Így vagy úgy mindenkinek ki kell vennie a részét a zöld átállásból, de ha minden így maradna, az még drágább lenne
02.14.2022
Szerző: Fanni Nyírő

A Magyar Kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a családok energia- és élelmiszerköltségei ne emelkedjenek a zöld átállás során. Ez valóban ideális lenne, hiszen így nem csak a lakossági terhek növekedését lehetne megelőzni, hanem a klímasemlegességi átmenet társadalmi támogatottsága is biztosabb lenne. Azonban figyelembe kell vennünk, hogy hiába nem fizetnének közvetlenül a háztartások a zöld átállásért, más költségek szükségszerű növekedése miatt közvetetten nem maradnának ki belőle. Ha viszont „semmit sem teszünk”, az biztosan a legdrágább lenne.


A kormány tavaly elfogadott hosszú távú klímastratégiája, a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia hangsúlyozza, hogy a zöld átmenet költségeinek nagy részét a legnagyobb szennyező vállalatoknak kell kifizetniük. A Nemzeti Energia és Klímaterv (NEKT) pedig a legfontosabb célkitűzései között említi a rezsicsökkentés eredményeinek fenntartását, amelyet a Kormány is hangsúlyozott, különösen a most is zajló energiaár-válság során. Valóban az lenne az ideális, ha a háztartásokra nem hárulna többletteher a klímasemlegesség elérésének folyamatában. Azonban érdemes kitérni arra, hogy mekkora többletköltséget jelent az, ha a magyar lakosság egyáltalán nem érezné meg az áremelkedést a klímasemlegesség elérése miatt.

A sokat vitatott Fit for 55, az EU klímasemlegesség elérését segítő javaslatcsomagja leginkább a szén-dioxid kibocsátást szabályozó kvótakereskedelmi rendszer (EU ETS) kiterjesztésén keresztül érintené a családok mindennapjait. A rendszert az épületekre és a közlekedésre is kiterjesztenék, mivel ezek a szektorok jelentősen hozzájárulnak az üvegházhatású gázkibocsátáshoz. A javaslatcsomag még nem került elfogadásra, és több alternatíva is létezik az átalakítására, amelyről mi is írtunk. A jelenleg asztalon lévő EU Bizottsági javaslat alapján, a Polish Economic Institute becslései szerint 2030-ban átlagosan évi 63 ezer forinttal nőne egy európai háztartás energiával kapcsolatos kiadása, beleértve a fűtést, a hűtést és a közlekedést. Ez a növekedés 2035-ben 76 ezer, 2040-ben pedig 87 ezer forint lesz.

Érdemes összevetni ezt a költségnövekedést a magyar rezsicsökkentés eredményeivel. Arról, hogy pontosan mennyi megtakarítást jelent egy háztartásnak az intézkedés, erősen megoszlanak a vélemények. A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) szerint a rezsicsökkentés közel 600 milliárd forintot spórolt a háztartásoknak 2013 és 2017 között. Ennek alapján egy átlagos háztartást évente 23 ezer forinttal kevesebb energiaköltség terhelt az intézkedésnek köszönhetően. A Századvég számításai szerint a Rezsitörvény bevezetése óta havi 6 ezer forintot spórolt egy átlagos magyar család, azaz évi 72 ezer forintot. A Portfolio számításai is ehhez állnak legközelebb a veszteség oldalról megközelítve – évi 400-450 milliárdosra becsülték az MVM veszteségét, ami a rezsicsökkentés által érintett háztartásokra leosztva évi 78 ezer forint. A Miniszterelnöki Kabinetiroda viszont évi 400 ezer forintos megtakarításról beszél.

