A COP26 Glasgow-ban majdnem mindent teljesített, amit lehetett, de nem teljesítette, amit kellett volna. Röviden így lehet összefoglalni az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény Részes Feleinek 26. éves konferenciájának, azaz a COP26-nak az eredményeit. A Green Policy Center részéről pontokban összeszedve értékeltük a konferencia eredményeit, illetve a fontosabb témákat hosszabban is kifejtettük alábbi írásunkban, amelynek végén egy személyes benyomásokat bemutató képgalériával is készültünk a konferenciáról.


I. A COP26 főbb eredményei röviden

POZITÍVUMOK:

  • egy év kihagyás után, rendkívül felfokozott várakozások közepette és feszült hangulatban sikerült újra összehozni a világot, mind fizikailag, mind diplomáciai értelemben;
  • a rendkívül sok ellentét és kihívás ellenére sikerült elfogadni egy közös nyilatkozatot (amely nem egy újabb Párizsi Megállapodás) és sikerült kiteljesíteni és lezárni a Párizsi Megállapodás végrehajtási szabálykönyvét. Így most már semmilyen szabályozási tisztázatlanság nem áll a végrehajtás elé;
  • halvány reménnyel továbbra is megmaradt a 1,5 C fokos globális melegedés alatt való maradás lehetősége;
  • kiemelendő, hogy mind India (2070), mind Kína (2060), illetve a rohamosan növekvő Nigéria (2060) is vállalt klímasemlegességi célt, ezzel az országok 90%-a rendelkezik már ilyen céllal;
  • a most bejelentett nemzeti hozzájárulások maradéktalan betartása esetén az IEA elemzése szerint már akár 1,8°C környékén lehetne tartani a globális átlaghőmérséklet emelkedését 2100-ig, azonban a valószínűbb a 2,4°C, ahogy a Climate Action Tracker is számol. Összehasonlításképpen a COP26 előtt 2,7°C körül jártunk;
  • az első alkalommal sikerült a fosszilis üzemanyagok problémáját egy szövegben megjeleníteni, mivel eddig például Szaúd-Arábia vagy az USA igyekezett ezt blokkolni;
  • A Párizsi Megállapodás 6. cikkével (nemzetközi kibocsátás-kereskedelem) kapcsolatos, a szén-dioxid-kereskedelem piaci és nem piaci megközelítéseiről szóló tárgyalások kihívásokkal teletűzdelt sorozata végre megállapodásra jutott. A legrosszabb és legnagyobb hiányosságokat sikerült orvosolni, de még mindig van lehetőségük az országoknak és a vállalatoknak arra, hogy fenntartsák a jelenlegi kibocsátási szintjüket;
  • a két jelenlegi legnagyobb szennyező az USA és Kína által kiadott közös nyilatkozat reménykeltő és erős jelzés a teljes világ felé a folyamat „komolyságát” illetően;
  • a világ országainak jelentős része, köztük Brazília is megállapodott arról, hogy 2030 után nem vágnak ki több erdőt, ezzel összesen a világ erdőinek 85%-a került védelem alá;
  • szintén fontos lépés, hogy a világ több, mint 100 országa vállalta, hogy 2030-ra legalább 30%-kal csökkenti metánkibocsátásait. Mivel a metán felelős a szén-dioxid után leginkább a klímaváltozásért, ezért ez a lépés mindenképpen fontos a klímakatasztrófa elkerülése érdekében.

NEGATÍVUMOK:

  • a valódi áttörés nem történt semmilyen folyamatban, gyakorlatilag abban egyeztek meg, hogy sokat kell még tenni;
  • a „fedőmegállapodás” (Glasgow Climate Pact) az utolsó pillanatban meggyengült. A végleges szöveg csak a szén “fokozatos csökkentését” és nem a “fokozatos megszüntetését” írja elő, India utolsó pillanatban történt beavatkozása miatt, aki ironikusan pont most volt kénytelen 2 napos kijárási tilalmat elrendelni a rossz levegőminőség miatt. Ebből a módosításból elképesztő félreértelmezések vannak, például egyesek úgy értelmezik, hogy zöld utat kaptak a szénerőművek a fennmaradásra;
  • a globális széndioxid koncentráció 200 éve meredeken (egyre meredekebben) emelkedik. Ahogy David Attenborough bemutatta, ez a legfontosabb mérőszám, ami ha nem kezd el stagnálni majd lefelé indulni, akkor a teljes folyamat biztosan nem lesz siker. Minden vállalás annyit fog érni, amennyiben meg fog látszódni ezen a számon;
  • a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA szerint a 2030-ig szükséges vállalások csak 20%-ban vannak meg egyelőre ahhoz, hogy a 2050-es net zero (azaz a 1,5 fok) tartható maradhasson, ismét a lényeges, hogy sokat kell még tenni;
  • bár az Article 6 alatti tárgyalások lezárultak, jelenleg a vállalatok számára nincsenek elég szigorú és egységes szabályok a kibocsátások ellentételezésére, ezért egyre több „greenwashing” vegyül a folyamatba, mert „mindenki” érzi, hogy a zöldülés az elvárás. Azonban súlyosan félrecsúszhatnak a folyamatok, ha nem lesz átlátható mind az állami mind a magánszektor etekintetben.

