Hol állunk most? – vitaindító elemzésünk a magyar klímapolitika jövőjéről I.
10.19.2020
Szerző: Huszár András

Az éghajlatváltozás globális problémájára globális cselekvéssel adható eredményes válasz, ami nemzetállami (vagy legfeljebb regionális) válaszok összességének eredménye. A hathatós nemzetállami válasz megtalálása érdekében szerencsére Magyarországon is egyre több szó esik az éghajlatváltozásról és ezen belül a magyar klímapolitikáról.

Az eredményes és hatékony magyar klímapolitika kialakítása szempontjából fontos mérföldkövet jelent az Országgyűlés által 2020 júniusában elfogadott XLIV. törvény a klímavédelemről, ami a Párizsi Megállapodással és a nemzetközi tudományos konszenzussal összhangban egyértelműen kijelölte a magyar klímapolitika hosszú távú céljaként a 2050-es klímasemlegesség elérését. Ez világszinten is jelentős, hiszen összesen hat másik ország fogadott el törvényi szinten hasonlót. Az oda vezető út óriási erőfeszítéseket kíván a társadalom és a gazdaság valamennyi szereplője részéről, ráadásul önmagában sajnos nem is oldja meg az éghajlatváltozás problémáját.

Ugyanakkor számos fontos döntést már ma meg kell hozni, hogy egyáltalán esélyünk maradjon elérni a klímasemlegességet.

Így, kiindulva a legelső állításból, akkor járunk el a leghelyesebben, ha a magyar klímapolitikát kontextusban, mégpedig globális kontextusban határozzuk meg és alakítjuk folyamatosan. Ezen állításra alapozva, stratégiai nézőpontból egy háromrészesre tervezett vitaindító elemzés-sorozatot indítunk el azzal a céllal, hogy kijelöljünk pár sarokpontot, amelyeket alkalmazva eredményesebben vághatunk neki ennek a nehéz, de egyben izgalmas kihívást jelentő útnak.

Írásainkat a 2017-es ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének éves Konferenciáján (UNFCCC COP23) a Fiji Elnökség által megfogalmazott három irányító kérdésre építjük: Hol állunk most? Hova akarunk eljutni? Hogyan jutunk el oda? Ennek megfelelően az első tanulmányunk a „Hol állunk most?” kérdésre válaszolva vázolja fel véleményünket és fogalmaz meg javaslatokat a klímasemlegesség felé vezető úthoz. Elemzésünk alább érhető el:

Kapcsolódó bejegyzések

 

COP29 – A klímakonferencia, ahonnan minden fél elégedetlenül távozott

COP29 – A klímakonferencia, ahonnan minden fél elégedetlenül távozott

Nemrég ért véget az ENSZ legutóbbi éves klímakonferenciája Bakuban, ahová a fejlődő országok új pénzügyi források, míg a fejlett országok megerősített kibocsátás-csökkentési lépések biztosítása érdekében érkeztek, azonban az öböl-menti országokat kivéve végül mindannyian csalódva kellett, hogy távozzanak. Mi is történt Azerbajdzsánban és mik a jövőre vonatkozó jelentőségei a konferenciának?

Az idei klímacsúcs legnagyobb kérdése: ki fizesse a klímaváltozás kezelésének költségeit?

Az idei klímacsúcs legnagyobb kérdése: ki fizesse a klímaváltozás kezelésének költségeit?

Jövő héten kezdődik a soron következő ENSZ klímakonferencia Bakuban, ahova az EU delegációja a magyar soros elnökség vezetésével érkezik meg. Az idei konferenciának a delegációk kiemelt elvárásokkal indulnak neki, mivel a klímaváltozás elleni fellépés pénzügyi fedezetéről kell megállapodnia az országoknak. Milyen főbb ütközőpontokra és eredményekre számíthatunk a következő két hétben?

Hogyan csökkentjük a közlekedési kibocsátásainkat, ha négyszer többet költünk azok növelésére?

Hogyan csökkentjük a közlekedési kibocsátásainkat, ha négyszer többet költünk azok növelésére?

A Kormány nemrég fogadta el az állami építési beruházások 2035. december 31. napjáig szóló szakpolitikai-ágazati beruházási koncepcióit, közte a közlekedés területén tervezett fejlesztések alapelveit. Ebben sokszor többet tervez költeni a többek között klíma szempontból is legkedvezőtlenebb egyéni közúti közlekedés fejlesztésére. Ezzel olyan „belakatolt” infrastruktúra jönne létre, amelynek mind a megépítése mind a használata jelentős üvegházhatásúgáz-kibocsátást tart bent a rendszerben. Emellett olyan beruházások elől vonná el a közforrásokat, amelyek segíthetnének a 35 éve növekvő kibocsátású szektor kedvezőbb pályára állítását.