Ezek a becslések nagyságrendileg eltérnek egymástól, a háttérszámítások pedig nem minden esetben elérhetőek. Azonban az alábbi grafikonon látszik, hogy ha a legalacsonyabb rezsimegtakarítást számító becslést vesszük alapul, akkor a rezsicsökkentéshez képest háztartásonként közel háromszor nagyobb terhet kell majd átvállalnia az energiaszolgáltatóknak 2030-ban. A közepes becslésnél 0,88 ez a szorzó, a legnagyobb becslésnél pedig 0,16. Vagyis háztartásonként ennyivel fog többe kerülni az energiaszolgáltatóknak a költségnövekedés kompenzálása a rezsicsökkentéshez viszonyítva.

A grafikonról az is leolvasható, hogy a költségnövekedés várhatóan fokozatos és viszonylag alacsony mértékű lesz, különösen a Századvég és a Miniszterelnöki Kabinetiroda becsléseit alapul véve. Ez lehetőséget ad az államnak és az energiaszolgáltatóknak is a felkészülésre. Azonban valószínű, hogy a háztartások előbb vagy utóbb meg fogják érezni a költségnövekedést. Mert ha nem is kell magasabb árat fizetniük az energiáért, a szükségszerűen megemelkedő adókon vagy árucikkek drágulásán keresztül kevés az esélye annak, hogy érintetlenek maradhatnak az átállásban.

A másik oldalon viszont ha lakosság a jelenlegi konstrukció mellett fizetne a zöld átállásért, akkor nehezebb helyzetbe kerülne rövid távon. Ennek oka, hogy az energiahatékony beruházások (különösen hazánkban) valószínűleg nem fognak tudni kellően gyorsan megvalósulni ahhoz, hogy kompenzálják az új ETS-ből következő áremelkedést a megtakarítások növelése által. Az energiafogyasztás visszafogása sem csökkentené kellő mértékben a lakossági oldalon az energiaköltségeket, mert alapvető szükséglet a mindennapok során. Szakértők szerint a földgáz ára 30%-kal lesz magasabb 2030-ban, ennek hatására pedig a fogyasztás csökkentése alig több, mint 8%-kal fogná vissza a kiadásokat. Ezáltal a fűtési kiadások várhatóan még mindig nettó 22%-kal lesznek magasabbak.

Akár energiakiadásokon, akár adókon vagy más termékek drágulásán keresztül fizetnek majd többet a háztartások, nem fognak tudni kimaradni a zöld átállásból. Hosszabb távon viszont az energiahatékonysági beruházások és a szociális alapú támogatások megfelelő intézkedések mellett képesek lehetnek kompenzálni az árnövekedést a lakosság számára. Emellett számos lehetőség van arra is, hogy az ETS kibővítésének meglévő konstrukcióján alakítsanak olyan módon, hogy az a lakosságnak és különösen a sérülékeny háztartásoknak a lehető legjobb legyen (vagy a lehető legkevésbé rossz).

Azonban valószínű, hogy ha az ETS kibővítése egyáltalán nem valósul meg, az többe fog kerülni nekünk, mint ha megvalósul. Az ETS járul hozzá az EU-ban az egyik legjelentősebben a kibocsátások csökkentéséhez – eddig évi 2,2%-kal csökkentette azt, amit a tervek 4,2%-ra emelnének. Nem készült külön felmérés az EU-ra vonatkozóan arra, hogy mennyibe kerülne, ha nem valósulna meg a klímasemlegesség 2050-re. Ugyanakkor az Oxfam tanulmánya szerint a G7 országai évente átlagosan a GDP 8,5%-át veszítenék el 2050-ig, ha nem valósítanak meg ambiciózusabb intézkedéseket a klímaváltozás kezelésére, ami jelzésértékű az EU számára is.