II. Egyes területek részletes értékelése

1. Kibocsátás-csökkentés és a szén jövőbeni szerepe

Rögzítésre került politikailag is, hogy az országok eddig benyújtott vállalásai (NDC) nem elegendőek a Párizsi Megállapodás céljainak elérséhez. 2022-ig újra felül kell vizsgálniuk ezeket a Feleknek és megerősített vállalásokkal kell(ene) visszatérniük. Nem volt reális, hogy ez az ügy COP alatt megoldódik, de a kérdés ugyanúgy maradt, hogy kinek és mennyivel kellene többet tenni. Nagyon nagy kihívás lesz, hogy pl. Kínát, Indiát stb. rábírják, hogy ismét emeljen az ambícióján, de ez az EU-n belül is nehézségekbe fog ütközni (lásd a mostani energiaárakkal kapcsolatos vitákat).

Egyesek – köztük a COP Elnökség is – úgy értékelt, hogy sikerült a 1,5 fokos célt életben tartani. A remény ugyanakkor reálisan csak akkor él tovább, ha a következő 1-2 évben elindulnak a folyamatok a helyes irányba, enélkül egy ponton túl (drámai helyzetek nélkül) nem reális többé ez a cél (tipping pointok) és az sem mindegy milyen ívet ír majd le a kibocsátási görbe.

A szénkivezetést az utolsó pillanatban blokkolta Kína és India, ezért csak mérséklés került a nyilatkozatba, ráadásul határidő nélkül. Mindenképpen csalódás egy ennyire egyértelműen szükséges intézkedés el nem fogadása. Meglepő módon ugyanakkor ez volt az első eset, hogy egy hivatalos, elfogadott COP dokumentumban megjelent a fosszilis energia kifejezés

2. Finanszírozás

A 100 milliárd dolláros éves cél eddig nem teljesült (persze örök vita volt van és lesz a „mit és hogyan számítunk bele kérdésben) és nem is született megegyezés arról, hogy az eddig nem teljesített részt utólag kompenzálják. Ennek kezelésére bemutatásra került a „Climate Finance Delivery Plan” ütemterv a nemzetközi klímafinanszírozási vállalások teljesítésére Németország és Kanada előkészítésével, amely szerint 2023-ra sikerül a 2020-ra a COP16 során Cancunban vállalt összegeket mobilizálnia a fejlett országoknak. Ezt követően pedig 2025-től folyamatosan teljesítik majd a Párizsi Megállapodásban vállaltakat, mivel az kitolta a 2020-as határidőt 2025-re. A csomag 10 különféle intézkedést tartalmaz.

Pozitív fejleményként értékelendő viszont, hogy Az alkalmazkodásra fordítandó finanszírozási részarányt 50%-ra emelték a teljes klímafinanszírozási keretből, ez a fejlődő országok számára fontos, főleg azoknak, akiknek gyakorlatilag nincs kibocsátásuk és csak elszenvedik a klímaváltozás negatív következményeit.

3. Veszteségek és károk

Ezzel el is érkeztünk a veszteségek és károk témájáhogy, amely különösen a legkisebb fejlődő országok számára érzékeny és kiemelten fontos „klímaigazságossági” téma, amelyben nem született meg az általuk várt áttörés. A fejlődő országok a veszteségek és károk, például a ciklonok hatásainak és a tengerszint emelkedésének költségei finanszírozását követelik. A kis szigetállamok és az éghajlatra érzékeny országok szerint a nagy szennyezők történelmi kibocsátása okozta ezeket a hatásokat, ezért az ő finanszírozásukra van szükség. Az ő céljuk egy dedikált pénzügyi eszköz létrehozása erre a célra. A fejlett országok azért (is) félnek a folyamattól, hogy ne adjon alapot történelmi felelősségek „beárazására” és esetlegesen bíróság előtti érvényesíthetőségre.A fejlett országok ezért, élükön az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval elvetetté, hogy felelősséget vállaljanak ezekért a veszteségekért és károkért, és megvétózták egy új “Glasgow-i veszteség- és kárenyhítési eszköz” létrehozását.

