Megjelentek javaslataink a Magyar Nemzeti Bank zöld pénzügyekről szóló összefoglalójában
10.03.2020
Tibor Schaffhauser

A Magyar Nemzeti Bank március végén kezdeményezett konzultációt környezetvédelmi szakértőkkel, civil szervezetekkel, intézetekkel a gazdaság – a koronavírus-járványt követő – környezetileg is fenntartható újraindításáról. A jegybank konzultációjára 18 civil szervezettől – köztük a Green Policy Centertől is – és környezetvédelemmel foglalkozó tudóstól, éghajlatvédelmi és energetikai szakembertől érkeztek javaslatok.

A javaslatokat a jegybank értékelte, egyeztette a civil szervezetekkel. E beérkezett javaslatokra építve alakítja ki az MNB saját, a környezeti fenntarthatóságot és azon belül különösen a klímavédelmet szolgáló beruházások finanszírozását támogató intézkedéseit.

Az MNB a Civil Konzultációban kapott javaslatok kivonatát, valamint a javaslatokhoz kapcsolódó MNB-intézkedéseket (vagy tervezett intézkedéseket) egy tanulmányban foglalta össze, amely alább érhető el:

Az MNB hosszú távon, további területeken is folytatni kívánja az együttműködését a civil szervezetekkel, illetve a tudományos élet résztvevőivel, amelyhez szakmai műhelyünk is minden támogatás megad.

Kapcsolódó bejegyzések

Az új kormány legsürgősebb klímapolitikai feladatai

Az új kormány legsürgősebb klímapolitikai feladatai

Az új kormány 2030-ig lesz hivatalban, vagyis ez a ciklus az évtized végéig tartó klíma- és energiapolitikai célok elérésében döntő jelentőséggel bír – az ezen szakpolitikák terén nyújtott előrelépés pedig Magyarország versenyképességét is fellendítheti. Bár vannak bíztató eredmények, sok szempontból jelentős az elmaradás, késés. Az alábbiakban sorra vesszük, hogy mik a legsürgősebb, illetve négyéves időtávon legfontosabb intézkedések, amelyekkel érdemes kezdeni.

Az iráni konfliktus tanulsága: miért biztonsági és szuverenitási kérdés a zöld energiaátmenet?

Az iráni konfliktus tanulsága: miért biztonsági és szuverenitási kérdés a zöld energiaátmenet?

Az iráni konfliktus ismét megmutatta, mennyire sérülékeny a fosszilis alapú világgazdaság. Amint nőtt a feszültség a Közel-Keleten, az energiaárak azonnal emelkedni kezdtek, mert a piacok az ellátás biztonságát féltik. A mostani válság ezért nemcsak geopolitikai esemény, hanem újabb emlékeztető arra, hogy az energiaellátás biztonsága és a zöld energiaátmenet valójában ugyanannak a stratégiai kérdésnek a két oldala.

Klímatudomány a tények utáni világ viharában – beszámoló

Klímatudomány a tények utáni világ viharában – beszámoló

A Green Policy Center vitaest-sorozatának záróalkalma az egyik legnehezebb, mégis legégetőbb témát járta körül: hogyan maradhat hiteles és érthető a klímatudomány egy olyan korszakban, ahol az információbőség sokszor nem tudáshoz, hanem teljes zavarodottsághoz vezet? A beszélgetés résztvevői arra keresték a választ, miként törhető át a dezinformációs zaj, és miért érezzük úgy, hogy bár mindenki hallott már a klímaváltozásról, mégsem értjük igazán, mi történik körülöttünk.