Ezért ha azt vizsgáljuk, hogy mennyibe fog kerülni az átállás a lakosság, az energiaszolgáltatók vagy az állam számára, figyelembe kell vennünk az alternatív költségeket is. Vagyis azt, hogy mennyibe kerülne, ha egyáltalán nem tennénk semmit az átállás érdekében, és a jelenlegi szakpolitikáknak megfelelően cselekednénk a következő évtizedekben is. Különösen annak fényében, hogy a klímasemlegesség elérése hosszabb távon több pozitívummal jár, mint negatívummal a költségek szintjén is. Ha ezen az úton haladunk, akkor a kezdeti nehézségeken túllendülve képesek lehetünk jobb helyzetbe hozni a gazdaságot és a lakosságot, többek között a kevesebb természeti katasztrófa okozta kárral, vagy az egészségügyi rendszer tehermentesítésével.

Az EU egyedül nem tudja befolyásolni a klímaváltozás lefolyását, de fontos része a megoldásnak. Ezért mindenkinek a tőle telhető legtöbbet kell megtennie, csak így várhatjuk el másoktól is, hogy cselekedjenek. Szóval elsősorban talán nem is azt a kérdést kell feltennünk, hogy legyen-e rezsicsökkentés, vagy hogy ki fizessen az átállásért, hanem azt, hogy a folyamat során hogyan lehetne leginkább segíteni a háztartásokon, különös tekintettel azokra, akik eleve sérülékeny helyzetben vannak.


Arról, hogy ki fizesse az ambiciózus klímapolitika költségeit a Green Policy Center zöld választási vitasorozatának első eseményén hallhatunk többet olyan szakértők részvételével, mint Fazekas Dóra, a Cambridge Econometrics budapesti irodájának ügyvezetője; Büttl Ferenc, a Megújuló Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke; valamint Aszódi Attila, BME TTK Nukleáris Technikai Intézet egyetemi tanára. A vitára február 16-án délután 5 órakor a Kossuth Klubban kerül sor.


Kapcsolódó bejegyzések

 

A COP27 eredményei és a klímakonferenciák jövője

A COP27 eredményei és a klímakonferenciák jövője

November 20-án vasárnap reggel valamivel 9 óra után, majdnem két nappal a tervezett befejezést követően véget ért az ENSZ 27. klímakonferenciája. A közvetlen eredmények áttekintésén túl érdemes az idén 30. évfordulóját ünneplő folyamat jövőjére is egy pillantást vetnünk. A Green Policy Center helyszínen tartózkodó kollégájának elemzése.

A sürgősség érzete a tárgyalótermeken kívül maradt – az egyiptomi klímakonferencia első hetének elemzése

A sürgősség érzete a tárgyalótermeken kívül maradt – az egyiptomi klímakonferencia első hetének elemzése

Szombat este valamivel éjfél előtt véget értek az Egyiptomban jelenleg is zajló ENSZ COP27 klímatárgyalások szakmai egyeztetései, átadva a lehetőséget a második héten érkező minisztereknek a politikai egyezségek meghozatalára. Bár sok előrelépést láthattunk és közeledtek a fejlett és fejlődő országok álláspontjai, még rengeteg munka áll a tárgyaló felek előtt a konferencia második hetében annak érdekében, hogy valódi eredményekről beszélhessünk Egyiptomban. A Green Policy Center helyszínen tartózkodó kollégájának gyorselemzése.

ENSZ klímakonferencia – Egyensúlykeresés a finanszírozás és az ambíció között

ENSZ klímakonferencia – Egyensúlykeresés a finanszírozás és az ambíció között

A héten kezdődik az ENSZ 27. éves éghajlatvédelmi klímakonferenciája, a COP27 Egyiptom elnökletével. Az „Afrikai COP”, ahogy a fejlődő országok illetik a konferenciát, komoly kihívások előtt áll: egyszerre kell növelnie a kibocsátás-csökkentési ambíciót, hogy tarthatók legyen az éghajlati célok és megőrizze a reménysugarat a kis szigetországoknak a túlélésre, valamint meg kell felelnie a fejlődő országok hatalmas pénzügyi elvárásainak is. Vajon sikerül-e az egyiptomi elnökségnek mindegyik fél számára elfogadható egyezségeket tető alá hoznia és milyen szerepe lesz mindezekben az Európai Uniónak?