Ugyanakkor egy „párbeszéd” jön létre, amely egyelőre nem lehet tudni hova vezet, de az biztos, hogy a későbbiekben erről nagy viták várhatók és ezek befolyásolhatják a célok teljesülését is. Ráadásul az egyre erősödő klímaváltozás által kiváltott egyre erősödő hatások „természetes” alapot is szolgáltatnak majd a téma aktualitására.

4. Párizsi Szabálykönyv

Mindenképpen pozitív, hogy immár minden területen megvannak a végrehajtási keretek. Ez egy szükséges, de messze nem elégséges feltétele volt annak, hogy a vállalásokat szabályozott keretek között hajthassák végre a Felek és ne lehessen többet a részletszabályok hiányára fogni a Párizsi Megállapodás megvalósításában történt késlekedéseket.

4.1. Article 6 – nemzetközi kibocsátás-kereskedelem

Megegyezés született a COP26 alatt az Article 6 név alatt emlegetett tárgyalásokban is a nemzetközi kibocsátás-kereskedelmi rendszer elemeit illetően. A rendszer lényege, hogy az országok így ellentételezni tudják kibocsátásaikat más országok kíbocsátás-csökkentési projektjeinek anyagi támogatásán keresztül anélkül, hogy saját kibocsátásaikat csökkentenék.

A rendszer lényege a legnagyobb kritikája is egyben, mivel nem ösztönöz kibocsátás-csökkentésre, lényegében a gazdag országok megvásárolhatják a jogot, hogy továbbra is kibocsátsanak. A Párizsi Megállapodás előtti rendszerek pedig több visszaélésre is lehetőséget adtak, például a kibocsátási egységek kettős elszámolását, vagy a forró levegő intézményét. Ez utóbbi még az EU-n belül is vitákat okozott korábban, mivel egyes kelet-európai tagállamok amellett törtek kardot, hogy a korábban fel nem használt egységeket áthozhassák a Párizsi Megállapodás alatti rendszerbe a megnövelt kibocsátás-csökkentési céljaik teljesítésére. Ez a vita szerencsére pozitív irányba dőlt el, az EU és tagállamai végül a nemzetközi kibocsátás-kereskedelmi rendszer igénybevétele nélkül vállalták 2030-as céljaik teljesítését.

Látható tehát, hogy komoly feszültségeket szült eddig a téma, ezért igen nehezen haladtak a tárgyalások, ezért is nagy jelentőségű, hogy a COP26 során megegyezés született a rendszerről. A rendszer támogatói (mint Brazília) azzal érveltek, hogy ezzel komoly bevételekre tehetnek szert, amit zöldítésre fordíthatnak, de sokan aggódtak a megfelelő felügyelet és a valódi kibocsátás-csökkentés miatt.

A végső megállapodás sok kompromisszumot rejtett magában. Az államok közti bilaterális kereskedés esetén nem kerül adókivetésre, azonban az ENSZ rendszer alatti esetén 5%-a a kereskedett értéknek a fejlődő országok zöldítésére fordítódik. Ezen felül a rendszerből az egységek 2%-át folyamatosan törlik, ezzel is további kibocsátás-csökkentésre ösztönözve az országokat. A kettős elszámolást végül Japán javaslata oldotta meg, miszerint az eladó dönt, hogy beszámolja-e a céljainak teljesítéséhez az egységet, ha pedig nem, akkor a vevő vonhatja ezt le. Ezzel a rendszerrel dolgozik majd a nem állami rendszer is, így eszerint számolhatnak el a légitársaságok is például. Sajnos azonban mégis kerülhet forró levegő a rendszerbe; minden 2013 utáni fel nem használt egységet átvihetnek az országok a Párizsi rendszerbe, ezzel komolyan csökkentve a nemzeti céljaik valós kibocsátás-csökkentési potenciálját.

Alapvetően fontos lépés a részletszabályok elfogadása, azonban a zöld szervezetek számára, akik minden kibocsátás-kereskedelmi rendszert csak kibocsátás-áthelyezésnek tekintenek összességében csalódást kelt a rendszer, mert elég sok teret hagy az országoknak és a vállalatoknak is a további kibocsátásokra.

