„A szépről alkotott elképzelések és az esztétikai megfontolások teljesen kiszorultak a közéleti párbeszédből a hasznosságelvű szemlélettel szemben. E szemléletnek környezetünk nem csak vizuális szempontból látja kárát, hanem ökológiai tekintetben is.” – állítja Domaniczky Orsolya, politológus, nemzetközi kapcsolatok és környezetpolitikai szakértő a Green Policy Center felkérésére írt és 2020. december 2-án bemutatott tanulmányában.

A szép és annak jelentősége életünkben, a természeti környezet vonatkozásában egyértelműbb konszenzusokat teremt. Táj és haza rokon gondolatok, melyekhez közös történelmi emlékezet és egy földrajzi táj ismerete tartozik. A hazaszeretet, mely e két fontos forrásból táplálkozik, komplex és gyakran terhelt gondolat. Szélsőségeit, a túlforró patriotizmust és a tehetetlen fásultságot is szelídíthetik a tájjal kapcsolatos tapasztalások.

– hangsúlyozza a szerző a Green Policy Center környezet- és klímapolitikai szakmai műhely szerkesztésében megjelent legújabb elemzésében, ami a koronavírus helyzetre való tekintettel online formában 2020. december 2-án került bemutatásra. A szerző beszélgetőpartnerei Filippov Gábor, az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója és Dr. Huszár András, a Green Policy Center vezetője voltak. A szerző az elemzésében annak kérdését járja körül, hogy miért szükséges sokkal tágabb teret hagyni a táj és az épített környezet szépségével kapcsolatos törekvéseknek és szempontoknak a közéleti diskurzusban.

A tanulmány szerint az ökológiai krízisre vagy akár a klímaszorongásra a válaszokat és a megoldásokat nem csak szakpolitikában vagy mozgalmi cselekvésben találjuk meg, hanem kultúra és természet csomópontjaiban. A szerző három konkrét csomópontot is bemutat, ahol a minőségi termék létrehozásának előfeltétele a természet és a természeti folyamatok iránti tisztelet (fenntarthatóság), valamint az újító hagyomány. Ezen csomópontok az élelmiszer- és étkezéskultúra, a borászat és az építészet. Étkezés- és borkultúra esetében Domaniczky Orsolya véleménye szerint az extenzív, kisgazdaságok által uralt és mozaikos tájhasználat nem csak jobb minőségű terményt és jobb környezeti mutatókat jelent, hanem egy szebb tájképet is, mint a nagytáblás monokultúra. A tanulmány kiemeli azt is, hogy a helyes településtervezés és a szeretnivaló, bájos helyek építése a legjobb környezetpolitika, ugyanis amikor az emberek szeretnek egy helyet, egy épületet, akkor pénzt, időt és energiát áldoznak majd fenntartására és megújítására.

A szerző felhívja a figyelmet, hogy a csomópontok középpontjában a minőségszemlélet, az emberi lépték, a természeti és társadalmi korlátok elfogadása áll. Ez a szemlélet pedig akkor érvényesíthető a legjobban, ha elkötelezettjei minél inkább kényszermentesen, önszerveződések révén végezhetik munkájukat és autonóm közösségekben kapcsolódnak össze. Ez a szféra az, „melyet nem a piaci mechanizmusok, nem is az állam szabályozása irányít, hanem a közösség egységtudata és szolidaritása tart fönn”.

A teljes tanulmányt az alábbi linkre kattintva olvashatják:

A tanulmánysorozat várhatóan havonta megjelenő új elemei az adott kereteken belül átfogó képet kívánnak felvázolni többek között:

• a konzervatív filozófia és a keresztény egyházak releváns tanításainak,
• a biztonsági kihívásoknak és az arra adható válaszoknak, valamint
• a szélesebb értelemben vett fenntarthatóság kérdéskörének bemutatása révén.