technológiát, ezért elengedhetetlen, hogy a döntéshozók pontosan lássák az uniós klímapolitika haladási irányát, kiszámítható gazdasági és jogi környezetben tervezhessenek. Ehhez képest épp az ellenkezője történik, folyamatosan olvashatunk híreket arról, hogy változnak, akár fel is lazulnak már elfogadott uniós jogszabályok, ami nem segíti a tervezhetőséget az ipar számára.
Maga a klímaváltozás sem vár a politikára, vagy ahogy a nemzetközi tárgyalásokon mondják: „a természettel nem lehet tárgyalni”. Például a 2025-ös klímakockázati index szerint az elmúlt 30 évben a klímaváltozás által leginkább negatívan érintett tíz országból három EU-tag volt: Görögország, Spanyolország és Olaszország. Emiatt az utóbbi például 60 milliárd dollár gazdasági kárt és 38 ezer halálesetet kellett, hogy elszenvedjen 1993 és 2022 között.
Az éghajlatváltozás negatív hatásai hazánkat sem kímélték, 2012 és 2022 között például 8288 többlethalálozás történt a hőhullámok hatására. Ugyanezen időszakban a nyári viharidőszakban a hazai biztosítók 72,4 milliárd forint kártérítést kellett, hogy kifizessenek a lakosságnak, míg 2011 és 2021 között 55,5 milliárd forintot a hazai növénytermesztőknek. Ezek a kihívások nem csökkennek a jövőben, sőt, a Világgazdasági Fórum 2025-ös Globális kockázati jelentése szerint a szélsőséges időjárási események mind rövid-, mind középtávon a három legnagyobb kockázat egyikét jelentik ránk nézve. A folyamatok súlyossága pedig aszerint alakul majd, hogy hogyan alakulnak a globális kibocsátások. Ez a jelentősége annak, hogy az országok meddig és milyen mértékben halogatják az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogását.
Bár a hírek szerint több uniós tagállami vezető még nem támogatja az új 2040-es klímacélok elfogadását – köztük például az említett Olaszország energiaminisztere -, álláspontunk szerint fontos lenne mihamarabb döntésre jutni a 2040-es célokról. Az új cél elfogadása esetén a 2030-as években már a nehezen csökkenthető kibocsátási kategóriákkal (például ipari emissziók, a mezőgazdaság egyes elemei) is érdemben kellene foglalkozni, így kevesebb terhet hagyva későbbre, egyrészt kiszámítható jogi környezetet biztosítva a zöld átálláshoz elengedhetetlen gazdasági döntésekhez, másrészt pedig minden „korai” kibocsátáscsökkentés meghálálja magát.
A magyar kormány által készíttetett elemzések (felülvizsgált Nemzeti energia és klímaterv, Nemzeti tiszta fejlődési stratégia) is arra a következtetésre jutnak, hogy az ambiciózusabb klímapolitika összességében magasabb foglalkoztatással, állami bevétellel és GDP-vel jár hazánk számára. Az utóbbi korai cselekvés forgatókönyve szerint 2050-re a GDP 21 százalékkal magasabb lesz, mint a stratégia „ölbe tett kéz” forgatókönyvében, és nagyjából 180 ezerrel több új munkahely jön létre. Tehát a klímaváltozásra megéri költeni és megéri minél hamarabb dönteni, valamint cselekedni.