4.2. Transzparencia

A transzparencia keretrendszer az egyik kiemelten fontos eleme a Párizsi Rezsimnek, de az egész ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménynek is, mivel a folyamatos és jóminőségű jelentéstétel, valamint adatszolgáltatással lehet nyomon követni hogyan állnak az országok kibocsátásai, illetve teljesítik-e vállalásaikat. Ezért is kiemelt jelentőségű, hogy sikerült egységesíteni a korábban erősen megosztott jelentéstételi rendszert a COP26 során. Eddig más és más feltételek mellett jelentettek a fejlett és fejlődő országok, amely megnehezítette a nyomon követést és összehasonlítást.

A COP26 elfogadta a közös jelentéstételi táblákat a nemzeti ÜHG-leltárak készítéséhez, a közös formátumokat az NDC teljesítésének jelentéséről, illetve a finanszírozás, technológiatranszfer és támogatások nyomon követésére is.

Könnyítést kaptak azonban a korlátozott kapacitásokkal rendelkező országok, egyelőre nem kötelező minden információt ugyanolyan szinten és részletességgel jelenteniük, mint a fejlett országoknak, ehhez kapacitásépítést és képzési programokat biztosítanak a számukra.

4.3. Közös időkeretek

A Párizsi Klímacsúcsot megelőzően az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének tagországai már bejelentették előzetes nemzetileg meghatározott vállalásaikat, majd ezeket később meg is erősítették. Ezek azonban még nem egységes idővonalon történtek, így történhetett meg, hogy az Európai Uniós és tagállamai 2030-as időtávú vállalást tettek, míg voltak olyan országok, akik 2025-re vonatkozót.

Sokéves huzavonát követően a COP26 során sikerült egyezségre jutni a Nemzetileg Meghatározott Hozzájárulások (NDCk) közös időkeretét illetően, miszerint 2025-ben a soron következő vállalást 2035-ös határidővel, majd a 2030-as vállalást 2040-essel nyújtsák be az ENSZ részére. Ez megkönnyíti a vállalások ellenőrzését és összehasonlítását, illetve a Globális Értékelés név alatt 5 évente megtartott felülvizsgálat összehangolását is. Ez az EU és tagállamai számára jogszabály módosítást eredményezhet, mivel a Nemzeti Energia és Klímatervek előkészítését szabályozó Governance Regulation 10 éves időkereteket határoz meg a tagállamok számára (összhangban az eredeti uniós 2030-as vállalással), amelyet a 10 éves periódusonként egyszer lehetett felülvizsgálnia a tagállamoknak.

5. Hazánk és az EU szerepe a tárgyalások során

Hazánk nevében az egységes EU delegáció tárgyalt előzetesen és naponta frissített álláspont mentén. Itt ki kell emelni, hogy Magyarországnak nincs külön nemzetközi vállalása, az EU egységes vállalásában (-55% kibocsátás-csökkentés 2030-ig) vesz részt, az ezzel kapcsolatos viták az EU-n belül zajlanak. Fontos azonban, hogy az EU kifelé egységes maradt, a belső klímapolitikai viták nem gyengítették a nemzetközi téren vitt álláspontokat, mint ahogy korábbi tárgyalások esetén néha megtörtént.

Hazánkat legfelsőbb szinten Áder János köztársasági elnök képviselte, a tárgyaló delegációt pedig Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár vezette. A COP26 során új vállalást nem tettünk a COP-on, de csatlakoztunk az erdőírtás megakadályozásáról szóló nyilatkozathoz, viszont pl. a metán-kibocsátások csökkentésére vonatkozóhoz nem. Néha ezek esetleges, és inkább politikai megfontolások kérdése, nem megalapozott szakmaiság áll mögötte. Viszont mivel az EU, mint politikai szervezet csatlakozott hozzájuk, így mindenképpen részesei leszünk a megvalósításnak is.

Az EU ugyanakkor ismét nem játszott igazán meghatározó szerepet és nem tudta érdemben segíteni az észak-dél közötti közeledést. A COP26 során a „nagy játékosok” az USA, Kína, és India voltak. Nagy kérdés lesz azonba a jövőre nézve, hogy 2022-ig ismét növelni akarja-e majd az Európai Bizottság vagy egyes tagállamok a közös EU-s 2030-as célt. Amennyiben igen, parázs vitákra számíthatunk az EU-n belül.




Share: